Lekció: 2Pt 1:3-11
Alapige: 2Pt 1:19
Hallottuk, ahogy a pogány próféta, akinek az élő Isten nem engedte meg, hogy átkot mondjon Izráelre, végül arról a felkelő csillagról prófétált, aminek feltűnése végül hírül adta az Istentől küldött megváltó, az égi király földi születését. A csillagpróféciák sorában ma egy különleges, újszövetségi prófécia lesz az üzenetünk alapigéje, a szívben felkelő hajnalcsillagról. 2Pt 1:19
Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.
Ebben az igeversben Péter azt mondja el, hogy hogyan jelenik meg az emberi szívben Krisztus, mint az üdvösség hajnalcsillaga. Azt mondja ehhez jól tesszük, ha a prófétai igére figyelünk, ami olyan, mint a sötét helyen világító lámpás. Mert nem mindegy, hogy az a csillag, amely annak idején feltűnt és hírül adta Krisztus megjelenését a világban, vajon az életünkben is felkel e fényes hajnalcsillagként.
Érezzük azt, hogy bizony van kapcsolat a kettő között. A próféta megjövendölte Jákób csillagának a feljövetelét; Péter apostoli próféciája pedig a mi szívünkben ragyogtatja fel azt a csillagot, aki a Krisztus.
Esthajnalcsillag
Péter apostol kifejezetten úgy nevezi ezt a csillagot, hogy az Esthajnalcsillag. A Jelenések könyve végén Jézus saját magát nevezi hajnalcsillagnak:
„Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag”. Jel 22:16
Tehát az Írás más helyeiről is világos, hogy amikor hajnalcsillagról beszél, akkor egyértelműen nem pusztán egy égi jelenségről beszél, hanem egészen konkrétan Krisztusról, aki világosságot gyújt a szívünkben, ahogy azt Pál is megfogalmazta:
ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. 2Kor 4:16
Péter ahhoz a csillaghoz hasonlítja Krisztust, aki a szívünkben felragyog, amelyik a legfényesebb csillag az égen. A Vénusz bolygót nevezték el Esthajnalcsillagnak, és ez az első csillag, amelyik napnyugtakor megjelenik az égen, és ez az utolsó csillag, amely napkeltekor elhalványul. Nincs ennél fényesebb csillag. Ő az, aki felragyog a szívünkben.
A belső világosság
Isten Igéje arra mutat rá, hogy akinek Krisztus hajnalcsillagként felragyog a szívében, az egy belső világosságot kap Istentől.
Különböző vallások előszeretettel használják a megvilágosodás szót, mint ami az ember lelki, spirituális fejlődésének valamiféle csúcspontját jelenti. Ezekben az ember különböző technikákkal éri el azt a belső tudatállapotot, amelyben megszabadul minden szenvedélytől és kívánságtól; ezzel szabadul ki a szenvedés állapotából egy magasabb szintre. Nyilván többféle értelemben használják a megvilágosodás kifejezést.
A Bibliában azonban ez a belső világosság nem az ember spirituális fejlődésének a csúcspontja, hanem a kiindulópontja; és az ember nem megvilágosodik, hanem Krisztus fénye világosítja meg. Azzal kezdődik az életünk a Krisztusban, hogy felkel a hajnalcsillag a szívünkben, miután Krisztus, az élő és testté lett Ige világosít meg bennünket.
Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. Jn 1:9
Szívünk sötétsége
Isten Igéje az ember Istentől elidegenedett állapotát a szív sötétségével írja le. Isten a világosság a világosság Atyja, fia a világ világossága és aki őt követi a világosságban jár; aki pedig nem őt követi a sötétségben jár. Aki pedig a sötétségben jár, az nem tudja hova megy – mondja Jézus.
Hány és hány ember nincs tisztában azzal, hogy valami örök iszonyat és rettenet felé tart az élete. Mert ha tudná, ha nem zárná szándékosan az életéből Krisztus életre hívó világosságát.
Mert bár igaz, hogy a szívünkben Isten ismerete nélkül születünk meg, mégis akkor, amikor Isten közeledik felénk a világosságával szándékosan elfordítjuk a szívünket tőle. Akkor derül ki igazán a szív sötétsége, amikor az ember ragaszkodik a saját kívánsága szerinti élethez. A szív sötétsége éppen abban lepleződik le, hogy az ember nem tudja elengedni a saját kívánsága szerinti életet, amely űzi és hajtja a bűnbe és a bűnön túl a halálba.
