Lekció: Lk 21:1-4

Alapige: 1Móz 18:1-15

Énekek:
171 – Seregeknek Ura, felséges Isten
561 – Szent vagy örökké, Atya Úr Isten
264 – Jövel, ó, áldott Szentlélek
770 – Az úr csodásan működik

Vers: Valaki kopog

Ábrahám életében azt látjuk, hogy hogyan bontakozik ki fokozatosan Isten elhíváskor adott ígérete a megvalósulás felé. Azt már tudjuk, hogy az ígéret első megszólalása és az ígéret gyermekének megszületése között összesen huszonöt év telt el. Isten ígérete azonban sokkal nagyobb léptékű, egyrészt Ábrahám számára, hiszen azt ígéri neki Isten, hogy ő maga is áldás lesz, továbbá, hogy a rá és a rajta keresztül áradó áldás az egész világ életébe a kegyelem áldását hozza, hiszen az utódban – aki nem Izsák, hanem Krisztus – fogja Isten megáldani a föld népeit kegyelmével és a vele való békességgel. Foglaljuk össze az ígéret kibontakozásának eddigi fő állomásait:

1. Az elhívás, amikor Isten szava útnak indítja Ábrahámot Háránból Kánaán felé. Isten ekkor annyit mond, hogy nagy néppé fogja tenni őt.
2. Az ígéret megerősítése szövetséggel, amikor az elbizonytalanodó Ábrahámmal Isten természetfeletti módon szövetséget köt az ígéretére nézve. Isten ekkor elmondja neki, hogy az örököse a saját vér szerinti fia lesz. Ez tíz évvel az elhívás után történt.
3. A szövetség megújítása azzal, hogy Isten Ábrahámtól vár egy szövetségi választ; ez a szövetség jelének – a körülmetélkedésnek az elfogadása. Isten tovább konkretizálja ígéretének tartalmát: az ígéret örököse a Sárától született fia lesz. Ekkor azonban Ábrahám már 99 éves, tehát 24 év telt el az elhívás és az ígéret megszólalása óta. Ábrahám hitetlenkedve [1Móz 17:17 „nevetett”] ugyan, de mégis reménykedves hitte, hogy Isten meg fogja tenni, amit ígért. [vö. Rm 4:18]

Ábrahám elfogadta Isten felkínált szövetségét azzal, hogy ő és háza népének minden férfi ill. fiú tagja körül lett metélve. Erre pedig Isten nagyon különleges módon válaszolt – úgy látogatta meg Ábrahámot, ahogy addig még nem találkozott vele. Ennek a látogatásnak a történetét nézzük meg ma, valamint a folytatását a jövő héten. Mai alapigénk az 1Móz 18:1-15

¹Azután megjelent neki az Úr Mamré tölgyesében, amikor a déli hőség idején a sátor bejáratában üldögélt. ²Fölemelte tekintetét, és látta, hogy három férfi áll előtte. Amint meglátta őket, eléjük futott a sátor bejáratától, földre borult, ³és így szólt: Uram, ha elnyertem jóindulatodat, kérlek, ne kerüld el szolgádat! ⁴Mindjárt hozatok egy kis vizet, mossátok meg a lábatokat, és dőljetek le a fa alá! ⁵Én meg hozok egy falat kenyeret, hogy felüdüljetek, és úgy menjetek tovább, ha szolgátok mellett mentek el! Ők azt felelték: Tedd azt, amit mondtál! ⁶Ábrahám besietett Sárához a sátorba, és azt mondta: Siess, dagassz meg három mérték finomlisztet, és süss lángost! ⁷Majd kiszaladt Ábrahám a csordához, fogott egy szép és zsenge borjút, odaadta a legényének, az pedig gyorsan elkészítette. ⁸Azután vett vajat, tejet, meg vette a borjút, amelyet elkészíttetett, és eléjük tette. Ő maga pedig ott állt mellettük a fa alatt, amíg ettek.

