Igehirdető: Gyimóthy Zsolt
Lekció: Lk 18:9-14
Alapige: Préd 4:17-5:6
Énekek: 23. 425. 234. „Vedd az elmém”
Sokszor hallani arról, hogy az életünkben mennyire fontos a tudatosság. Legyünk tudatos vásárlók – és ez azt jelenti, hogy lehetőleg minél inkább helyi terméket vegyünk; minél kevesebb csomagolást vásároljunk; minél inkább figyeljünk az újrahasznosíthatóságra, csak néhány példát említve. Vagy legyünk tudatos médiafogyasztók. Szóval ahhoz, hogy felelősen tudjunk élni és ne vesszünk el a tömegben fontos a tudatosság.
Néhány hét bezártság után a jövő héten újra nyitunk. Eddig már kétszer nyitottunk, miután tavaly tavasszal és advent-karácsonyban hosszabb-rövidebb ideig szüneteltetni kellett az alkalmainkat; azokat csak közvetíteni tudtuk. Most nyitunk harmadszor.
Aki ismer, az tudja, hogy alapjában véve szeretek előre megfontoltan készülni és átgondoltan hirdetni Isten üzenetét, nemcsak „találomra”. Már azt is régóta tudom, hogy a jövő héten mivel készülök, majd az azt követő vasárnapokon; de valahogy miután a végére értünk a János evangéliumának valahogy mára nem tudtam, hogy mi az üzenet. Aztán a hét egyik estéjén a családi áhítaton megtalált az Ige. És ma arról szeretnék beszélni, hogy mennyire fontos a tudatos templomba járás – ami alatt azt értem, hogy mennyire fontos az, hogy miért megyek vasárnaponként az istentiszteletre, ott mi történik ill. minek kell történnie, ha valóban tudatos istentisztelet látogató vagyok. Ehhez a Prédikátor könyvéből kapunk eligazítást. Alapigénk a Prédikátor könyvében található a 4. fejezet 17. versétől kezdődően az 5. fejezet 6. verséig.
Megfontoltan járj, amikor Isten házába mégy! Többet ér, ha hallgatva járulsz oda, mint ha áldozol az ostobák módjára, akik nem tudják, hogy rosszat tesznek!
Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy! Mert ahogyan a sok munka álommal jár, úgy a sok beszéd ostoba fecsegéssel. Ha fogadalmat teszel Istennek, ne halogasd teljesítését, mert nem telik neki kedve az ostobákban. Teljesítsd, amit megfogadtál! Jobb, ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel, és nem teljesíted. Ne engedd, hogy beszéded vétekbe ejtsen téged, és ne mondd az Isten követének, hogy az csak tévedés volt. Miért háborodjék föl Isten szavadon, és miért tegye tönkre kezed alkotásait? Bizony a sok álommal és a sok beszéddel együtt jár a hiábavalóság. Ezért féld az Istent!
Ennek az Igének az alapján két gondolat köré szeretném csoportosítani a mai üzenetünket.
- Megfontoltan a templomba
- Megfontoltan a templomban
1. Megfontoltan a templomba
A legelső, amit látunk az a megfontoltság abban: hogyan megyünk a templomba.
Megfontoltan járj, amikor Isten házába mégy!
Mit is érdemes megfontolni és fontolóra venni?
1.1. Isten háza
A legelső megfontolandó dolog az, hogy az Isten házába megyünk. A templomokat szokták így is nevezni – és azt gondolom ez az elnevezés jogos. A templom vagy imaház az a hely, amelyet egy közösség annak szentelt, hogy abban Istent dicsőítse, ünnepelje és Urával találkozzon. Ilyen értelemben a templomok, legyenek bár nagyon különlegesek vagy hétköznapian egyszerűek, a szenttel és a szentséggel átitatott helyek, ahol a hívő ember és az Őt megszentelő Isten, a láthatók és a láthatatlanok határán találkozik egymással.
Ha ezt valóban megfontolod, akkor egészen világos lesz előtted, hogy a templomban veled szent dolgok fognak történni. Ez a megfontoltság a szívedet készíti elő arra, hogy találkozz azzal, akinek a házába mégy, előkészíti a szívedet arra, hogy kiáradjon rád annak az áldása, akinek a házába mégy és hasson rád annak a szentsége, akinek a házába mész.
1.2. Hallgatni és meghallani
A következő, amit érdemes komolyan fontolóra venni, hogy az istentiszteletre hallgatni jövünk. Hallgatni és meghallani.
Többet ér, ha hallgatva járulsz oda, mint ha áldozol az ostobák módjára, akik nem tudják, hogy rosszat tesznek!
