Igehirdető: Gyimóthy Zsolt
Lekció: Mk 12:1-12
Alapige: 1Pt :4-8
Énekek: 431. 118. 273.
Szeretném a mai alkalmat egy olyan szemléltetéssel kezdeni, amihez önkéntes segítőkre van szükségem. Csak simán el is mondhatnám ezt a szemléltetést, vagy rajzolhatnám, de ha magunk előtt látjuk, pláne ha részt veszünk benne, szerintem mélyebben fogjuk megérteni az Ige mai üzenetét. 4-8 jelentkezőt várok, akiket arra kérek, hogy egymástól kb. egyenlő távolságra állják körbe az Úr asztalát. Az Úr asztalán levő Biblia jelképezze most számunkra Jézus Krisztust (aki éppen az Íráson keresztül jelenti ki magát nekünk). Mi történik akkor, ha egyikőtök közelebb lép a másikhoz? Óhatatlanul távolabb kerül mástól. Hogyan érhetjük el, hogy mindannyian valóban közelebb kerüljünk egymáshoz? Lépjünk egyet „Krisztus” felé. Majd mindannyian menjetek olyan közel, hogy meg tudjátok érinteni „Kriszust”. Most pedig tegyétek egymás vállára a kezeteket. Nagyon köszönöm a segítséget. Egyenlőre ennyi. …
A mai üzenetünk címe: Az élő kőre épült ház. Alapigénk az 1Pt 2:4-8
Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg”. Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.
Péter apostol egy nagyon érdekes képet rajzol elénk. Egy élő kőről kezd el beszélni és azt mondja, hogy a hívők ehhez az élő kőhöz közelítenek. Nagyon nehéz jól fordítani az indoeurópai nyelvekből egy melléknévi igenevet úgy hogy az szép is legyen, ezért is fordították felszólító módban, és így is megállja a helyét a szöveg értelme. De az eredeti szövegben Péter inkább azt igyekszik visszaadni, hogy a hívőknek ez egy folyamatos belső magatartása, hogy ehhez az élő kőhöz közelednek. És ennek az élő kőnek az erejével épülnek fel lelki házzá. Maga az élő kő építi őket.
A lelki ház tehát egy élő kőre épül. Most egy olyan kérdést fogok feltenni, amire szerintem mindenki kapásból tudja a választ – ki ez az élő kő? Tudom, hogy nem kell rajta sokat gondolkozni – Krisztusról beszél Péter. Mégis adjunk egy kis időt magunknak ennél a képnél. Nem azért, hogy rájöjjünk, hogy Krisztusról van szó, hanem azért, hogy megértsük Péter miért használ egy ennyire furcsa képet. Szeretnék egy pillanatra visszatérni a január elsejei igehirdetés egyik rövid gondolatára, amit Dóri is felvett az „Élő kövek” c. riportsorozatának bevezetőjébe. (Tervezi a folytatást). A kő egy élettelen dolog – de nem így az Isten egyházában. És pedig azért, mert maga az alap is élő kő.
Az élő kő
Péter tehát Krisztust nevezi élő kőnek. Ő az az Úr, akihez azért járulunk mert megismertük az ő jóságát.
Krisztus él
Krisztus azért élő kő, mert maga él. Ezt pedig Péter nem szimbolikusan gondolja, hanem nagyon is valóságosan. Ő arról a Krisztusról beszél, akit ugyan megöltek a kereszten, de aki feltámadt a halálból és azóta is él. Krisztus nem azért él, mert a tanításai fennmaradtak és vannak olyanok, akik ezeket a tanításokat követik. Többek között ez az, ami a keresztyénséget kiemeli a vallások közül és többé teszi egy vallásnál. Alapítója nem pusztán tanításokat hagyott a követőire. A vallások alapítói tanításokat hagytak hátra, majd meghaltak – és halott sírkövekként vannak jelen az általuk alapított vallásban.
Krisztus adott tanítást és hagyott hátra tanítást közvetlenül is és apostolain keresztül is, ahogy Pál tanítja is az efezusiaknak:
Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus,[1]
De Jézus mégsem elsősorban tanítást, vallási doktrínát hagyott ránk, hanem egy olyan életet kínált fel, amelyet megtéréssel megragadva és abban újjászületve élő megváltó Istenként van jelen az életünkben. Jézus azért élő kő, mert bár meghalt mégis él; nem pusztán a tanításaiban, nem pusztán szimbolikusan követői által, hanem valóságosan a mennyben és valóságosan megszentelt megváltottaiban.
