Igehirdető: Gyimóthy Zsolt

Lekció: Mt 16:24-27

Alapige: 1Pt 4:1-6

Énekek: 431. 42. 261. 235. 193.

Tudjuk, hogy Krisztus meghívása Isten mennyei királyságába, a megújított Édenbe szól. Mindenkinek, aki ezt a meghívást elfogadja a mennyei Jeruzsálemben folyamatos hozzáférése lesz az élet fájához, ami folyamatosan termi az élet gyümölcsét és gyógyító leveleit.[1] Jézus mondott erről csodálatos példázatokat is, pl. a királyi mennyegző példázatát. Ezek a példázatok nem nélkülöznek némi figyelmeztető élt sem, de mégis a középpontjukban az az üzenet áll, hogy elközelített az Isten országa, és aki hisz az evangélium alapján Krisztusban, az kétségen kívül megkapja ajándékba az örök életet.

Ezzel együtt Jézusnak van egy másik meghívása is. Másiknak mondom, de valójában ugyanaz a meghívás, mert nem lehet egymástól elkülönítetten kezelni a kettőt.

A másik meghívás a keresztfelvételére a saját életünkkel való szembefordulásra vonatkozik. Lekcióként ezt a meghívást olvastam fel, amelyben Jézus a gondolatmenetet a végső ítélet felé vezeti. De Márk és Lukács szövegében kidomborodik az is, hogy vajon szégyellem Jézus Krisztus követését vagy kiállok amellett, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya dicsőségére és én magam is, őt tartom az egyetlen igaz, követésre és imádatra méltó Istennek?

Mi köze ennek a keresztfelvételhez? Ahhoz az időhöz és kultúrához képest, amikor Jézus ezt elmondta, kicsit megkopott a keresztfelvétel jelentése. Amikor Jézus keresztfelvételről beszélt, hallgatóinak egyből megjelent egy a vesztőhelyre, a keresztgerendát vivő elítélt képe, akit azután arra a keresztgerendára felfeszítve kivégeztek lassú kínhalállal. Szóval Jézus meghívása egy ilyen életre is szól. Mi történik velünk, ha felvesszük a keresztünket – abban az értelemben, ahogy Jézust mondta – követjük őt és emiatt szenvedünk? Erről szól Péter apostol levelének mai szakasza, az 1Pt 4:1-6.

¹Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy aki testileg szenved, az elszakad a bűntől, ²hogy többé ne emberi vágyak, hanem Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét. ³Bizony, elég volt abból, hogy a múltban a pogányok szokása szerint kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézolásokban, tivornyázásokban és szentségtelen bálványimádásokban éltetek. ⁴Azért csodálkoznak rajtatok, sőt káromolnak titeket, mert nem rohantok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába. ⁵De számot fognak adni annak, aki készen áll ítélni élőket és holtakat. ⁶Mert a holtaknak is azért hirdettetett az evangélium, hogy megítéltessenek ugyan mint emberek testben, de éljenek Isten szerint lélekben.

Ahogy látni fogjuk ebben a szakaszban Péter bemutatja azt, hogy hogy a keresztyének szenvedésének milyen mély erkölcsi alapjai vannak. Lényegében a Krisztusban és Krisztusért vállalt szenvedés erkölcsiségét adja elénk – azaz a szenvedés nem pusztán egy elviselendő, ha lehet elkerülendő rossz az életünkben, hanem bizonyos értelemben megkerülhetetlen, de szabadon vállalható döntés, amely kiemel a világ erkölcsiségéből és erkölcstelenségéből és egy magasabb erkölcsi szintre emel, amely az örökkévalóság távlatainak szabadságában tölti el a földi életben hátralevő időt, legyen az bármennyi.

Szenvedéseink formái

Péter egyértelműen testben történő, testi szenvedésről beszél, amikor azt mondja: „aki testileg szenved”.

Péter azonban itt a szenvedésnek nem minden formájáról beszél. Testi szenvedéseinket alapvetően két csoportba oszthatjuk.