Ez persze nem azt jelenti, hogy ez egy néma óra – de ugyanakkor az istentisztelet mégis igényel egyfajta belső csendet, hogy én most hallgatni és figyelni jövök. Nem fecsegni, nem kommentálni az eseményeket, nem elvonni mások figyelmét a megjegyzéseimmel. Az igéről való testvéri beszélgetésnek is megvan a maga helye és ideje: az nem a templom az istentisztelet idején. Egyéb pusmogásokról nem is beszélve. Ez is megfontolandó dolog tehát: hallgatni és meghallani jövünk.
De nem is üzletet kötni jössz az Istennel – te megjelensz, lerovod az időddel és az adományoddal a kötelezőt és ezzel le akarod kötelezni magad számára Istent. Ilyen az ostobák módjára áldozás. Amikor valaki úgy gondolja, hogy azért, amit ő az Istenre szán, azért az Isten tartozik neki bármivel is. Nem. Hallgatni és meghallani jövünk, nem üzletelni Istennel.
1.3. Kétféle lelkület – kétféle eredmény
A harmadik megfontolandó dolog az, hogy mi történhet veled az Isten házában, amikor az Isten házába mész.
A felolvasott lekciónk azt mutatja be, hogy alapvetően kétféle lelkülettel érkeznek a templomba az ott bemutatott szereplők. Az egyik lelkület a farizeusé, a másik a vámszedőé. A kétféle lelkület két egymástól nagyon eltérő végeredményre vezet.
1.3.1. A farizeus
Azt olvastuk, hogy a farizeus azért ad hálát, mert nem olyan bűnös, mint a többi ember: nem rabló, nem gonosz (bár ezzel kapcsolatban lehetnek kételyeink), nem parázna és nem olyan, mint az a másik, aki a háta mögött imádkozik, az a vámszedő. Mi a baj ezzel a „hálaadással”? Az, hogy ez nem más, mint hálaadásnak álcázott dicsekedés és önigazoló büszkélkedés Isten előtt. Mi a hatása? Az, hogy süket marad Istenre, Isten üzenetére – mert nem is azért ment oda, hogy meghallgassa Istent. Ő csak önmagát akarta megerősíteni és igazolni önnön igazságában.
Nem tudom észrevettétek-e azt, hogy az emberek mennyit tudnak beszélni a világ bűnösségéről. Arról, hogy az emberek mennyire pénzsóvárak, mennyire elvadultak, mennyire gyűlölködők, milyen gonoszak. Mindenki vagy a másik bűneiről vagy az emberek bűneiről beszél. Hogy az emberek ilyenek, meg olyanok. De milyen keveset hallok arról, hogy az emberek a saját bűneikről beszélnének. És ez nem azért van, mert szégyellik. Nem azért nem beszélnek róla, mert szégyellik azokat, hanem azért, mert valóban úgy gondolják: a többi ember velük ellentétben, milyen bűnös. Pont, mint ez a farizeus. Aki lehet, hogy egyébként rendes ember volt egyfajta általános emberi mércével mérve. De éppen ez az önmaga összehasonlítása a nálánál bűnösebbekkel, teljesen elvakította azzal kapcsolatban, hogy miért is kellett volna Isten házába mennie. Ő azért ment, hogy önigazolására kapjon valamilyen isteni pecsétet, de lényegében ezt a plecsnit magának gyártotta le. Bizony ezt a lelkületet valóban sokan viszik be a templomba. És komoly a veszélye annak is, hogy minél inkább elszánt és elkötelezett valaki, annál vastagabban burkolja be őt az ördög az önigazság finom puha paplanába, ami jó puhán és kényelmesen vesz körbe, de közben nagyon jó hangszigetelő is, nem jut át rajta Isten hangja. Ezért saját önigazolásán kívül semmit nem kap, de nem is kell neki.
1.3.2. A vámszedő
A farizeussal ellentétben a vámszedő pedig közel sem mer menni az oltárhoz, távol megáll és csak irgalomért esedezik. Ha akarná ő is nézhetné mások bűneit – a sok adóelkerülő, csaló és tolvaj bűneit, akiket ő bizony lefülel. De ő nem mások bűneit, nézi, hanem önmagát Isten szentségének fényébe állítja be. Ott pedig minden világosan látszik, ezért irgalomért és igazságért könyörög. Nem vélt érdemeire hivatkozva, hanem a bűnei ellenére és a bűnei miatt. Jézus bemutatja ennek a jutalmát:
Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.[1]
Kétféle lelkület kétféle eredményre vezet. Gyertek úgy Isten házába, hogy Isten terítse rátok az igazság palástját, és ne az ördög burkoljon be az önigazság puha paplanába. Nem kell nektek igazolni magatokat.
