Igehirdető: Gyimóthy Zsolt

Lekció: Ef 1:3-14

Alapige: Hag 1

Énekek: 66. 165.

Sok szempontból esett már szó arról, hogy milyen rombolást végzett és végez ez a járvány. Általában a legtöbb szó a gazdasági rombolásra helyezi a hangsúlyt – és ismétlődően halljuk azt, hogy hogyan igyekeznek az államok újraindítani a gazdaságot – ami kétségkívül fontos pillére az emberi társadalmak működésének. Szerintem még el kell telnie jó időnek ahhoz, hogy a gazdasági károk is átláthatóak legyenek. De hogy mekkora pusztítást végzett az emberi lelkekben, a társadalmi kapcsolatok szövetében, arról talán még sejtéseink is épphogy csak lehetnek.

Azt, hogy a keresztyén közösségek, a gyülekezetek, egyházak közösségében milyen rombolást végzett ez a járvány, az a jövőben fog meglátszani igazán, de ne legyenek illúzióink – sokat rombolt

Amikor év elején az éves Igénk kijelölésre került – hiszem, hogy a Szentlélektől -, akkor már az is világos volt előttem, hogy ebben az évben három fő dolog lesz előttünk. Húsvétig a János evangéliuma, húsvét után Haggeus próféta könyve és azután Péter első – vagy mindkét levele.

Hogy miért Haggeus próféta? Több oka is van.

A legfontosabb oka, hogy ő volt az az egyik próféta, aki a fogságból visszatért, a templomépítésbe belefáradt népet a templom újjáépítésére buzdította. Ez a közvetlen és fő ok.

A másik ok pedig, hogy viszonylag keveset tanulmányozzuk a prófétákat – pedig üzeneteik nem váltak érvénytelenné. Tény, hogy sokszor nehezebben ragadható meg a mai is érvényes, aktuális üzenetük, de a próféták és a próféciák nem vesztették el érvényüket és üzenetüket; nem pusztán annyi a szerepük, hogy igazolják Isten igazmondását és hatalmát, amellyel véghezviszi a terveit, hanem a későbbi korokban is meg tudnak szólalni aktuálisan. Péter apostol a 2. levelében fel is hívja erre a figyelmet:

Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. (2Pt 1:19)

Szóval vágjunk bele Haggeus prófétába. Ma az első fejezet szól hozzánk.

Dárius király uralkodásának második esztendejében, a hatodik hónap első napján így szólt az Úr igéje Haggeus próféta által Zerubbábelhez, Sealtiél fiához, Júda helytartójához, és Jósua főpaphoz, Jócádák fiához: ²Így szól a Seregek Ura: Ez a nép azt mondja, hogy nem jött még el az Úr háza újjáépítésének ideje. ³Az Úr igéje azonban így szólt Haggeus próféta által: ⁴Hát annak itt van az ideje, hogy ti magatok faburkolattal díszített házakban lakjatok, amikor a templom még romokban hever? ⁵Azért így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek! ⁶Sokat vetettetek, de keveset hordtatok be; esztek, de nem fogtok jóllakni; isztok, de nem fogtok megrészegedni; ruházkodtok, de nem fogtok megmelegedni. Aki pénzért dolgozik, mintha lyukas erszénybe rakná a pénzét.

⁷Így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek! ⁸Menjetek föl a hegyre, hordjatok fát, és építsétek fel a templomot, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőítsenek engem! – mondja az Úr. ⁹Sokra számítottatok, de csak kevés lett, és amit hazahordtatok, azt is elfújtam. Ugyan miért? – így szól a Seregek Ura. Azért, mert az én házam romokban hever, ti meg csak a magatok háza körül szorgoskodtok. ¹⁰Ezért nem adott nektek az ég harmatot, a föld pedig nem hozta meg termését. ¹¹Parancsomra szárazság sújtotta a földet, a hegyeket, a búzát, a bort, az olajat és mindent, amit a föld terem, sőt az embert és az állatot is, meg mindent, amiért csak dolgoznak.