A kő
Ehhez kapcsolja Péter a kő képét. Ez pedig azokra a régi próféciákra vezethető vissza, amiket Krisztus is alkalmazott a felolvasott gonosz szőlőművesek példázatában.
Ma a házak alapjai betonból készülnek. A beton egy olyan kiváló szilárdságú mesterséges kőzet, amit az ember állít elő. Mivel a beton a készítésekor még egy jól alakítható anyag, ezért jól kiönthető belőle egy olyan alap, majd elkészíthető egy olyan alaplemez, amilyet az ember csak akar. Ezért nem is nagyon értjük ezt az egész sarokkő/alapkő dilemmát. Tudtommal ma már az alapkőnek nincs statikai jelentősége, az inkább arra szolgál alapkőletételkor, hogy elhelyezzenek benne egy időkapszulát az utókornak.
De a beton ismerete és használata nélkül egészen máshogy kellett nekikezdeni egy ház alapozásának. Ott bizony köveket kellett használni és a sarokkő volt az az alapkő, az a kiinduló kő, amihez azután az egész házat hozzáépítették. Ehhez igyekeztek kiválasztani a legmegfelelőbb követ, méretben, szilárdságban, mindenben, hogy az épület is erősen álljon. A jó alapkő nagyon fontos volt.
Mi is az, amiben Krisztus alapkő, amire azután az apostolok alapoztak, hogy arra élő kövekből épüljön fel a lelki ház?
Ézsaiás próféta egy helyen arról beszél, hogy az Úr felszólította arra, hogy ne járjon az Úrtól elfordult nép útján, hanem tartsa szentnek a Seregek Urát, mert akkor ő lesz életük szentélye – az a szentély, ami valódi védelmet biztosít az asszír hódítókkal szemben. Viszont Izráel két háza számára a Seregek Ura olyan kő lesz, amelybe beleütköznek, megbotlanak, elesnek és összetörnek.[2]
Nem sokkal később mondja el szintén Ézsaiás azt a próféciát, amelyben arról beszél, hogy a Sionban – ahol a templom áll – egy szilárd követ tesz le alapul, hogy aki benne hisz, az nem menekül el.[3] Ezt egészíti ki a 118. zsoltár imádsága[4], amelyben arról énekel Isten népe, hogy az építők által megvetett kő lett a sarokkő.
Jézus Krisztus ezt a három próféciát kapcsolja össze a gonosz szőlőművesek példázatában. Amikor arról beszélt, hogy az utoljára elküldött szeretett Fiút a gonosz szőlőművesek megölték, hogy megszerezzék azt, ami nem az övék, akkor a főpapok és írástudók megértették, hogy a példázatot róluk mondta. De azt is megértették, hogy a példázatot magáról mondta: ő, a szeretett egyetlen Fiú, az a sarokkő, amit megvetettek.
Ennek az egész képnek az értelmét végül Pál apostol adta meg a rómiaknak írt levélben, amikor azt írja:
Izráel viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem jutott el a törvény szerinti igazságra. Miért? Azért, mert nem hit, hanem cselekedetek útján akarták ezt elérni, beleütköztek a megütközés kövébe, amint meg van írva: „Íme, a megütközés kövét, a megbotlás szikláját teszem Sionba, és aki hisz őbenne, az nem szégyenül meg.”[5]
Nagyon röviden azt mutatja be az apostol, hogy hogyan keressük az igazságunkat Istennél. Krisztus világossá tette, és ezt a halálával vitte végbe, hogy a cselekedeteinkkel nem tudjuk elérni azt, hogy Isten igaznak tekintsen bennünket. Még úgy sem, hogy törekszünk betartani az általa adott törvényt. Mert hiába törekszünk, nem vagyunk rá képesek annyira romlott a természetünk. Ezért kínál fel Isten a nála levő igazságra egy vadonatúj sarokkövet, egy vadonatúj alapot: Krisztus halálát, feltámadását és a benne való hitet. Isten őbenne és őáltala tesz bennünket igazakká és tekint bennünket igazaknak. Ha pedig benne hiszünk tényleg nem fogunk megszégyenülni az ítélet napján.
Tehát Krisztus az élő kő, akihez járulnak vagy közelednek azok, akik már megízlelték azt, hogy jóságos az Úr.
Az élő kőhöz való viszony kétféle lehet. Az egyik a hívőké, a másik a hitetleneké. A hívők számára drága kincs, a hitetleneknek pedig megütközés köve és botránkozás sziklája. A továbbiakban erről a kettőről szeretnék beszélni.