1.4. Irgalmas Isten
Ezért nagyon fontos, hogy megfontold: irgalmas Isten az, akinek a házába mész. Ha már régóta keresztyén vagy, úgy érzed ez magától értetődő. Jó is, ha ezt magától értetődőnek gondolod, de ugyanakkor amikor felkészülsz az Isten házába menetelre, akkor ez kell a legfontosabb legyen, amit újra és újra megfontolsz. Kegyelmes és irgalmas az Úr, hosszú a türelme és nagy a szeretete és a hűsége[2]. Annak az irgalmas Istennek a házába mégy, aki abban mutatta meg irántunk irgalmas szeretetét, hogy egyszülött Fiát elküldte a világba, hogy megkeressen bennünket a bűnös életünkben – és elmondja Fia által, hogy mennyire szeret bennünket. Ezt azonban nemcsak szavakban mondta el, hanem abban a keresztáldozatban is, amelyben megölték ártatlanul a tiszta Fiút, aki így hordozta el testében Isten haragját a bűneink miatt. Világosan elmondja nekünk az evangélium üzenete:
Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.[3]
Pontosan emiatt van istentisztelet – hogy mi az irgalmas Isten házába jövünk, őt keressük és az ő megigazító kegyelmét várjuk.
A megfontolt előkészület tehát ezt jelenti: megfontolom azt, hogy az Isten házába megyek őt hallgatni és meghallani, hogy irgalmával igazítson meg Krisztus által.
2. Megfontoltan a templomban
Miután megfontoltuk azt, hogy mit jelent elmenni a templomba, fontoljuk meg azt is, hogy mit jelent megfontoltan jelen lenni. A Prédikátor könyve két dologra hegyezi ki a megfontolt jelenlétet. Az egyik az imádság, a másik a fogadalom.
2.1. Imádság
Úgy fogalmaz:
Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy!
Tény, hogy a mi református istentiszteleteinken a fecsegő imádság nem jellemző, hiszen nincs imaközösség, amibe hangosan bekapcsolódnak a gyülekezeti tagok.
Az is tény, hogy a református közösségekben a kiscsoportos alkalmakon is a résztvevők többsége sokszor az imaidőn megszólalni sem mer. Ennek nyilván lehet olyan oka, hogy az ember közösségben eleve nehezebben nyílik meg, de benne van az is, amire a Prédikátor figyelmeztet: amikor imádkozunk a mennyei Istenhez szólunk.
Ugyanakkor mégis érdemes egy kicsit elidőzni ennél a kérdésnél. Jézus maga is beszélt arról, hogy a nyilvános imádságainkban is – mint ahogy a belső szoba imádságaiban is – óvakodjunk a fecsegéstől. Arra figyelmeztet
Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.[4]
Isten maga bátorít bennünket, hogy nyugodtan és hálaadással tárjuk fel előtte a kéréseinket.[5] De amikor erre bátorít az nem azt jelenti, hogy nekünk informálni kell Istent – hiszen ő a mennyben van és mindent tisztán és jól lát. Ezzel csak a bizalmunkat fejezzük ki mennyei Atyánk felé.
Mit jelent akkor az imádságunkban a megfontoltság? Egyszerűen azt a képességet, hogy amit elmondok Istennek őszinteségből és bizalomból fakad? Vagy csak mondom, mondom a kenetteljes szólamokat egymás után. Egy dolgot kell megfontolni: ez pedig az őszinteség. Az imádságnak éppen az a csodája, amikor kenetteljes modoroskodás, vagy összefüggéstelen hadoválás nélkül őszintén tudjuk feltárni Isten előtt azt, ami a szívünkben van – legyen bármi, ami a szívünket nyomja, vagy legyen az őszinte hálaadás. Sok minden meg tudja rontani az imádságot – ilyen a modoroskodó, kenetteljes fecsegés is.
2.2. A fogadalmak
A megfontolt jelenléthez kapcsolódóan a második dolog, amiről az Ige alapján beszélnem kell az a fogadalmak. Azt mondja a Prédikátor:
Ha fogadalmat teszel Istennek, ne halogasd teljesítését, mert nem telik neki kedve az ostobákban. Teljesítsd, amit megfogadtál! Jobb, ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel, és nem teljesíted.
Tegyünk fel rögtön egy kérdést: azt állítja az Ige, hogy ne tegyünk fogadalmat? Nem. Azt állítja, hogy jó az, ha nem teszünk fogadalmat? Nem. Tudom, hogy azok az emberek, akik nem akarnak elköteleződni így hallgatják – sőt ez zene füleiknek, úgy gondolják Isten azt mondja neki, hogy ne tegyenek fogadalmat. De az Írás nem ezt mondja.
