Lekció: Dán 7:13-14
Alapige: Jel 14:14-20
A magyar politikai kultúrának sajnos nem része az erkölcsi feddhetetlenség igénye – néha már a látszat igénye sem. Ha benne is lenne a választópolgárokban az akarat, hogy minden tekintetben tisztességes és feddhetetlen politikusokra bízza az ország kormányzását, akkor lehetetlen helyzet elé kerülne. Mert már azt sem tudjuk, hogy ki a feddhetetlen és ki nem. Ezért aztán már úgy tűnik, hogy már hidegen hagyja a magyar polgárt az, ha egy újabb politikusról derül ki valami; ezért úgy tűnik már a politikusokat sem érdekli igazán, mert tudják, hogy a politikai karrierjüket nem fogja befolyásolni közvélemény.
Vannak még demokráciák, ahol az ilyesmire még adnak. Igyekeznek is őrizni a látszatot, és ha valakiről kiderül valami, ami erkölcsileg kétséges, abba bizony belebukhat. Én személy szerint azt vallom, hogy nemcsak jogilag, hanem erkölcsileg is számon kérhetőnek kell lennie egy politikusnak és nem szabad tűrni, hogy vállrándításokkal intézzék el, ha lelepleződnek. Ezzel együtt még valamiféle látszatra igyekeznek vigyázni.
Alapvetően mindannyiunkban megvan ez a magatartás: vigyázunk a látszatra. Ez különösen is igaz ott, ahol még vannak magas szintű erkölcsi követelmények. Ilyen hely az egyház, a gyülekezet is. De a látszat önmagában bizony kevés. Mert mi van, ha tudjuk őrizni a látszatot? De újra és újra találkozunk azzal, aki teljesen belát az álarc mögé. Ott mit lát? Aki még az olyan látszat mögé is belát, amit saját magunk megnyugtatására alkottunk. Amikor úgy csinálunk, mintha betöltenénk Isten törvényét és közben becsapjuk még saját magunkat is. Mi van, amikor azzal találkozunk, aki előtt minden magunk elé emelt látszat csak olyan, mint az ablaküveg? Mi van, amikor az Emberfiával találkozunk?
Mai vasárnapunkon Jézusnak az Emberfia elnevezésével foglalkozunk. Alapigénk a Jelenések könyvének 14. fejezetéből a 14-20. verse lesz:
14És láttam: íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló: a fején aranykorona volt, a kezében pedig éles sarló. 15Egy másik angyal jött ki a templomból, és hatalmas hangon kiáltott a felhőn ülőnek: „Ereszd neki a sarlódat, és arass, itt az aratás órája, mert beérett az aratnivaló a földön.” 16A felhőn ülő pedig ledobta a sarlóját a földre; és learatták a földet. 17Egy másik angyal is jött ki a mennyei templomból, akinél szintén éles sarló volt. 18Az oltártól pedig ismét egy angyal jött ki, akinek hatalma volt a tűzön, és hatalmas hangon kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: „Ereszd neki éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőjének fürtjeit, mert megértek a szemei”. 19Az angyal ledobta éles sarlóját a földre, leszüretelte a föld szőlőjét, és belevetette Isten haragjának nagy borsajtójába; 20megtaposták a borsajtót a városon kívül, és a borsajtóból vér ömlött ki, amely a lovak zablájáig ért ezerhatszáz futamnyira.
Az Emberfia elnevezés Jézussal kapcsolatban összesen kilencvenszer találkozunk. Ebből háromszor az Ószövetségben, több mint nyolcvanszor az evangéliumokban, egyszer a Cselekedetek könyvében és kétszer a Jelenések könyvében.
Azonban a Jelenések könyvében megjelenő kép teljesíti ki számunkra az Emberfia cím végső értelmét. Ez pedig azt mondja el nekünk, hogy
Isten egyetlen és bűntelen ember kezébe tette le a bírói hatalmat.
Ennek az értelmét fogjuk ma megérteni Isten színe előtt. Két hete Jézus istenségéről volt szó: hogy ő, az Isten fia valóságosan isteni személy, aki által Isten van jelen közöttünk, és akitől az ő isteni természetét kapjuk meg már itt a földön. Így kapjuk meg az örök életet.
Az Emberfia cím azt mondja el nekünk, hogy Jézus ugyanakkor teljesen és tökéletesen ember is. De nem akármilyen ember. Az egyetlen olyan ember, aki az emberséget Isten teremtési akarata szerint éli meg, és ezért az egyetlen ember aki ítélkezhet a többi ember felett.
Ezért először beszélünk Isten teremtő akaratáról, másodszor Jézus bűntelen emberségéről, és legvégül bírói jogáról fölöttünk.