⁹Azután ezt kérdezték tőle: Hol van Sára, a feleséged? Ő így felelt: Itt a sátorban. ¹⁰Egyikük azt mondta: Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és feleségednek, Sárának akkor már fia lesz! Sára közben ott hallgatódzott a háta mögött a sátor bejáratánál. ¹¹Ábrahám és Sára élemedett korú öregek voltak, és Sáránál már megszűnt a női életfolyamat. ¹²Sára nevetett magában, és azt gondolta: Miután megvénültem, lehet-e még gyönyörben részem? Meg az uram is öreg!

¹³De az Úr megkérdezte Ábrahámot: Miért nevetett Sára, és miért mondta: Ugyan, hogy szülhetnék öreg létemre? ¹⁴Van-e valami lehetetlen az Úr számára? Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának. ¹⁵Sára azonban tagadta: Nem nevettem! – mondta, mert félt. Az Úr azonban így szólt: De bizony nevettél!

Találkozás és vendéglátás

Azt látjuk, hogy az Úr megjelent neki három angyal alakjában a Mamré tölgyesében kialakított szálláshelyén. Ez a megjelenés azonban valami új. Olvasunk arról, hogy korábban is megjelent már Isten Ábrahámnak; megjelent akkor, amikor oltárt épített az Úrnak, megjelent akkor, amikor szövetséget kötött vele és akkor, amikor megújította vele a szövetségét Ezeken az alkalmakon látomásban jelent meg. Itt azonban valami más történik.

Fölemelte tekintetét, és látta, hogy három férfi áll előtte.

Ábrahám három férfit látott állni egy közeli magaslaton. Nem is ismerte fel az Urat, mert közönséges emberi alakban érkezett angyalaival. Ábrahám azonban a legnagyobb vendégszeretettel és tisztelettel fogadta őt. Elé futott és meghívta az Urat és angyalait a sátrába, hogy megpihenjenek és felüdüljenek. Isten kezdetben nem leplezte le magát Ábrahám előtt – ezért is írja a Zsidókhoz írt levél írója, hogy

A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg. [Zsid 13:2]

Az Úr rangrejtve érkezett, ahogy rangrejtve érkezett a világba akkor is, amikor élő Igeként testet öltött és názáreti Jézusként közöttünk járt. Csak a hit volt képes felismerni őt, ahogy közösséget vállalt a bűnösökkel. Ábrahám számára is az Úrral való közösség adta meg felismerést, ahogy azután az Úr kijelentette azt, hogy egy év múlva megszületik az ígéret fia.

Álljunk meg itt egy kicsit ennél a vendéglátásnál. Mert ennek a vendéglátásnak súlyos szerepe volt abban, ahogy az Úr kijelentése és ígéretének további kibontakozása elérte Ábrahámot.

Minek lássuk ezt a vendéglátást? Különleges dolgot tett-e Ábrahám akkor, amikor vendégül látta azokat, akiket hétköznapi utazóknak vélt? Itt van történetünk egyik nagy titka. Ábrahám valójában nem tett semmi extrát, amikor a három férfit vendégül látta. Csak azt tette, amit korának és kultúrájának normái megköveteltek. Valójában azt tette, amit minden jóérzésű nomád tett: viszonzás várása nélkül vendégül látta az idegent, hogy azután felüdülve folytathassa az útját.

Tizen- és huszonéves koromban többször jártam Németországban hátizsákos turistaként, legtöbbször autóstoppal. Többször is előfordult, hogy – főleg északon – az, aki felvett és elvitt egy darabon még azt is felajánlotta, hogy éjszakára megszállhatok nála. De a legélénkebben arra a fríz parasztra emlékszem, aki kint állt a háza előtt, és amikor a társammal együtt elmentünk a háza előtt, megszólított minket és azt mondta, hogy éjszaka eső lesz, ha nincs szállásunk, akkor megszállhatunk nála a szénapajtában. Köszönettel elfogadtuk az invitálást, de ezután olyan vacsorát kaptunk, hogy a tíz ujjunkat is megnyaltuk utána; majd reggel felkelés után terített asztalon várt minket a reggeli és még útravalót is adott. Nem tudok mást mondani erre, mint az, hogy ez ábrahámi vendégszeretet volt.

