Igehirdető: Gyimóthy Zsolt

Lekció: Mt 24:37-42

Alapige: 1Pt 3:18-22

Énekek: 84. 487. 305.

Köszöntés: Bihari Jella (Zsolt 125:2)

Az elmúlt négy alkalommal is arról a radikális erkölcsiségről beszélgettünk Péter első levele alapján, aminek a radikális tisztesség elnevezést adtam. Röviden összefoglalva:

1. A keresztyének – éljenek is bármilyen politikai rendszerben – engedelmeskedjenek a világi hatalomnak – azaz tartsák be a törvényeket, mindig a jó cselekvésére helyezve a hangsúlyt.
2. A szolgák még a gonosz földi uraiknak is engedelmeskedjenek és akár az igazságtalan bántalmazásokat is Istenre néző lelkiismerettel tűrjék el.
3. A feleségek engedelmeskedjenek még hitetlen férjeiknek is, hogy jóságuk meggyőző lehessen az evangéliumot elutasító férfiaknak is.
4. A férfiak pedig minden körülmények között tisztelettel és megbecsüléssel, mint örökségükben egyenlőkkel bánjanak feleségeikkel.
5. Az emberi kapcsolatokban pedig legyen rájuk jellemző az együttérzés, a könyörület, az alázat, a keresztyén testvéri kapcsolatokban pedig az egyetértés, a testvérszeretet – mindezt úgy, hogy a gyalázkodásért ne gyalázkodással, a gonoszért ne gonosszal fizessenek, hanem áldással.

Nem véletlenül mondom el ezt újra meg újra ezeket – mert egy olyan erkölcsiséget ír le ezekben Péter, amelyekbe ha belegondolunk – és nem is kell nagyon mélyen belegondolni – teljes természetességgel utasítjuk el. És megfogalmazzuk hozzá a jól megindokolható okainkat. De valójában mindegyikben ott mozog: van-e bármilyen értelme ennek, hiszen ez az élet veszteseivé tesz bennünket? Az ilyen erkölcsiségen, az ilyen magatartáson csak rajtavesztünk.

Péter erkölcsi tanítása onnan indul el:

„mert megízleltétek, hogy jóságos az Úr”[1]

Ennek a radikális erkölcsnek van gyökere. Ennek a radikális tisztességnek van forrása: az Úr jóságának teljesen méltatlan megízlelése. Az ő jósága lesz az, ami képes ezt a radikális tisztességet és jóságot kiformálni bennetek. De még mindig ott a kérdés: mi ennek az értelme? Van ennek bármi értelme és érvénye egy olyan világban, amely minden elemében a visszavágásra, a könyöklésre, a tülekedésre és az erőszakosabbnak az érvényesülésére épül?

Péter visszafordul a gyökerekhez, és bemutatja ennek a radikális erkölcsnek, radikális tisztességnek az értelmét, illetve az erőforrását. Innen folytatjuk ma. Alapigénk az 1Pt 3:18-22

¹⁸Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. ¹⁹Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak, ²⁰akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át. ²¹Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által, ²²aki miután felment a mennybe, az Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erők.

A mai alkalmunk címe: Hogyan ment meg a keresztség? Majd az igehirdetés végére jutunk el ennek a megválaszolására. Először mindenképpen arról kell beszélnem, hogy vajon miben nyeri el értelmét az a radikális tisztesség, amiről Péter levele eddig tanított bennünket. Ez viszont abból a kérdésből indul ki:

Értelmetlen lett volna Krisztus halála?

Ha egyáltalán felmerül az a kérdés, hogy van-e bármiféle értelme a radikális krisztusi út tisztességét választani, akkor azzal vajon nem kérdőjelezzük-e meg Krisztus halálának értelmét?