Isten teremtő akarata
A teremtés koronája, Isten teremtő aktusának a csúcsa az ember. Igaz, hogy a teremtés záróakkordja Isten megpihenése, a szombat Néha úgy szokták mondani, hogy a férfi a teremtés koronája, de ez a teremtés félreértése. A teremtés koronája az ember, amely férfi és nő együtt. Ez Isten előtt ugyanolyan méltóságot jelent a nők számára, mint a férfiak számára. Nem szünteti meg ez a férfi és nő különbözőségét, a teremtésben adott nemi sajátosságot nem oldja fel, de nem is ad ez a különbözőség nagyobb méltóságot egyiknek a másikkal szemben. Sem a férfinak a nővel szemben, de a nőnek sem a férfival szemben.
Mi jellemezte a teremtésnek ezt a koronáját? Az, hogy Istennel élt. Istennel beszélt, nem uralkodott rajta a bűn és ezért a halál sem. Vannak teológusok, akik azt állítják, hogy az első emberben is benne volt a halandóság, de a bibliai ősképből kiindulva ezt semmiképpen nem fogadhatjuk el, hiszen ott volt az édenkertjében az élet fája, amely nem volt eltiltva az embertől, ez pedig örökké tartó életet biztosított az embernek. De hát hogy is lehetett volna halandó, ha egyszer a bűn nem uralkodott az emberen. Amikor Ádám által bejött a bűn a világba, akkor a bűn által jött be a halál is, mivel a bűn minden emberre átterjedt. Így terjedt át a halál is. [Vö. Róm 5:12]
Ádámról azt olvassuk a Szentírásban, hogy ő földi, de Ádám mégis valami más, mint aminek mi születünk meg. Mi ugyanis Isten akaratából, de mégis test és vér akaratából születünk, egyik ember a másik embertől. Ádám és Éva is azonban Istentől születtek. Isten alkotta meg őket úgy, hogy ők nem embertől születtek, hanem közvetlenül Istentől. De meghaltak, mert vétkeztek; és minden ember Ádámtól a halál uralma alatt születik. De született egy ember, aki más volt. Ő az Emberfia, Jézus Krisztus.
Jézus bűntelen emberségéről
Ezért másodszor Jézus emberségéről kell beszélnünk.
Ember
Legelőször is azt mondja el nekünk az Emberfia cím, hogy Jézus ember. Nagyon nehéz ezt megérteni, hogy hogy lehet ember, ha Isten, mert Istennel egyenlő. De azt is nehéz megérteni, hogy hogy lehet Isten, ha egyszer ember. Vannak olyan kijelentései a számunkra Istennek, amelyeknél valóban úgy kell megállnunk, hogy én ezt nem értem; de elhiszem Istennek. Ilyen Jézusnak a természete: hogy ő valóságos Isten és valóságos ember egy személyben. Mert Jézus nem félisten. Ő egy személyben Isten és ember. Most azonban emberségéről kell beszélnünk.
Jézus valóságos hús-vér testet öltött magára. Bizony ugyanaz fájt neki is, mint nekünk, ugyanúgy mardosta az éhség, mint minket, ha éhesek vagyunk. Ugyanúgy fázott, ha hideg volt, és melege volt, ha meleg volt. Sőt! El is fáradt munka közben, vagy ha sokat gyalogolt. A nagy viharban való alvását rendszerint úgy szoktuk megközelíteni, hogy milyen békés volt az Atya kezében; ami teljesen igaz. De ugyanakkor mennyire fáradt is lehetett, ha úgy tudott aludni a hánykolódó hajón, hogy nem ébredt fel.
Érzései is voltak – tudjuk, hogy tudott örülni, és sírni. Volt kedves és szelíd, de volt haragos is, és ami az emberlét két talán legnagyobb bizonyítéka: voltak kísértései és valóságosan meg lehetett őt ölni. Ha Jézus nem lett volna teljesen ember nem lett volna kísérthető és nem lehetett volna megölni.
Bizonyságot is tesz róla a Szentírás:
„…hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt.” [Zsid 4:15]
Ezt nekünk sokszor nagyon nehéz elképzelni, mert a kísértést néha már a bűnnel azonosítjuk. Hogyan érthetjük meg akkor Jézus kísértéseit? Úgy, hogy az ördög minden olyat felajánlott neki is, mint amit nekünk felajánlott. Ugyanolyan intenzíven és erőteljesen kínálgatta hamis portékáját mint nekünk. A démonok ugyan féltek és megijedtek Jézustól, de az ördögöt bizony nem ijesztette meg, ő bizony mindent bevetett Jézus ellen. És Jézust még sem tudta elgyengíteni, becsapni és magával rántani. Valóságosan ember volt, de a bűnnek nem volt rajta hatalma.