¹²Zerubbábel, Sealtiél fia és Jósua főpap, Jócádák fia és az egész megmaradt nép hallgatott Istenének, az Úrnak a szavára, Haggeus próféta beszédére, amit általa üzent Istenük, az Úr; és az Úrtól való félelem fogta el a népet. ¹³Haggeus, az Úr követe pedig ezt mondta a népnek az Úr megbízásából: Én veletek vagyok! – így szól az Úr. ¹⁴És felindította az Úr Zerubbábelnek, Sealtiél fiának, Júda helytartójának a lelkét, meg Jósua főpapnak, Jócádák fiának a lelkét, és az egész megmaradt népnek a lelkét, úgyhogy eljöttek, és nekifogtak a munkának Istenüknek, a Seregek Urának a házán, ¹⁵a hatodik hónap huszonnegyedik napján, Dárius király uralkodása második esztendejében.

Röviden bevezetésként nézzük meg, hogy mi az alaphelyzet! Az ószövetségi nép temploma, az istentisztelet helye romokban hever, miközben ők úgy tűnik csak önmaguk anyagi gyarapodásával vannak elfoglalva. Az őket kiválasztó, elhívó és megtartó Isten temploma és ezzel tisztelete romokban hever. Ebbe a helyzetbe kiáltja bele a próféta Isten Igéjét és buzdít a templom építésére.

Meg fogjuk nézni bővebben a történelmi környezetet, a lelki helyzetnek is a mélyére nézünk, hogy azután ebből megértsük a nekünk szóló üzenetet.

1. A történelmi helyzet

Tudom, hogy a történelem és az a történelmi háttér, ami a dolgok mögött áll nem hoz mindenkit lázba, de nem tudjuk megkerülni, ha igazán meg akarjuk érteni azt, amiről itt szó van.

Egy kicsit korábbra kell visszamennünk, egészen Kr. e. 587-ig. (Lehet, hogy nagyobb történelmi áttekintés is szükséges lenne, de az már tényleg túl sok lenne egy istentisztelet kereteihez.) Tehát Kr. e. 587-ben a babiloni birodalom egy hatalmas invázió keretében megszállta Júda országát, gyakorlatilag lerombolva azt és Nebukadneccar király a lakosság jelentős részét – elsősorban a felső és középosztályt – elhurcoltatta, Jeruzsálemet az ott lévő templommal pedig elpusztította. A babiloni birodalmat megdöntötte a perzsa birodalom, amelynek királya Círus 538-ban engedélyezte a zsidók számára a hazatérést, a templom újraépítését, szóval visszaadta a hazájukat és engedte, hogy hitüket és kultúrájukat – amelyeket egyébként mélyen őriztek – újraépítsék. Erről a korszakról számol be nekünk Ezsdrás könyve.

Abból az is kiderül, hogy a népnek az a része, amely visszatért, nagy lelkesedéssel vetette bele magát a templom újjáépítésébe, és a visszatérés után rövid idővel fölállították és felszentelték az áldozati oltárt és lerakták a templom alapkövét[1].

Ekkor jöttek viszont a nehézségek. A területet már elkezdték benépesíteni más népek, olyanok, akiket még korábban az asszírok telepítettek az országba. Nekik nagyon nem tetszett a zsidók nyüzsgése és bevetették ellenük a rágalmazás fegyverét. Azzal jelentették fel őket a perzsa udvarnál, hogy a zsidók azért építkeznek, építkeznének olyan lázasan mert fel akarnak lázadni. Ekkor a perzsa uralkodó – aki ekkor már Artahsasztá – egy az egyben leállíttatja az építkezést, amit így Izráel népe nem folytathat. Majdnem húsz évig nem megy az építkezés.

Van ugyan áldozati oltár és azon folyik az áldozat, van istentisztelet, de a templom romokban hever. És a zsidók eleinte nem tudják folytatni az építést, később pedig már annyira megszokták ezt a helyzetet, hogy amikor lehetne már, akkor sem akarják folytatni. Olyan jól belefásultak és belekényelmesedtek a helyzetbe.

Három dolog jellemzi őket.

1.1.  Óvatosság

Az első, ami miatt nem nagyon folytatják, az óvatosság. Lényegében a környező népek irigysége okozott annyi kényelmetlenséget, most meg a birodalom keretein belül békességet élveznek. Vajon mi lenne, ha újra forszíroznák a templomépítést, akkor újra csak azzal kellene szembenézni, hogy ott kellemetlenkednek, megint feljelentenek, akkor csak jönnek a kellemetlenkedő bürokraták és megint mi jövünk ki rosszul a dologból. Most legalább Zerubbábel személyében nem egy idegen a birodalom kormányzója, hanem közülünk származik – jó ez így. Az a nagy ragaszkodás a templomhoz még bajt hoz a fejünkre.