Abban a világban, amelyben az evangélium terjedt egy nagyon komoly akadályt kellett a keresztyén bizonyságtevőknek leküzdenie. Azt, amit Pál apostol ezzel foglal össze:

A megfeszített Krisztus … a pogányoknak bolondság.[2]

Az egész evangélium bolondság – bolondság, hogy valaki végigmegy egy úton, amelyen nem megdicsőül, hanem gyalázatos véget ér az élete. Nagyon fontos, hogy ha a Krisztus életének nem látjuk a teljes egészét, akkor csak ezt a bolondságot látjuk belőle.

Azt látjuk, hogy volt egy ember, aki életének delén letette a szerszámait és vándoréletbe kezdett, hogy az embereket meggyőzze arról, hogy Isten szereti őket minden elesettségük ellenére, sőt minden bűnük ellenére. Egy ember, aki hajlandó volt szóba állni a gazdagokkal és az elittel is; de odahajolt az elesettekhez és a megvetettekhez. Mindenkinek ugyanazt mondta: Isten szeret téged. És nemcsak mondta ezt, hanem az emberek rajta keresztül ténylegesen megtapasztalták Isten szeretetét. A betegek meggyógyultak, a bűnösök bocsánatot és új életet nyertek, akár vámszedő volt az illető, akár bűnös nő. Jézust nem tudták rajtakapni egyetlen olyan mondaton sem, ami leleplezte volna valamilyen hazugságát vagy gonosz indulatát. Nem tudtak felhozni ellene egyetlen olyan vádat sem, amiről bebizonyosodott volna, hogy azt bűnös vagy önző indulat motiválta volna. Semmi. Egy tiszta ember. Próbálkoztak ellene mindenfélével, de minden lepergett róla – és soha nem támadott vissza gonosz indulattal. Mi lett a vége? Végül csak bedarálta a rendszer úgy, hogy végül a legaljasabb, leggonoszabb és legkegyetlenebb módon kivégezték. Ezt az utat végigjárni tiszta bolondság; bolondság jónak lenni, rosszra jóval válaszolni, a méltatlanokat felemelni – és miattuk meghalni, sőt még imádkozni is azért, hogy a bűneik meg legyenek bocsátva.

Márpedig Jézus ezt az utat járta:

Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket …

Volt értelme? Tényleg Istenhez vezet ez bárkit is? És itt a lényeg: van folytatás. Nem ér véget a Krisztus története a halálával. Az folytatódik azzal, hogy legyőzte a halált, és megdicsőült az Atya jobbján. Nos ez az a titok, amibe ugyancsak be kell hatolnia a hitünknek. Mert mit tesz Krisztus? Kompromisszum nélkül járja a jóság útját … és nemcsak meghal, de feltámad, nem marad a sírban, megelevenedik és örökké él.

Péter nem mondja ki, de az értő olvasó és az értő hallgató itt csap a homlokára! Hát persze – Krisztus útján, miután megértettem, hogy mit jelent a kegyelem, miután megértettem, hogy Isten meg nem érdemelt jósága áradt rám Krisztusból, az ő útja nemcsak a keresztre vezetett, hanem a dicsőségbe. A mi életünket sem csak a keresztig viszi – hanem egészen Istenhez visz bennünket. Nem tehetem értelmetlenné Krisztus értem hozott áldozatát azzal, hogy nem az ő útján megyek. Ha meg kell halnom Krisztussal, még az sem értelmetlen és az sem bolondság; ha szenvednem kell az igazságért Krisztussal, ha igazságtalanul bántanak és üldöznek – míg én Krisztust vallom uramnak és megváltómnak, közben nem viszonzom gyalázással a gyalázást, hanem áldást mondok, az sem értelmetlen – mert mindennek értelmet ad az, hogy túl látok az életem végén és látom magamat Krisztussal ott az Atya trónjánál, látom magamat Krisztussal ott a mennyei dicsőségben. Mert Krisztus megmentett. Ezért nem félek akkor sem, ha a Krisztusban elhívott  kisebbséghez is tartozom.

Noé napjai

Ezután fordul Péter egy olyan szemléltetéshez, aminek egy kicsit homályosnak tűnik az értelme:

¹⁹Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak, ²⁰akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át.