Nézzünk két példát más Igékkel kapcsolatban. A nagy parancsolat második felével kapcsolatban hallottam már hasonló félremagyarázást. Ugye a nagy parancsolat második fele úgy szól:
Szeresd felebarátodat, mint magadat.[6]
Ezek után arra tette – többször is hallottam már – a magyarázó a hangsúlyt, hogy előbb szeresd magadat. De Jézus nem ezt mondja. Jézus egy nagyon egyszerű tényből indul ki. Az ember szereti önmagát. Nem is tudja nem szeretni önmagát. Jézus azt mondja: az embertársadat annyira szeresd, amennyire egyébként is szereted önmagadat. Nem kell olyan állításokat adni Jézus szájába, amit nem mond.
Lássunk egy másik példát, ami segíthet megérteni ezt az Igét. Jézus azt mondja:
Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.[7]
Ezt nyilván jobban értjük. Jó az, hogyha bárkinek malomkövet vetnek a nyakába és a tenger mélyébe vetik? Nyilván nem. De ha valaki eltántorít akárcsak egy gyermeket attól, hogy Jézusra figyeljen, annak az is jobb lenne, ha egy malomkővel a nyakában a tengerbe vetik.
A Prédikátor is csak annyit mond:
Jobb, ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel, és nem teljesíted.
Fogadalmat, fogadalmakat tenni ugyanis Isten előtt és Istennek jó dolog, helyes dolog. A fogadalom ugyanis a hála egyik legszebb kifejeződése. Az Úr jó. Az Úr mindig jó. Hozzám is jó. Ezért a hálámat megtartott fogadalmaimmal is kinyilvánítom. A lényeg ebben az önkéntesség. Nem kötelez senki. Nem várja el senki. De attól még jó és helyes.
Lehetnek ezek a fogadalmak nagyok vagy kicsik. Lehetnek egy életre szólóak vagy egyszeriek. De azt kell mondjam, hogy egy istentisztelet akkor ért cél, ha abban születik valamilyen fogadalom, elhatározás, elköteleződés is.
Lehet, hogy annyi lesz ez a fogadalom: a jövő héten is eljösz. Lehet, hogy annyi, hogy ezen a héten vagy ebben a hónapban a megszokott dupláját adakozod Isten országára és a gyülekezet munkájára. Lehet, hogy annyi, hogy most a héten egy rég látott testvért felhívsz vagy felkeresel. Vagy meghívsz valakit, ha indul a gyülekezetben újra Keresztkérdések tanfolyam.
A Krisztus követés is egy elköteleződéssel, egy fogadalommal kezdődik. Ez a legnagyobb és végleges elköteleződés. De lehet egy olyan végleges elköteleződés is, hogy ezentúl a bibliai tized mértékét Isten országára szánod. Vagy elkötelezetten bekapcsolódsz egy kiscsoportba a gyülekezetben. Vagy keresel egy olyan szolgálatot, ahol hiány van testvéri segítségben. De lehet az is, hogy a munkahelyi feszültségedet a munkahelyen hagyod és nem viszed haza a gyerekeidnek. Nyilván az adott Ige üzenetéhez mindig kapcsolódhat valamilyen fogadalom is. Akkor jó és megfontolt a részvételed, ha fogadalom is születik és azt meg is tartod.
Nem tudom kik olvassák a Kalauz szerint a Bibliát. Vajon észrevettétek-e, hogy minden vasárnapra van egy ima és egy hálaáldozati ajánlás. Mint egy fogadalom. Ebből is lehet ötleteket meríteni.
Végül egy történet. Egy testvér egy úrvacsorás istentisztelet előtt azzal keresett meg, hogy nagyon nyomja a szívét az, hogy indulatból durván és nagyon megbántott valakit. Úgy érzi így nem úrvacsorázhat, amíg ezt nem rendezi el és nem kér bocsánatot. Akkor nagyon erősen éreztem belülről, hogy a Szentlélek egészen mást akar megmutatni. Akkor azt mondtam neki: Most ezt tedd le Isten elé, vegyél úrvacsorát, és hazafelé úgyis az ajtaja előtt mész el. Ne is menj haza, még hazafelé útközben csöngess be és kérj bocsánatot. Megfogadta, hogy így lesz. Nem sokkal az istentisztelet után hívott telefonon, hogy mennyire csodálatosan munkálkodott Isten. Valóban nem halogatta, még hazafelé erőt kapott, hogy megtegye, becsöngetett és bocsánatot kért – és képzeljétek el: bocsánatot is kapott. Ez volt az élménye: a kegyelem, amit megtapasztalt erőt adott neki ahhoz, hogy bocsánatot kérjen.
A jövő héten újra nyitunk. Nagy szeretettel várlak, várunk benneteket. Gyertek tudatos templomba járóként, gyertek megfontoltan Istenre figyelve őt imádni.
Ámen.
[1] Lk 18:14
[2] Vö. pl. Zsolt 86:15
[3] Rm 5:8
[4] Mt 6:7-8
[5] vö. Fil 4:6
[6] Mt 22:39
[7] Mt 18:6