De mi is történik itt – ha túllátunk a vendégszereteten? Isten Ábrahámot azon keresztül közelítette meg, ami neki a megszokott életének egy természetes tevékenysége volt. Lehet, hogy nekünk különlegesnek tűnik Ábrahám vendégszeretete, de neki ez volt a teljesen természetes és megszokott. Isten ezen keresztül közelített hozzá és vonta szorosabbra a vele való közösségét.

Ebből leszűrhetünk egy nagyon fontos alapelvet:

Isten a hétköznapokban tanúsított feltétel nélküli hűségünkön és állhatatosságunkon keresztül közeledik hozzánk és mélyíti el a velünk való közösségét.

Mit értsünk ez alatt? Gondoljuk meg azt, hogy hányszor gondoljuk azt, hogy Isten valami különlegeset, valamit elképzelhetetlent, valami nagy áldozatot vár tőlünk? Valami nagy felajánlást, valamit amire mindenki felkapja a fejét. Közben pedig Isten nem keres mást, mint az állhatatos hűségünket az igeolvasásban, az Úr napjának megszentelésében az istentiszteleten, a kiscsoportunkhoz való rendszeres kapcsolódásban, az adakozásban, a vállalt szolgálatunkban. Pál is felismerte ezt, amikor a korinthusiakat így tanítja:

a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. [1Kor 4:2]

Keresztyén életünk sáfárság. A ránk bízottakban való hűség. Márpedig a legelső, amiben hűségesnek kell bizonyulnunk, az az Igében, a Krisztusban való növekedés, hogy tudjuk teremni a Lélek gyümölcsét. Ez pedig hadd mondjam így, hogy a hívő élet hétköznapjaiban való hűség: hűség az istentiszteletben, hűség az igeolvasásban, hűség az egyéni és közös imában, hűség az adakozásban.

Amikor azt mondom, hogy a hívő élet hétköznapjaiban, azért az azt is jelenti, hogy ez nem hétköznapi. Azt látom, hogy ez a hűség nem hétköznapi – sem a világ fiaival való összehasonlításban, de bizony szomorú látni, hogy még sok keresztyén életében sem. És nem tud közeledni az Úr, hogy szorosabbra vonja veled a közösségét és mélyebbre vigyen a kijelentésében. És nem egyszer ilyenkor azt gondolja a hívő ember: valami különlegesre van szükség. Valami különleges alkalomra és akkor majd jobb lesz. Nem lesz jobb. Vagy ideig-óráig jobb lesz, de a legtöbb esetben csak a fellángolás ellobbanásáig tart.

Még egy példát erre a hétköznapi hűségre, ami azután mélyebbre visz az Úrral való kapcsolatban. A Lk 21-ből hallottuk az özvegyasszony két fillérjének a példázatát, ahogy Jézus őt Jézus követői elé helyezte példaként. Milyen különleges dolgot tett az özvegyasszony? Mit mond Jézus?

Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. ⁴Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije volt, az egész vagyonát. [Lk 21:3-4]

De most ne Jézus nézőpontjából nézzük! Nézzük az özvegyasszony saját nézőpontjából. Ő csak azt tette, amit mindig is tett. Kifejezte a háláját Istennek, azzal, amije volt. És ha csak két fillérje maradt a hálára, akkor azzal fejezte ki azt. Csak hűséges maradt a hálaadásban, tette mindezt aggodalmaskodás nélkül.

Az első tehát, amit ebből a történetből megmutat nekünk a Szentlélek az az, hogy

Isten a hétköznapokban tanúsított feltétel nélküli hűségünkön és állhatatosságunkon keresztül közeledik hozzánk és mélyíti el a velünk való közösségét.

Ezek után Ábrahámot szorosabb közösségbe vonta magával az Úr és kijelenti neki azt, hogy egy év múlva teljesedik a fiúra vonatkozó ígéret.

Sára

Ezt az ígéretet már Sára is hallja. Amikor az Úr Ábrahámmal beszélgetett, Sára ott állt Ábrahám háta mögött és ott hallgatta a beszélgetést. Ez nem olyan az ajtóra fület tapasztó hallgatózás volt. Egyszerűen ott volt a férje mögött, mint háziasszony és hallotta, amit az Úr mondott.