1. Amikor valamilyen betegség megtámadja a testünket és fájdalmat, szenvedést okoz. Fogfájás, hasfájás, valamilyen súlyos fertőzés vagy éppen egészen komoly betegség; daganatos betegség stb. Jelenlegi életformánkban ezzel szembesülünk többnyire, amikor testi szenvedésről beszélünk.
2. A másik fajta szenvedés, amikor a Krisztus nevének megvallásáért az embert hátrányos megkülönböztetés éri, bántalmazzák, bebörtönzik és legszélsőségesebb esetben kivégzik. Amikor valaki abban az értelemben veszi fel a keresztjét, ahogy Jézus beszél róla: vállalja Jézus követését annak minden következményével együtt. Na, most ez az, amit sokkal kevésbé tapasztalunk; inkább csak egyéni vagy családi szinten jelenhet meg, amikor mondjuk egy különösen elutasító családtag erőszakosabban szól be, vagy állandóan piszkál; vagy a környezet részéről ér ilyen – de kimondott üldöztetés, kimondott bántalmazást, bebörtönzést, Krisztus nevéért való kivégzést nem kell tapasztalnunk – amiért azt gondolom mindannyian hálásak is vagyunk Istennek. Vannak helyek a földgolyón, ahol a keresztyéneknek ténylegesen azt jelenti keresztyénnek lenni, hogy az embert kényszermunkatáborba zárják, vagy különadóval sújtják azért, mert keresztyén. Észak-Korea és az iszlám államok a keresztyének számára nem jelentenek nagy létbiztonságot és nyugalmat.

Amikor Péter testi szenvedésről ír, akkor ha jól értjük a szöveget, akkor csak erről a másodikról ír. Ő a levelében nem foglalkozik a test gyengeségeiből fakadó szenvedések problémájával. Nyilván nem azért teszi, mert az nem lehet probléma, de aktuálisan nem ez foglalkoztatja.

Ezért nehéz nekünk – minden drága és mély tanítása mellett – a Péter levelét úgy mélyen elsajátítanunk. Mert a mi életünk közel sincs annyira fenyegetettség alatt, mint Péter olvasói, vagy éppen a muszlim vagy kommunista elnyomásban élő keresztyének. Ezzel együtt nem mondhatjuk azt, hogy nincs keresztyénellenesség a kultúránkban vagy a társadalmunkban, sőt keresztyének szidalmazása gyalázása is tapasztalható. Viszonylag gyorsan és könnyen lehet találkozni ilyennel. Így szeretnénk megérteni ennek a szakasznak az érvényét, amely egy nagyon erős felütéssel kezd:

Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy aki testileg szenved, az elszakad a bűntől …

Egy jó gondolattal felvértezve

Péter nagyon fontosnak tartja azt, hogy megfelelő gondolatokkal vértezzük fel az elménket. Itt egy olyan kifejezést használ, ami nagyon hasonló ahhoz a gondolathoz, amit Pál fejt ki az Ef 6-ban az Isten fegyverzetének felöltéséhez. A görög hoplita harcos harci felkészülésére utal – aki azért, hogy hatékonyan tudjon harcolni felveszi nemcsak a dárdáját, hanem a sisakját és a pajzsát is, hogy azután zárt alakzatban tudjon szembeszállni az ellenséggel.

Krisztus valóságosan szenvedett testben, hogy elhordozza a világ bűneit. Ő az, aki szembenézett azzal az iszonyattal, amit a mi összes bűnünk jelent – és levette rólunk annak az átkát. De ha egyszer Krisztus önmegtagadásra és keresztfelvételre hív, akkor semmiképpen nem jelenthetjük ki azt, hogy ha Isten szeret bennünket, akkor megkímél a szenvedéstől. Sem Jézus nem állított ilyet, sem Péter nem állít ilyet. Sőt Jézus azt mondja pl. a nagy megpróbáltatás idejéről is:

⁹Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért. ¹⁰Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást.[2]

Mi kell ahhoz, hogy ne azon sokak közé tartozzunk, akik eltántorodnak a hittől, Krisztustól. Ehhez szükséges bizony azzal a gondolattal felvértezni magunkat:

1. Krisztus testileg szenvedett – kibírta értünk azt a sok kínt, amit a kereszthalál és az előtte levő tortúra jelentett.
2. Aki testileg szenved az elszakad a bűntől. Egy kicsit ízlelgetve az eredeti szónak a jelentését, így lehetne az értelmét kézzelfoghatóbban visszaadni: visszatartotta magát a bűntől vagy megfékezte magát a bűntől.

Tulajdonképpen azt a döntést fejezi ki ezzel Péter, amit a folytatásban így mond:

hogy többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét.

Péter tehát azt mondja: legyen ott benned az a gondolat, hogyha vállalod Krisztust, ha vállalod azt ami Krisztussal jár – ha vállalod a keresztedet, azzal távol tudod tartani magadat a bűntől, ami abban ölt testet, hogy nem Isten akarata szerint hanem az emberi vágyak mentén éled az életedet. Erre csak akkor leszel képes, ha a Krisztusban megújult értelmedet megfelelően felvértezed a kísértő gondolatokkal szemben.

Itt a teljes ember megújulását mutatja be Isten szava, amelyben Krisztus halálával kettős módon azonosulunk:

1. Hasonló leszünk hozzá az elutasítottságban, a megvetettségben.
2. Azonosulunk vele azzal, hogy az óemberünket a halálba adjuk és így újulunk meg egy lelki életre – ami azt hozza magával, hogy a testben való szenvedés az önmegtagadásunkat jelenti.