Pál az efezusiaknak azt az intést írja, miután megújult az életük, hogy
Egykor mi is mindnyájan (az engedetlenség fiai) között(ük) éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek. Ef 2:3
A szív sötétsége az ember születés szerinti természetes állapota. Ez a sötétség azonban távol tart Istentől és a mennyei világosságtól addig, amíg fel nem kell a hajnalcsillag a szívünkben.
Isten azonban irgalmasan keres bennünket. Eljött a világba Krisztusban mint a világ világossága, hogy rávilágítson az ő bűntelenségével és tökéletességével a mi sötétségünkre; és rávilágítson, hogy az ember a sötétségében milyen pusztítóan gyűlöli Krisztust; de nemcsak a bűnös voltunkra világít rá, hanem ha befogadjuk a megváltó Krisztust, akkor az ő világosságával el is űzi szívünkből ezt a pusztító sötétséget.
A világosság útja a szívünkig
Végül szeretnék arról beszélni, hogy hogyan jut el a világosság a szívünkig. Az apostol azt mondja, hogy jól teszitek, ha a prófétai beszédre; mondhatjuk úgy is, hogy prófétai igére úgy figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra.
A Szentírás folyamatosan úgy adja elénk Isten Igéjét, mint ami megvilágítja a hívő ember számára az Istenhez vezető utat, és megvilágítja azt a keskeny utat, amely az életre visz. A zsoltárok könyve egyik legismertebb imádsága is éppen ezt mondja:
Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. Zsolt 119:105
Péter is erre irányítja a figyelmünket úgy, hogy figyeljünk a prófétai igére. Miért a prófétai igére helyezi a hangsúlyt? Mert a prófétai beszéd erősíti meg az egész Szentírás hitelét. De miről is szól a prófétai beszéd? Elsősorban és mindenekelőtt Krisztusról. A prófétai beszéd őt állítja a középpontba már a testet öltés előtt.
Ezek a próféciák beszélnek arról, hogy Isten elküldi a világba a megváltót, aki úgy ment meg a bűntől, hogy a kígyó fejére tapos. Beszélnek arról, hogy emberként születik meg erre a világra, akit azonban az emberek világa elutasít, kivet magából és kegyetlenül megöli úgy, hogy keresztre feszíti őt. De azt is elmondják ezek a próféciák, hogy Krisztus nem maradhat a sírban, hanem feltámad a halálból, véglegesen megtörve a halál erejét. A próféciák elmondják, hogy Krisztus a mennybe megy, hogy elfoglalja dicsőséges trónját az Atya jobbján, hogy majd az idők végén visszatérjen és megváltottait a mennyei dicsőségbe ragadja. Ezért is írja nagyon röviden János a Jelenések könyvében:
„A Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke” Jel 19:10
Minél inkább megtanultok figyelni a megbízható prófétai beszédre, annál inkább fog ragyogni a szívetekben a Krisztus világossága.
Az „átragyogó” világosság
Alapigénk azonban mond még valamit a szívben felkelő hajnalcsillaggal kapcsolatban. Így fogalmaz:
felragyog a nap
Péter azonban itt egy olyan kifejezést használ, amely a nap mindent átható ragyogására utal. Azt igyekszik a számunkra kifejezni, hogy amikor a szívben felkel a hajnalcsillag, az nem egyszerűen egy belső világosságot eredményez, hanem az mint valami fényesség átragyog az emberen, mintegy kiragyog belőle a Krisztus világossága.
Hogyan ragyog át rajtunk a Krisztus világossága? Erről olvastam a bevezetőben, és ezzel zárom a mai üzenetünket, ez a világosság ragyog át Isten gyermekein:
- a hitben megmutatkozó igaz emberségben
- az igaz emberségben megmutatkozó ismeretben
- az ismeretben megmutatkozó önuralomban
- az önuralomban megmutatkozó állhatatosságban
- az állhatatosságban megmutatkozó kegyességben
- a kegyességben megmutatkozó testvéri szeretetben
- és a testvéri szeretetben megmutatkozó minden ember iránti szeretetben.
Második csillagpróféciánk a szívben felkelő csillagról szólt. Arról a csillagról, Krisztusról, akiről Isten azt ígérte, hogy a szívedben kel fel; ezért jól teszed, ha a megbízható prófétai beszédre figyelsz, amely ezt a csillagot felragyogtatja és az életeden átragyogtatja.
Ámen.