A megütközés köve a hitetleneknek
Kezdjük a hitetlenekkel. Azt mondja Péter, hogy a hitetlenek számára az élő kő megütközés vagy megbotlás kövévé válik. Kemény szavakat használ, azt mondja, hogy mindazok számára Krisztus, akik nem hisznek benne elbotlássá, sőt csapdává válik. Egyszerűen elbotlanak benne. Ne legyen kétségünk afelől, hogy itt Péter az örök sorsukról beszél. Egyszerűen az az ember, aki találkozik Krisztussal és azt mondja, hogy neki nincs rá szüksége:
- Vagy azért, mert nem hajlandó hinni benne. Ilyen hitetlenek azok, akik elutasítják a vallást, azt idejétmúlt ideológiának és életgyakorlatnak tartva. Teljesen mindegy, hogy mire hivatkozik. Lehet, hogy vallások által elkövetett bűnök a hivatkozási alap. De ezen az alapon elutasítani a vallást azért képmutatás, mert nem hiszem, hogy találni a földön bármilyen ideológiát, aminek a nevében ne követtek volna el szörnyű bűnöket, egyik ember a másik ellen. Egyszerűen így kényelmesebb.
- Vagy azért, mondja, hogy nincs Krisztusra szüksége, mert úgy gondolja van elég jó ember ahhoz, hogy Isten igaznak tekintse őt. Ilyen minden vallásos ember is, aki emlegeti ugyan a hitet, meg emlegeti ugyan Istent, de Krisztusnak nem akarja átengedni az életét. Kielégítik őt a vallásos rend keretei, a viszonylag egyszerű vagy néha bonyolultabb vallási követelményeknek való megfelelés. Ha valaki betartja a vallási szabályokat – és nem bukik le azok áthágásával, akkor már elég lehet, hogy Isten igaznak tekintse, nem kell ehhez még Krisztus is a maga totális követési igényével, a megtérés és az újjászületés, a kicserélt élet üzenetével.
Egyszerűen felismerhetőek ezek a hitetlenek, akár az egyházban, akár az egyházon kívül: nem engedelmeskednek az igének. Itt Péter egy olyan fosztóképzős igét használ, aminek a képzetlen jelentése többek között azt is jelenti, hogy ráhagyatkozik, épít valamire. Vagyis amikor Péter azt mondja, hogy nem engedelmeskednek az Igének, akkor nem azt mondja, hogy nem tartanak be bizonyos parancsokat és szabályokat, hanem azt, hogy egyszerűen nem az élő Igére hagyatkozva, az élő Igére építkezve élik az életüket.
A hívőknek nagy figyelmeztetést is mond itt Péter, amikor azt mondja:
Ők (mármint a hitetlenek) erre is rendeltettek.
Péter itt nem állítja azt, hogy aki hitetlen az nem térhet meg, és nem hozhat egy olyan döntést, amivel valaki átáll a hitetlenek táborából a hívők táborába. Nem állítja, mert nem is állíthatja, hiszen kivétel nélkül minden ember úgy indul neki az életnek, hogy nem hisz Krisztusban, nem az Igére hagyatkozva éli az életét. Viszont, ha Krisztus hívását meghallják és elfogadják, akkor megváltozik az életük.
Azt viszont mondja, hogyha bárki, bármilyen hitetlenségből nem enged az Igének, annak az lesz a rendeltetése, hogy végül és végleg elbukjon, és a Krisztusban mint élő kőben való hitetlenség lesz végső bukásának az oka.
Drága kincs a hívőknek
Utoljára maradt még néhány fontos dolog, remélem még nem fáradt ki teljesen a figyelmetek.
Azt írja Péter, hogy az élő kő Krisztus a hívőknek drága kincs.
Először is azért drága kincs a számunkra, mert bár Krisztus az emberek többsége számára megvetett, de az egyetlen igaz és élő Isten előtt ő a kiválasztott és drága. Péter hallotta, amikor az Atya szózata kijelentette Krisztusról, hogy
Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok![6]
Valahol természetesnek kellene lennie a számunkra annak, hogy ami Isten szemében kedves, az a mi szemünkben is az, ami Isten szemében utálatos, az a mi szemünkben is utálatos.
De Krisztus – mint élő kő – azért is drága kincs a számunkra, mert senkiben nem volt és nem lesz akkora szeretet és erő, hogy az összes bűnünkért engesztelő áldozat legyen így téve bennünket szabaddá a bűn kényszerétől és a bűn következményétől a haláltól is.