Tehát vértezzétek fel magatokat egy jó gondolattal: aki vállalja a Krisztusért a testi szenvedést, az távol tartja magát a bűntől.

Nem a szenvedés, hanem a döntés tart távol a bűntől

Mielőtt bárki félreértené. A bűntől, nem a szenvedés tart távol, hanem a döntés Krisztus mellett. A szenvedő ember is tud lázadni Isten ellen és káromolni őt.

A döntés az, hogy Isten akarata szerint élem az életemet és nem a vágyaim szerint. Péter a következőt mondja ezeknek a keresztyéneknek:

³Bizony, elég volt abból, hogy a múltban a pogányok szokása szerint kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézolásokban, tivornyázásokban és szentségtelen bálványimádásokban éltetek. ⁴Azért csodálkoznak rajtatok, sőt káromolnak titeket, mert nem rohantok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába.

A múlt itt a Krisztus előtti életet írja le. Elég nyers kifejezéseket használ, amely három erkölcsi területet ölel fel: a szexuális szabadosság, a kicsapongó életvitel és a bálványimádás. Bár valóban nyersek ezek a kifejezések, és lehet hogy valaki azt mondaná, hogy soha nem éltem ennyire erkölcstelen életet; mégis azt kell mondjam, hogy a Krisztus nélkül élő ember valamilyen módon ezt az utat járja.

Ha csak a szexuális szabadosságra gondolunk – azon megy a vita most világszerte, hogy mennyire fogadjuk el a más szexuális irányultságú emberek másságának normalitását. De egy olyan társadalomban, ahol a szexuális tisztaság, a házastársi hűség és kitartás már régen érvényét vesztette már régen nincs erkölcsi alap bármiféle ítélkezésre. Bűnösök ítélgetnek bűnösöket. Isten igéje és akarata egy sokkal tisztább, egyenesebb utat jelöl ki.

Ugyancsak – amíg az ember nem ismeri meg Krisztusban Istent nem is tud másmilyen lenni, csak bálványokat tud imádni. Ez lehet egy vallásos bálványimádás, de lehet ideológia, vagy személyi kultusz, vagy az ember egyszerűen önmaga.

Azt mondja erre Péter a keresztyéneknek: elég volt ebből. Semmit nem hozhattok át a múltatokból a régi életetekből az új életetekbe. Nem az emberi vágyak, hanem Isten akarata az, ami meghatároz benneteket. Ez egy döntés, ami bizony meg nem értést és szenvedést is hozhat magával. De ha határozott nemet mondtatok a bűnre, mert már igent mondtatok Krisztusnak akkor nincs vita.

Emberi vágyak helyett Isten akarata

Alapigénk világosan szembeállítja egymással az élet nagy két szervező erejét. Az egyik szervező erő az emberi vágyak, a másik Isten akarata. Azt mondja Péter vagy az egyik, vagy a másik. Van benne egy finom figyelmeztetés! Néha úgy érezzük egymással összehozható a két dolog. De nem! Ez két különböző út, amit Jézus a széles és keskeny út hasonlatával fejez ki, amelyeknek egészen más az iránya és egészen más a végcélja. Illés a Baal imádó népnek, akik Jahve az Úr népének is tartották magukat azt mondta:

Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek![3]

De miért nehéz sokszor egyértelmű döntést hozni? Mert az emberi vágyak követése olyan erős vágy, hogyha nem erősebb a Krisztus melletti döntés, borzasztó erős szorongásokat okoz.

Külső nyomás

Az egyik ilyen szorongás a külső nyomás. Alapigénkben ez a külső nyomás ezekben a kifejezésekben jelenik meg:

„pogányok szokása szerint” … „csodálkoznak rajtatok, sőt káromolnak titeket, mert nem rohantok velük együtt” … „megítéltetnek mint emberek testben …”

Borzasztó nagy nyomás minden ember életén az amit a környezete elvár. Nemcsak a családi környezete – hanem az a többségi környezet, a társadalmi közgondolkozás, ami sokszor kimondatlan, de mégis hihetetlen erős elvárásokban ölt testet. Amit a szövegünk úgy fordít, hogy „pogányok szokása”, az azt is jelenti, hogy „pogányok akarata”. Ez lényegében valami olyasmit jelent: „ezt így kell csinálni, mert mindig így szoktuk csinálni.”

Borítékot kell csúsztatni, mert így mennek olajozottan a dolgok. Miért is mennének tisztán és tisztességesen?