1.2.  Kényelem

A második a kényelem. Erre nagyon világosan rámutat közvetlenül is a próféta, amikor azt mondja:

Hát annak itt van az ideje, hogy ti magatok faburkolattal díszített házakban lakjatok, amikor a templom még romokban hever?

Az eredeti szövegben Haggeus így fogalmaz: „ez a ház”. Van istentisztelet, sőt nagyon valószínű, hogy Haggeus pont egy ilyen istentiszteleten szólal fel. Ezt abból lehet tudni, hogy a hónap első napján hangzott el a prófécia, amikorra a törvény[2], égőáldozati istentiszteletet rendelt el. Minden hónap első napjára és a próféta úgy fogalmaz:

Az rendben van, hogy ti kényelmes palotákban laktok, miközben ez a ház romokban hever?

Korábban Dávid királyt még zavarta annak méltatlansága, hogy neki királyi palotája van, az Isten frigyládája pedig sátorban lakik. Ezért is szeretett volna templomot építeni, amit azután csak a fia, Salamon építhetett fel. De őt még zavarta ez a méltatlan helyzet, hogy nagyobb fényűzésben él, mint amilyen körülmények között a felette álló Isten szövetségládája van.

Úgy látszik Kr. e. 520-ban a népnek már jó így. Végül is a papok végezhetik az oltáron az istentiszteletet, jó így. Úgy látszik Pató Pál urat nem Petőfi találta fel.

1.3.  Az áldozatkészség hiánya

A harmadik – ami természetesen összefügg az első kettővel – az áldozathozataltól való húzódozás. Erre a korszak másik prófétája Malakiás világított rá nagyon erőteljesen. Minek kellene erre áldoznom, amikor az magamra, a családomra is fordíthatom. Nem viszik hűségesen, amit vinniük kellene – még áldozati állatnak is vak, sánta állatokat visznek, ami már senkinek sem kell. Nem baj, Istennek még jó lesz, ne kukacoskodjon annyit.

Nos ebbe a helyzetbe kiált bele Haggeus:

Hát annak itt van az ideje, hogy ti magatok faburkolattal díszített házakban lakjatok, amikor a templom még romokban hever?  ⁵Azért így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek! ⁶Sokat vetettetek, de keveset hordtatok be; esztek, de nem fogtok jóllakni; isztok, de nem fogtok megrészegedni; ruházkodtok, de nem fogtok megmelegedni. Aki pénzért dolgozik, mintha lyukas erszénybe rakná a pénzét.

2. Elégedetlenség

De úgy tűnik van még valami. Miközben óvatosak, miközben kényelmesek és miközben szinte teljesen hiányzik az áldozatkészség, tele vannak elégedetlenséggel. Isten a prófétán keresztül az életük, a helyzetük átgondolására hívja őket.

A szöveg arra enged következtetni, hogy a Perzsa birodalom keretei között elindult egy szerény gazdasági felvirágzás, amibe úgy tűnik, hogy egy komoly gazdasági válság beleszólt. Kevés termés, komoly árdrágulás és infláció. Az ókorban három dolog tudott komoly gazdasági válságot kiváltani: aszály, járvány, háború. Mióta a hollandok a XVI. Században feltalálták a tőzsdét egy gazdasági válsághoz nem kell feltétlenül aszály, háború vagy járvány, pénzügyi szektor maga elő tudja állítani a gazdasági válságot. De Haggeus idejében még egy komoly mezőgazdasági válság indíthatta el a gazdasági válságot, ami elégedetlenkedéshez vezetett. És akkor az Úr úgy szól a néphez: gondoljátok meg, hogy mi történik veletek! Kétszer is mondja a szakasz.

1. Gondold végig, hogy miért is történik veled, ami miatt elégedetlen vagy?
2. Gondold végig, hogy mi lehet ebből a kiút.

2.1. Az elégedetlenség oka

Az elégedetlenség oka egyértelműen az, hogy felborult a megszokott életük. Ők nem arra számítottak, hogy a kialakított kényelmes életük felborul. De jött a válság – és akkor a próféta feldobja a labdát. Vajon mi lehet ennek az oka? Vajon nem azért borult-e föl az életük, mert eleve rosszul volt kiegyensúlyozva? Rossz sorrendben helyezték el az életük dolgait? Mit jelentett itt a rossz sorrend?