És végül azért drága kincs számunkra Krisztus, mert ő az élő kő, bennünket is élő kövekként épít bele az örökkévaló lelki házba.
Hogy is mondja az Írás?
Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz … ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá,
Mit is mond Péter? Azt mondja, hogy közeledjetek az élő kőhöz és felépültök lelki házzá. Az egyik a másikból következik. Lényegében ezt igyekeztem bemutatni kezdő szemléltetéssel. Az egyház épülésének a titka az élő kőben, Krisztusban rejlik. Krisztus, az élő kő építi az egyházat. Jegyezzük meg jól, mert Péter valójában így fogalmaz: Közeledjetek Krisztushoz, mint élő kövek és ti magatok is felépültök lelki házzá. Ne felejtsük el, ez Istennek az örökkévaló háza. Aki ebbe beépül, annak van örök élete.
Ez két dologban mindannyiunkat is személyesen felelőssé tesz.
Krisztushoz közeledés
Először is személyesen felelőssé tesz abban, hogy milyen a Krisztussal való kapcsolatod. Hozzá járulsz-e, közeledsz-e hozzá nap mint nap, ráhagyatkozva és ráépülve az Igére. Az élő kő számodra is drága kő? Ebben igenis van személyes felelősségünk.
A lelki házzá épülés
Másodszor pedig felelőssé tesz bennünket a lelki ház épülésében is. Arra viszont figyelnünk kell, hogy nekünk elsősorban nem a lelki ház építésére kell összpontosítanunk, hanem a Krisztushoz való közeledésre. Mert ha Krisztushoz közeledünk, akkor az hozza magával a lelki ház épülését.
Ezt egy magától értetődő és természetes folyamatnak kell látnunk. Pontosan úgy, hogy amikor a körben mindenki befelé lépett Krisztus felé, akkor a dolog természetéből adódóan közelebb kerültek egymáshoz. De ha nem Krisztus felé mozdultak el, hanem valamelyik irányba a másik felé, akkor óhatatlanul miközben közeledtek az egyikhez, távolodtak el a másiktól.
A kérdés, hogy vajon értjük-e ebből következően, hogy miért van olyan fontos szerepe az a hívők egész közösségének istentisztelete a hívők lelki növekedésében, és a lelki ház épülésében? Mert lényegében ez a központi alkalma annak, hogy Krisztushoz közeledve egymáshoz is közeledjünk.
Amikor nem Krisztushoz közeledve akarunk közeledni a másikhoz, akkor a többitől távolodni fogunk. Ez nagyon fontos. Amikor a testvéri kapcsolatot az istentisztelet kikerülésével akarja valaki ápolni, akkor azzal nemhogy nem épül a lelki ház, hanem egyenesen rombolódik. Mert nem az Igére épül fel a kapcsolat, hanem valamilyen emberi szempontra, szimpátiára, rosszabb esetben valamilyen érdekre.
Az egyház életében nagyon fontosak a teljes közösség közös istentisztelete mellett a kisebb bibliatanulmányozó, vagy imaközösségek is. Kellenek az istentiszteleten kívüli közösségi tapasztalatok az egymás építésében. De ha ezek a közösségek végül oda jutnak, hogy felfuvalkodnak az egésszel szemben, és valamilyen exkluzív léleksimogató, vagy a gyülekezetet kibeszélő show-vá válnak abból nem lesznek élő kövek, akik lelki házzá épülnek. Majdnem harminc évi lelkészi szolgálatom alatt rengeteg ilyen tragikus lelki folyamatot néztem végig, hogy végül is – anélkül hogy gondolták volna de Krisztus hogyan vált embereknek megütközés kövévé, és megbotránkozás sziklájává – mert egyszerűen nem hittek az Igének:
Krisztus az az élő alapkő, aki élő kövekből építi lelki házát. Hogyan tekinthetné magát élő kőnek az, aki nem akar közeledni az élő kőhöz közeledni, hanem távol tartja magát attól lelki háztól?
Hallgassuk meg befejezésül még egyszer az Igét, ragadjuk meg, hogy mit üzent Krisztus:
Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg”. Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.
Te mire rendeltettél?
Ámen.
[1] Ef 2:20
[2] Ézs 8:5-15
[3] Ézs 28:16
[4] Zsolt 118:22
[5] Rm 9:31-33
[6] Mt 17:5 vö. 2Pt 1:17