Ha társaságban összejövünk, akkor az az igazi, ha jól felöntünk a garatra, mert anélkül hogyan is érezhetné jól magát az ember. És ha valaki anélkül akarja jól érezni magát, arra már furcsán néznek.

Milyen bolond madár ez? Vagy amikor egy céges vacsora után a férfiak egy kivételével mindannyian eldöntötték, hogy folytatják az estét szexmunkásoknál, nem értették, hogy a keresztyén férfimunkatársuk miért ment haza a családjához. Milyen férfi az ilyen?

És csodálkoznak – vagy ahogy az eredeti szöveg mondja: idegenkednek tőletek, mert már nem vagytok olyanok mint ők, és nem rohantok velük együtt a posványba, a veszedelembe. És néha mégis csak jó lenne, ha nem kellene idegennek éreznem magamat ebben a világban, ha nem szúrna annyira szemet, hogy Krisztust követem.

Ez a külső nyomás komoly szorongást tud okozni, hiszen valóban nehéz új életet kezdeni egy régi környezetben. De legtöbbször nem adatik meg, hogy új életet új környezetben kezdjünk, de ez nem is célja az evangéliumnak. A környezet rendszerint marad – ezért mondja Péter: vértezd fel magad azzal a felismeréssel, hogy ha idegenkednek tőled a világ fiai, akkor az azért van, mert távol tartod magad a bűntől és nem tartasz velük a kicsapongás posványába és abba az ítéletbe, amikor ők számot fognak adni az életükről annak, aki „készen áll ítélni élőket és holtakat.”

FOMO (Fear of Missing Out)

A másik szorongás pedig egy belső szorongás, amit a FOMO szóval írnak le az utóbbi időben. Ez egy angol mozaikszó, aminek a jelentése: „félelem attól, hogy kimaradunk valamiből” vagy „lemaradunk valamiről.” Ezért is mondja Péter: ha döntöttetek Krisztus mellett, akkor elég volt a vágyak követése szerinti életből. Sokan élik úgy az életüket – tudom, hogy ez árt nekem; tudom, hogy ez káros a földnek de még egy kicsit hadd élvezzem az életet. Még egy kicsit hadd kóstoljak bele a tiltott gyümölcsbe, kis piszkos boldogságba. Nem olyan nagy baj az. Hiszen kimaradok valamiből, amit mások olyan nagy élvezettel élveznek és örömet okoz nekik. Csak még egy kicsit, nekem is van hozzá jogom. Ez a belső szorongás – hogy kimaradok valamiből, amit ez az élet nyújtani tud – rettenetesen meg tudja nehezíteni azt a felszabadító döntést, hogyha Krisztussal járok, akkor nincs valójában vesztenivalóm. Sőt lehet, hogy kimaradok abból, amit a világ nyújt, de nem maradok ki abból amit Isten ad nekem az örökkévalóság örömében.

Kétféle ítélettel szemben

Legvégül kétféle ítélettel erősíti bennünk alapigénk azt, hogy felszabadultan döntsünk a Krisztus szenvedésével való azonosulás útja mellett.

Az egyik Isten ítélete, amely számon fogja kérni a világot és annak fiait, élőket és holtakat, mert elutasították Krisztust.

A másik ítélet a világ ítélete a keresztyének felett. Az utolsó vers ezt mutatja be:

⁶Mert a holtaknak is azért hirdettetett az evangélium, hogy megítéltessenek ugyan mint emberek testben, de éljenek Isten szerint lélekben.

Azokra a már Krisztusban elhunytakra utal itt Péter, akik előttünk járó keresztyén nemzedékként vállalták a Krisztus útját és az életük felett a világ ítéletét. Leszámoltak a külső nyomás keltette szorongással, és leszámoltak a belső szorongásaikkal – nekik igazi szabadságot tudott nyújtani az, hogy a Krisztus útjának keresztfelvételét választották és bár már meghaltak miközben a világ elítélte őket, de Isten ítélete a Krisztus evangéliumnak erejével megajándékozta őket azzal, hogy éljenek Isten szerint Lélekben – éljék az Isten fiainak örök életét.

Péter ebben a szakaszban lényegében bemutatja a számunkra azt a magas erkölcsiséget, amely a Krisztusban járást jelenti. Ez az erkölcsiség nem pusztán a Tízparancsolat erkölcsisége vagy a Hegyi Beszéd erkölcsisége, hanem az a Krisztusba kapaszkodó erkölcsiség, amely akkor sem mond le az Isten akarata szerinti életről, ha ebből a földi életben hátrány, kirekesztés, megbélyegzés vagy éppen szenvedés, üldöztetés és az emberek ítélete következik. Erre is szól a meghívónk Krisztushoz.

Ámen.

---

[1] Vö. Jel 22:2

[2] Mt 24:9-10

[3] 1Kir 18:21