Ebből az igéből éppen amiatt, hogy egy kicsit homályosnak tűnik az értelme, azután vezettek le olyan tanításokat, amelyek a Szentírás egészének fényében hamisnak bizonyulnak. Éppen ezért az a nagy kérdés, hogy Jézus mikor ment el a börtönben lévő lelkekhez.

Itt az időmeghatározás a Noé napjaira vonatkozik, amikor Krisztus azokhoz az engedetlen emberekhez ment el, akik végül az özönvíz által elpusztultak, mert nem hallgattak Istenre és most börtönben várják a végső ítéletet. Nincs szó itt semmiféle purgatóriumról, ami egy átmeneti tisztítótűz a nem halálos vétket elkövetőknek, hogy majd azután mégis a mennybe jussanak. Egész egyszerűen arról van szó, hogy Krisztus Lelke Noé napjaiban Noén keresztül szólította meg az özönvíz előtti világ népét és hívta megtérésre.

Isten türelmesen várakozott és Noé amíg építette a bárkát 120 éven át prédikálta az igazságot: „Isten úgy döntött, hogy a gonoszságotok miatt ítéletet tart és özönvizet bocsát a földre.” Látjuk mennyien hittek neki.

Jézus is beszél a Noé napjairól, és elmondja, hogy az ő visszajövetele úgy fogja érni a világot, ahogy az a Noé napjaiban élőket érte. Pedig Isten türelmes volt. És nem győzte meg az embereket Noé állhatatossága. Még az is lehet, hogy eleinte voltak néhányan, akik elhitték, hogy jön egy nagy ítélet, egy katasztrófa, de ahogy telt az idő már ők sem vették komolyan. Senki nem hitt neki és az emberek ugyanúgy folytatták az életüket, mint előtte és azután egyik pillanatról a másikra minden összeomlott. És ki menekült meg? Egyedül Noé és az hét másik ember – a felesége, a fiai és a menyei -, aki hitt neki. Aki pedig Noét bolondnak tartotta nem menekült meg, hanem az özönvízben lelte halálát és most várja a végső ítéletet.

Amikor kitört a koronvavírus járvány, hányszor hallottam, hogy többé nem élhetjük úgy az életünket, mint előtte. És? Változott valami? Az emberek valójában ugyanúgy akarják élni az életüket mint előtte. És küzdenek is azért, hogy ugyanúgy élhessék. Lehet, hogy néhány dologban kénytelenek változtatni, de ki fordult oda Istenhez? Amikor azt hirdetjük, hogy ebben a járványban Isten felemelte figyelmeztető ujját, a világ csak nevet és bolondságnak tekinti. Keresi bárki is ennek hatására a Krisztus útját – komolyan veszi bárki is, amit Jézus így mond:

„És amikor háborúk zaját és lázadások hírét halljátok, ne rettenjetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de nem jön mindjárt a vég.” Azután így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.” … De mindez a vajúdás kínjainak kezdete!”[3]

Vagyis ezek csak jelzik a vég közeledtét, mint a szülés előtti jóslófájások. Mégsem tanul belőle az emberiség. Sőt Jézus azt is hozzáteszi, hogy minél erőteljesebbek lesznek ezek a jelek, az ő követőire egyre nagyobb nyomás nehezedik és emiatt sokan azok közül is eltántorodnak Krisztustól, akik úgy tűntek, hogy az ő követői.

Legyen előttünk Noé állhatatos példája – ő végig kitartott; vállalta, hogy teljesen értelmetlennek látszik az ő vállalkozása; ahogy teljesen értelmetlennek látszik a Krisztus követésének állhatatossága abban a radikális tisztességben, amit a Krisztus követése jelent – mégis csak azok megmenekülése látszik biztosítottnak, akik ebben az értelmetlennek tűnő állhatatosságban megmaradnak. A kisebbségben – az igencsak jelentős kisebbségben – levő Noé menekült meg. Mi nem a többséggel, hanem Krisztussal tartunk.