Bűntelen
Ezért az Emberfia cím Jézus bűntelenségéről is beszél. Ugyanis arról árulkodik, hogy Jézus úgy ember, ahogy Isten tervezte és alkotta meg eredetileg az embert. Pontosan ezért is von a Szentírás párhuzamot Ádám és Krisztus között, akit második Ádámnak is nevez. Ugyanakkor Isten Igéje szembe is állítja Ádámot és Krisztust. Figyeljük csak meg mit mond:
„Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké.” De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki. Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való. Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is.” [1Kor 15:45-49]
– írja Pál a korinthusi levélben. A római levélben pedig a következőket írja:
„Ha pedig az egynek elbukása miatt lett úrrá a halál egyetlen ember által, akkor azok, akik bőségesen kapják a kegyelem és az igazság ajándékát, még inkább uralkodni fognak az életben az egy Jézus Krisztus által… ahogyan egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává. ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lettek igazakká.” [Róm 5:17-19]
Mit is mond ebben Isten? Azt mondja, hogy Jézus úgy lett ember, ahogy Ádámnak kellett volna embernek lenni; és Jézus úgy lett ember, ahogy nekünk kellene embernek lennünk. De mi nem Isten akarata szerint élő emberek vagyunk, mert nem Istentől születtünk. Amikor Istentől születünk, akkor kezdünk el Isten akarata szerint élni.
Jézus bírói joga az emberek felett
Azzal viszont, hogy Jézus bűntelen ember jogot kapott arra, hogy ő ítélkezzen az életünk felett. Nagyon sokszor úgy gondolunk Istenre, mint egy mennyei bíróra és úgy Jézusra, mint valami ügyvédre. Ami részben igaz is, hiszen Jézus azáltal, hogy a bűneink büntetését magára vállalta Pártfogónkká is lett az Atya előtt. De a végső ítéletet az Atya mégis a Fiúra bízta. Erről több helyen beszél világosan a Szentírás.
„Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.” [Mt 25:32]
– olvashatjuk Máté evangéliumában.
János írása szerint Jézus így beszél:
„Az Atya nem is ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át [Jn 5:22]
– hogyhogy, az Atya nem is ítél? Nem bizony. Legalábbis nem önmagában.
„Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.” [Jn 5:26-27]
Erről az ítéletről beszél a mai alapigénk is.
„És láttam: íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló: a fején aranykorona volt, a kezében pedig éles sarló.”
Ez a sarló a végső ítélet sarlója. Ezt az ítéletet a dicsőséges Emberfia gyakorolja a nem megváltott életű emberek felett. Szörnyű az aratásnak ez a képe – de a kép nem szörnyűbb, mint amilyen a valóság lesz.
De az Atya miért adta át a bírói hatalmat az Emberfiának? Miért olyan fontos, hogy egy ember ítéli meg az embereket. Pál apostol az athéni prédikációjában a következőt mondja el:
„Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.” [ApCsel 17:31]
Ez szembesít bennünket egészen világosan azzal, hogy felelősek vagyunk a bűneinkért Isten előtt is. Soha nem mentegethetjük magunkat Isten előtt azzal, hogy de hát emberek vagyunk. Hogy ő Isten ugyan, és joga van ítélni minket, de nem érthet meg minket, mert Isten lévén ő nem vétkezhetett. Isten nem lehet megkísérteni. Ezért lett emberré – így tette magát kísérthetővé úgy, hogy közben bűntelen maradt. Így viszont már nincs mentségünk.
Vannak olyan vakmerő emberek, akik nagy hangon azt mondják: „Álljak csak egyszer az Isten elé, majd megmondom én neki a magamét.” Nem, nem mondja meg a magáét. Ha az embereket Isten angyalainak a megjelenésére és félelem és rettegés fogta el, nincs halandó bűnös ember, aki megmondja Istennek a magáét. Mielőtt kinyithatná a száját, már porrá is hullik.
Az Emberfia igazságos ítéletet tart, mert bűntelen volt. Bűnös ember nem ítélkezhet másik bűnös ember felett. Ha mégis kénytelen ezt az emberi rend fenntartása érdekében megtenni, csak azzal az alázattal teheti, hogy a törvény felhatalmazza ugyan erre, mert szükség van rá, de nem ítélheti el, csak a törvényt kell alkalmaznia a másik ember élete felett.
Egyedül az Emberfia tarthat igazságos ítéletet, mert őt nem terhelte a bűn. És az Emberfia először mégis emberek kezébe adatott, ahogy ezt ő elmondta nekünk:
„Az Emberfia emberek kezébe adatik, megölik, de a harmadik napon feltámad.” [Mt 17:22-23]
A nem igazak az igazat ítélték el és ölték meg. Mindezt miért? Hogy ítélete ne csak az igazságon, hanem a kegyelmen is nyugodjék. Aki ugyanis hisz az Emberfiában, már ítéletet mondott magára, hogy megragadhassa Istennek a felkínált kegyelmét, ami után már az Emberfia nem ítéli el őt igazságos haragjában.
Aki hisz az Emberfiában, aki az Isten egyszülött fia nem megy ítéletre, hanem átment a halálból az életbe. Hiszel-e az Emberfiában?
Ámen.