Eddig az Úr mindig csak Ábrahámmal beszélt. Amit Sára tudott, csak Ábrahám közvetítésével tudta. Ábrahám mindent megosztott vele és Sáráról is azt látjuk, hogy hitte is meg nem is. Ebből a hitte is meg nem is alapállásból született az a szerencsétlen megoldás, ami Izmáel születéséhez vezetett.

Isten azonban Sárát, Ábrahám társát a szövetségben is közvetlenül be akarja vonni terveinek a megosztásába. Sára személyesen is tanújává válik Isten tervének és áldásának. És ez rámutat Isten házastársakra is vonatkozó tervére.

Az Úr azt akarja, hogy a hívő ember társa sem csak közvetve, hanem közvetlenül, hit által tapasztalja meg ígéreteit és áldásait.

Nyilván egy hívő ember, ha házasodni készül, ha bölcsen figyel az Úrra, akkor hitben fog társat választani magának. Erről Isten nagyon világosan beszél.

Nagyon sok keresztyén embernek azonban úgy kell felemás igában élnie, hogy még nem hitben kezdték meg közös életüket, hanem a közös életük egy későbbi pontján fogadta be az Urat és jutott hitre. Az is nagyon ritka, amikor házastársak együtt fordulnak az Úrhoz. Amikor így alakul ki egy felemás iga, akkor a hívő ember egyik elsődleges küldetése az lesz, hogy ő legyen az áldás közvetítője hitetlen családtagjai számára. Ez az esetek döntő többségében egy nagyon nehéz feladat.

Ábrahámnak talán nem volt annyira nehéz, mert Sára követte Ábrahámot és Ábrahám hitét, de ez csak az Ábrahámnak való engedelmességből született. Neki így közvetett hite volt. Huszonöt évig biztosan így volt. Ábrahámnak fontos küldetése volt Sára felé. Isten azonban Sárát is közvetlenül, a benne való közvetlen hit által akarja bevonni áldásaiba és a közösségébe. Ez történik meg ebben a történetben.

A legtöbb hívő embernek azonban ennél sokkal nehezebb. Ez persze nem csökkenti Ábrahám hűségét – még ha van benne súlyos botlás is – hogy ő áldássá vált a felesége számára, Isten áldásának közvetítőjévé. Ez pedig egy nagyon fontos elhívás. Először is miután Isten elhívott arra, hogy áldást örökölj, arra is hív, hogy áldás legyél házastársad és a gyermekeid számára – de úgy, hogy később maguk is megnyílhassanak közvetlenül Istennek, és elfogadják a nekik felkínált üdvösséget. Minden hívő családban nevelkedő gyermeknek sokáig közvetett hite van Istenben, amíg ő maga is meg nem hallja személyesen Isten szavát és neki szóló elhívását és ígéretét.

Ábrahám hűséges közvetítésének következtében Sára is megszólíthatóvá vált.

A második nagyon fontos tanulságunk mára ez volt:

Az Úr azt akarja, hogy a hívő ember társa sem csak közvetve, hanem közvetlenül, hit által tapasztalja meg ígéreteit és áldásait.

Van-e lehetetlen a Mindenható számára?

Sára úgy fogadta a gyermek születésének ígéretét, ahogy az várható volt. Korábban Ábrahám is nevetett – de ez nem lett akadálya annak, hogy elfogadja a körülmetélkedés szövetségi jelét. Amikor a nevetése után Sára rádöbbent, hogy közvetlenül az Urat hallja, megijedt hitetlenkedése miatt, Isten azonban nem rótta fel neki ezt a hitetlenkedést – azt, hogy Sára le akarta hirtelenjében tagadni, már szóvá tette.