A keresztség megment

Így irányítja rá a figyelmünket Péter az életünkben a keresztség  jelentőségére. Péter egy nagyon határozott állítást tesz a keresztséggel kapcsolatban: a keresztség az, ami megmenti a hívőket.

²¹Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által, ²²aki miután felment a mennybe, az Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erők.

Milyen állításokat tesz Péter a keresztséggel kapcsolatban azon túl, hogy a keresztség megment?

1. A keresztség annak a képmása, ahogy Noé megmenekült a bárkában.
2. A keresztség nem a test szennyének a lemosása
3. A keresztség könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Krisztus által.

Ez mindenképpen azt a kérdést veti fel, hogy a keresztség szertartása az, ami megment? Talán vagyunk mindannyian annyira reformátusok, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a keresztség szertartása, vagyis amikor vízzel leöntjük, vagy vízbe alámerítjük a megkeresztelendőt nem bír megtartó erővel. Péter röviden erre utal, amikor azt mondja, hogy ez „nem a test szennyének a lemosása”. Természetesen az egyházi szertartást nem mellőzve, hiszen pünkösd óta alkalmazza az Egyház a vízzel való megkeresztelést, mint a Krisztus kegyelmében való részesedés jelét, de az, ami megment valami más.

Jézus a haláláról azt mondja:

Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire szorongok, míg ez végbe nem megy![4]

Jézus amikor a saját keresztségéről beszél, a saját kereszthaláláról beszél, amelyben alámerül az Isten haragvó ítéletébe és helyettünk hal meg a kereszten. Ez a keresztség az, ami megment – és éppen azért, hogy nehogy a víz általi keresztség szertartására gondoljunk teszi hozzá Péter, hogy a keresztség:

nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által,

A keresztség egy nagy titka az egyháznak – nem véletlen, hogy az évezredek során annyi vita, néha félreértés vagy éppen tévtanítás, babonás képzelgések is társultak hozzá. Nyilván ezt a titkot akarja megragadni mindenki. Ami biztos: a keresztségben van megtartó erő. Ez a keresztség azonban Krisztus halála, amit a Krisztus által rendelt víz jele kiábrázol, és mintegy Krisztus pecsétjét teszi ránk, hogy értsük és újra és újra emlékezzünk arra, mit vitt végbe értünk Krisztus: elhívott a halála árán arra, hogy amikor elérkezik az utolsó ítélet, mi Krisztusban elrejtve meneküljünk át az Isten új teremtésébe.

Ezt jelenti az, hogy jó lelkiismeretért könyörgünk. Mert nem a magunk jótetteiben, hitében, erkölcseiben bízva számítunk Isten kegyelmére, hanem abban bízva, hogy Krisztus minden bűnünket magára vállalta a kereszten és azok nem fognak adósságként terhelni a Krisztus napján, az utolsó ítéletkor. Ez az a jó lelkiismeret, amiért könyörgünk, ahogy valaki megfogalmazta egyszer ezt az imádságot:

Atyám, bízom benned, hogy úgy viszel be engem Krisztusba, ahogy Noét a bárkába, mert Jézus átvállalta a bűneim büntetését helyettem és az én Uram, Jézus Krisztus feltámadása által átviszel engem a halál és ítélet vizein egy új és örök életre.[5]

Ez a titok volt az, ami erősítette Luther Mártont is, aki az íróasztalára írta fel ezt emlékeztetőül: „Meg vagyok keresztelve!”. És mindig ezzel a felirattal emlékeztette magát, amikor úgy érezte, hogy már nem bírja tovább azoknak a kísértéseknek az erejét, hogy meghátráljon és abbahagyja Krisztus követését.

Így ment meg bennünket is a keresztség. Könyörgés jó lelkiismeretért a feltámadt Krisztus által. Krisztusban minden elvégeztetett – és mondjon bármit a többség, ők a veszendő világot választották – én viszont az örökre vágyom.

Ámen.

---

[1] 1Pt 2:3

[2] 1Kor 1:23

[3] Lk 21:9-11 és Mt 24:8

[4] Lk 12:50

[5] James Dunn