Azt, hogy először mindenki maga akart anyagilag egyenesbe jönni. És ha már a szomszéd belambériázta a házát akkor én se maradjak már le. Ilyen körülmények között ez nem megy, hogy az Úr házáért áldozatot hozzunk. Majd, ha lesz miből akkor majd áldozunk a templomra is.

De vajon azért nem jut a templomra, mert maguknak sincs elég, vagy azért nincs elég, mert nem áldoznak a templomra? Fel van adva a lecke. Ezt is bizony végig kell gondolni. Haggeus nagyon érdekes kifejezést használ, amikor azt mondja gondoljátok meg: „szíveteket tegyétek utaitokra.” A szívetek vajon az én útaimon jár-e?

Gondoljátok meg tehát: vajon Isten kézben tartja a dolgokat? A napsütést, az esőt – vajon kézben tudja tartani a termést, vagy ha kell vissza tudja fogni azokat, hogy észhez térjünk? Lényegében a próféta figyelmeztet arra az alapvető hazugságra, hogy nem azért nem telik Isten dolgaira, mert szegények vagytok, hanem azért szegényedtek el ebben a válságban, mert soha nem telt Isten dolgaira, vagy legfeljebb a maradékból, a sántából és a vakból telt.[3]

Világnézettől függően nagy vita volt abból, hogy minek is köszönhető a jelenlegi járvány és az azt kísérő járvány. Emberi felelőtlenség? Esetleg valamilyen gonosz összeesküvés? Esetleg egy egyszerű baleset vagy vak sorsszerűség? Vagy talán benne lehet Isten keze a dologban? Az egyetlen igaz, mindenható Isten kézben tartja-e a dolgokat? És ha igen, akkor vajon miért engedte szabadjára ezt a járványt? Ha valóban okot és célt keresünk, akkor meg vagyok győződve róla, hogy nem kerülhetjük ki az Isten-kérdést; persze igen, dughatjuk homokba a fejünket, csak éppen mire jutunk vele?

2.2. A kiút a válságból

Itt azonban a próféta mutat egy kiutat a válságból.

Gondoljátok meg, mi történik veletek! ⁸Menjetek föl a hegyre, hordjatok fát, és építsétek fel a templomot, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőítsenek engem! – mondja az Úr.

Ezután megerősíti, hogy ha a válság Isten kezéből jön, akkor a megoldás is Isten kezében van. Szóval gondoljátok meg. Építsétek fel azt a félbehagyott templomot, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőítsenek engem – és akkor minden a helyére kerül.

3. A baj valódi gyökere

Itt azonban elérkezett a próféta a baj valódi gyökeréhez. Miért is nem épül a templom valójában? Az önzésük, a kényelmük miatt? Az óvatosságuk miatt? Sőt Istent az épület elhanyagolása zavarja igazán? Ez mind-mind csak tünet, a baj, ami olyan nagyon mélyen húzódik meg emberlétünk legfőbb céljában keresendő.

Nem az az igazi, a valódi baj, hogy elhanyagolták az épületet, hanem az, hogy elhanyagolták Isten dicsőségét. A legnagyszerűbb dolog iránt váltak közönyösség, amit csak a mindenható Isten nekik adott – hogy dicsőségével és dicsőségesen van közöttük. Csodálatos ígéretek birtokában voltak:

¹⁸Híre sem lesz többé országodban erőszaknak, határaidban pusztulásnak és romlásnak. Isten szabadítását nevezed kőfalaidnak, és dicséretét kapuidnak. ¹⁹Nem a nap lesz többé napvilágod, és nem a hold fénye világít neked, hanem az Úr lesz örök világosságod, és Istened lesz ékességed. ²⁰Nem megy le többé napod, és holdad nem fogy el. Az Úr lesz örök világosságod, letelnek gyászod napjai. ²¹Egész néped igaz lesz, örökre birtokában lesz az ország; facsemete, amelyet én ültettem, kezem alkotása, amely megmutatja dicsőségemet. ²²A kevés is ezerré nő, a kicsiny is hatalmas néppé. Én, az Úr, rövid idő múlva megvalósítom ezt.[4]

Teljesen közönyössé váltak Isten dicsőségével szemben, aminek azután meglett a következménye a lelki életükben: ez hozta magával azt, hogy felborult az életük. Azt is vegyük észre, hogy ez nem egyik napról a másikra történt. A prófécia elhangzása és a templom építés félbehagyása között eltelt nagyjából húsz év. Szépen fokozatosan rothadt el az életük. És mindez miért? Mert meghidegültek Isten dicsőségével szemben.