A lehetetlen az mindig csak emberileg lehetetlen. Nyilván emberileg lehetetlen, hogy egy korábban meddőnek bizonyult, egyébként is túlkoros nő szüljön. Ez világos! Isten azonban bebizonyítja, hogy ő, aki korábban így mutatkozott be Ábrahámnak:

Én vagyok a mindenható Isten. [1Móz 17:1]

Most kijelenti, hogy ténylegesen be is bizonyítja ezt. Egy év múlva Sára ölében fogja ringatni a gyermekét.

Miért teszi fel kérdésként Ábrahám és Sára előtt Isten ezt a kérdést? Mert más elhinni azt, hogy Isten mindenható, amikor halljuk, és más hinni, amikor a lehetetlennel nézünk szembe. Márpedig Ábrahám és Sára még mindig a lehetetlennel néznek szembe. De érzik, ahogy konkretizálódik az ígéret, hogy ebből lehet még valami. Mert végül Isten ígérete célba ér! Tejesen mindegy, hogy mennyit kell várni, az ígéret – a valódi ígéret célba fog érni, akármilyen lehetetlen legyen is az.

Érdekes a ma embere számára a világ felől ilyen motivációs szövegek érkeznek: nincs a számodra lehetetlen, csak eléggé hinni kell benne, vagy eléggé akarni kell. Tényleg igaz, hogy az ember kellő elkötelezettséggel, odaszántsággal és sok-sok munkával rengeteg mindent elérhet – de ez nem a lehetetlen. Nagyon otromba dolog a lehetetlent lehetségessé hazudni az embereknek. Mert igen, nekünk embereknek van lehetetlen. Ami nekünk lehetetlen. Mert a lehetetlen az mindig csak emberi dimenziókban létezik.

Amikor tényleg a lehetetlennel nézünk szembe, akkor soha ne felejtsük ezt el. Ha lehetetlennek tűnik egy szabadítás, egy gyógyulás, egy helyzetből kimenekülés idézd fel az Úr szavát:

Van-e valami lehetetlen az Úr számára?

És ha mégsem valósul meg, akkor se keseredj el. Ha az Úr nem adja meg a lehetetlenből a fordulatot két dologban erősödj meg, hogy ne kételkedj:

1. Nem az Úr ereje kevés
2. Nem az Úr szeretete fogyott el, hiszen azt már bizonyította irántad Krisztus keresztjében.

Akkor Isten a számodra valami különbről gondoskodott, a hogy a Zsidókhoz írt levél mondja:

mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott [Zsid 11:40]

Igen, lehetetlen, hogy egy meddő és 90 éves nő gyermeket szüljön, mint az is, hogy egy ember teljesen lábak nélkül olimpiai bajnok legyen 100 méteres síkfutásban, vagy bármilyen távban. (Most nem paralimpiára gondolok.) És lehetetlen visszamenni anyánk méhébe és ismét megszületni. Ami pedig még ennél is lehetetlenebb: az embernek üdvözülni, bemenni az Isten országába. Jézus világosan megmondta:

Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni. [Mk 10:25]

Aki próbált már cérnát befűzni tűbe, az tudja, nemhogy egy teve, de néha még egy cérnaszál átjuttatása a tű fokán is lehetetlennek tűnik. Nekem sokszor rettenetes kínlódás, óriási sikerélmény, ha sikerül. Böködöm, nyálazom, hunyorgok, majd 10 perc után talán sikerül. Hát itt nem tudnék egy tevét átjuttatni. Ez is lehetetlen. De még ez is könnyebb – mondja Jézus – mint a gazdagnak bejutni a mennyek országába. És mielőtt a nagy kő leesne a szívünkről, hogy mi szegények vagyunk, figyeljük meg a tanítványok reakcióját, akik minden voltak, csak gazdagok nem.

Ők még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás közt: „Akkor ki üdvözülhet?” [Mk 10:26]

Végül erre mondja azt Jézus:

Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges. [Mk 10:27]

Üdvözülni az embereknek lehetetlen. Jézus világossá tette, hogy egyszerűen az ember képtelen elérni azt, hogy bejusson az Isten országába. Ezt nagyon fontos elhinni. Mert egész egyszerűen emberek tömegei áltatják magukat abban, hogy ők a mennybe jutnak. Milyen alapon? Azon az alapon, hogy erkölcsileg jónak és elfogadhatónak tartják magukat. Jó lenne megérteni, hogy nincs annál lehetetlenebb egy ember számára, mint bejutni a mennybe. A kizáratás Ádámtól kezdve világossá teszi, hogy oda ember be nem léphet, mert a bűnei alkalmatlanná teszik.

Jézus azonban azt is hozzáteszi: Istennek ugyanakkor lehetséges az, hogy üdvözítsen bennünket.

1. Egyrészt azért lehetséges, mert az az ország, a mennyek királysága az övé – tehát neki van jogosultsága befogadni vagy kizárni bárkit.
2. Másrészt azért lehetséges neki, mert ő az egyetlen, aki képes legyőzni a bűnt. Ezt a győzelmet Jézus halála vitte végbe a kereszten. Ehhez a győzelemhez tartozik hozzá a halál fölött aratott győzelem is a feltámadással. Merthogy a mennyek országába akkor megyünk, amikor Krisztus feltámasztja elporladt testünket a halálból az új dicsőséges testbe, és bevisz magával és angyalaival a mennyek országába.

Nincs trükk, nem lehet meghekkelni ezt a tökéletes rendszert, de Isten felkínált egy lehetőséget a lehetetlenre: felkínálja Krisztust, mint megváltót, akiben Ábrahám utódjaként megáldatik a föld minden nemzetsége.

Összefoglalás

Röviden foglaljuk össze Isten látogatásának tanulságait:

1. Isten a hétköznapokban tanúsított feltétel nélküli hűségünkön és állhatatosságunkon keresztül közeledik hozzánk és mélyíti el a velünk való közösségét.
2. Az Úr azt akarja, hogy a hívő ember társa sem csak közvetve, hanem közvetlenül, hit által tapasztalja meg ígéreteit és áldásait.
3. Ami lehetetlen a számodra, az Úr számára lehetséges.

Áldom és áldjuk Istent, hogy az igazi lehetetlent az ő kegyelme és szeretete lehetségessé, elérhetővé tette a számunkra! Dicsőség a Mindenható Istennek, aki számára nincs lehetetlen. Még az sem lehetetlen, hogy téged üdvözítsen.

Ámen.

---

Valaki kopog

Valaki kopog, vajon ki lehet az?
Nézd meg, nem-e egy koldus, vagy rokon, utas?
Oly erősen zörget, lehet, hogy fáradt szegény.
Vajon ki lehet az? Megyek, megnézem én.
Ó, de szörnyű látvány, összetörve, verve,
Arcát vér borítja, szemei beesve.

Kezein, lábain sebhelyeket látni.
Hogy lehet emberrel íly csúnyán elbánni?
Ki vagy, ó te szegény? Szívem úgy szán téged.
Talán a gonoszok utad állták néked?
Jöjj be, gyorsan jöjj be, ki mosom sebeid,
Aztán mondd el nékem ki bánt el veled így.
Bemegyek, elmondom – szólott gyengén, halkan.

Messze odafentről, más hazából jöttem,
A nap nem hanyatlott sohasem felettem,
Láttam, hogy a Földön dúl a bűn, az átok,
Megmenteni jöttem e bűnös világot.
De nem hallgattak meg sokan, sokan engem,
Bosszút lihegtek, ha bűneikért fedtem.

Aztán, mint egy bűnöst, keresztre szegeztek,
Egy sírba gondosan elhelyeztek,
Örülvén, hogy már nincs, ki őket vádolja.
De a halált megtörtem, a sírból visszajöttem,
Az üdvnek örömét újból hirdetem.
Megyek házról házra, e vérző sebekkel,
Bűnösök közé buzgó szeretettel.

Most is azért vagyok itt nálatok,
Ha befogadtok, áldást hoz reátok.
De jaj lesz azoknak, kik rejtőznek előlem,
Szívük ajtaját bezárják előttem.
Mert aki nem nyit nekem ajtót idelent,
Annak én sem nyitok ajtót odafent.
Szívetek ajtaján zörgetek és várok,
Az lesz boldog, kivel együtt vacsorálok.