Márpedig az Ószövetség temploma Isten dicsőségére létezett.

4. Az Egyház Isten dicsősége

Lehet, hogy már régóta feszenget a kérdés, hogy a mi helyzetünkben mi ennek az értelme? Hiszen van templomunk – és tény, hogy most már belátható időn belül szükség lesz egy nagyobb renoválásra a tetőn – de van templomunk, nem áll romokban – hogy jön hozzánk közel ez a történet?

4.1. Templom, Egyház, Gyülekezet

Itt nem tudjuk megúszni azt a kitérőt, amiben az Újszövetség más, mint az Ó-. Az Újszövetség az Ószövetségből ered, az egyetlen igaz Istennek a kiválasztó kegyelme munkálkodik benne, de ebben például különbözik az Ószövetségtől, hogy az Újszövetség temploma nem egy épület, hanem egy élő közösség.

Pál apostol a gyülekezetet nevezi Isten templomépületének.[5]

Krisztus azt mondja, hogy ő az egyházát kősziklára fogja építeni, amelyen nem vehetnek diadalt a pokol kapui sem. Lényegében az Újszövetségben a templom, az egyház, és a gyülekezet szavak, mind ugyanazt jelzik: Isten kiválasztott, elhívott, megváltott és megszentelt népének a közösségét.

Pontosan erre mutat évi igénk felszólítása is:

ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.[6]

Vajon hogy gondolsz a gyülekezet közösségére, annak a küldetésére, az abban való részvételre, bekapcsolódásra? Vajon a missziói parancs iránti közömbösség, a gyülekezet küldetése iránti közömbösség, a növekedés iránti közömbösség nem abból fakad-e, nem annak a jele-e, hogy nem szeretjük eléggé Isten dicsőségét?

4.2. A kegyelmi kiválasztás célja Isten dicsősége

Ha megnézzük, amit Pál apostol az efézusi gyülekezetnek írt a kegyelemi kiválasztásról, abban az ábrázolódik ki, hogy Édesatyánk mennyei életre kiválasztásának a célja ebben összegezhető:

• Krisztus által előre elhatározta, hogy gyermekeivé fogad bennünket, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét.
• Krisztusban eleve elrendeltettünk Édesatyánk örököseivé, hogy dicsőségének magasztalására legyünk.
• és mint népét váltott meg minket a bűneinkből az ő dicsőségének magasztalására.

Mózest olyan szenvedélyes vágy töltötte el Isten dicsősége után, ahogy egyre jobban megismerte őt, hogy azt kérte, mutassa meg neki, avassa őt be ebbe. Isten egy kicsit mutatott meg neki magából, csak annyit, amennyibe Mózes még nem halt bele.[7]

Amikor az Atya megmutatta Jézus valódi lényét és dicsőségét három tanítványnak a hegyen, akkor Péter azt mondta: maradjunk itt örökre, annyira jó itt nekünk. Közben ugyan volt benne egy kis félsz is, de akkor is annyira vágyott erre a dicsőségre, hogy szeretett volna benne ott maradni.

Mert Isten dicsősége egyszerre ilyen félelmetes és vonzó. Minél távolabb van az ember Isten kegyelmétől annál ijesztőbb, de minél jobban megismeri az Atya kegyelmét annál inkább vágyik utána.

Az egyház Isten dicsőségére van és az a kiváltságunk és küldetésünk, hogy dicsőségének ezt a templomát építsük. Ezt nem halott kövekből tudjuk felépíteni, hanem élő kövekből – önmagunkból.

Számomra nem kérdés, hogy a járvány az élő templomot is erősen rombolta és pusztította. Vajon visszataláltok-e ehhez az élő templomhoz, amelybe beépülve, mint élő kövek, Istennek kedves lelki áldozatokat ajánlotok fel Krisztusban dicsőséges kegyelmének magasztalására? Haggeus arra bátorítja Isten népét:

Építsétek fel a templomot, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőítsenek engem! – mondja az Úr.

Ámen.

---

[1] Vö. Ezsd 3

[2] Ld 4Móz 28:11

[3] vö. Mal 1:8

[4] Ézs 60:18-22

[5] 2Kor 6:16

[6] 1Pt 2:5

[7] vö. 2Móz 33:18-20