Lekció: Gal 4:21-31
Alapige: 1Móz 21:9-21
Énekek: MonGYÁLdást
724 – Jézus nyájas és szelíd
Mindenre van erőm a Krisztusban
Száraz földből virág nyílik
Hozzád kiáltok Uram, én szirtem
Kell hogy végre érezd (Győztes, hegyeket mozdít el)
Az örökség, öröklés kérdése minden kor társadalmának egy nagyon kellemetlen, sok feszültséggel és harccal járó problémája, egészen a legszegényebbektől a hatalmasokig. A történelem jó néhány ún. örökösödési háborút tart számon, többek között a 7-8 évig tartó osztrák örökösödési háborút, amelyben, Bajorország, a Spanyol Királyság és a Szász Választófejedelemség elutasították az osztrák leányági trónöröklést, amelynek következtében Mária Terézia lett a Habsburg Birodalom – egyébként egyetlen – női uralkodója.
Természetesen az örökségért nemcsak ilyen léptékben szokott dúlni a harc.
A múlt héten eljutottunk oda, hogy megszületett Ábrahámnak és Sárának a megígért, az ígéret szerint gyermek, az ígéret szerinti örökös. Felvetődik a kérdés: mi lesz a másik fiúval, a tizennégy évvel idősebb Izmáellel, akit az egyiptomi szolgáló Sára inspirálására szült Ábrahámnak. Izsák születése után Ábrahám története rá irányítja a figyelmet. Mai alapigénk az 1Móz 21:9-21
9Amikor Sára nevetni látta az egyiptomi Hágár fiát, akit Hágár szült Ábrahámnak, 10ezt mondta Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálóleányt és a fiát, mert nem örökölhet együtt egy szolgálóleány fia az én fiammal, Izsákkal! 11Ez a beszéd Ábrahámnak igen rosszul esett, a fia miatt. 12De Isten ezt mondta Ábrahámnak: Ne bánkódj a fiú és a szolgálóleányod miatt! Bármit mond neked Sára, hallgass a szavára, mert Izsákot fogják a te utódodnak nevezni. 13De a szolgálóleány fiából is népet támasztok, mert ő is tőled származik.
14Ábrahám fölkelt reggel, fogott egy kenyeret meg egy tömlő vizet, és odaadta Hágárnak. Föltette azt az asszony vállára, és elküldte őt a gyermekkel együtt. Így ment el, és bolyongott Beérseba pusztájában. 15 Amikor kifogyott a víz a tömlőből, letette a gyermeket az egyik bokor alá, 16maga pedig elment, leült vele szemben egy nyíllövésnyi távolságban, és ezt mondta: Ne lássam, amikor meghal a gyermek! Ott ült vele szemben, és hangosan sírt.
17De Isten meghallotta a fiú hangját, Isten angyala pedig kiáltott a mennyből Hágárnak, és így szólt hozzá: Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját onnan, ahol fekszik! 18Kelj föl, vedd fel a fiút, és fogd kézen, mert nagy népet támasztok belőle! 19És megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást. Odament, megtöltötte a tömlőt vízzel, és megitatta a fiút. 20Isten pedig vele volt a fiúval, és az felnövekedett. A pusztában lakott, és íjász lett. 21Párán pusztájában lakott, anyja pedig Egyiptom földjéről szerzett neki feleséget.
A történet
Szeretném kicsit kibővítve, de mégis röviden összefoglalni a történetet.
Azt olvassuk, hogy a tizennégy évvel idősebb Izmáelt Sára nevetni látta. A szöveg érzékelteti, hogy ez nem egy egyszeri esemény volt, hanem egy rendszeresen visszatérő gúnyolódás, amivel szemben a sokkal kisebb testvér védtelenebb, különösen is egy nála jóval nagyobb és erősebb kamaszfiúval szemben.
Sáránál egy idő után betelt a pohár, de azt veszélyt is érezte, ami Izsákot fenyegette. Izmáelből ugyanaz a gúnyolódó hangnem szóltalt meg, mint teherbe esése után Hágárban: fölényeskedő, gúnyosan nevető, a másikat megalázó és hatalomra törő hang. Ez így nem mehet tovább.
Sára ezek után világos elvárást fogalmazott meg Ábrahám számára:
Kergesd el ezt a szolgálóleányt és a fiát, mert nem örökölhet együtt egy szolgálóleány fia az én fiammal, Izsákkal!
Sárának persze könnyű volt, neki Izmáel nem a fia, bár eredetileg örökbe akarta őt fogadni. Ábrahámnak viszont nagyon rosszul esett, neki nagyon nehéz volt hallgatni Sára egyértelműen megfogalmazott elvárását. Nem tudom, hogy volt-e köztük vita ebben a kérdésben, de a Biblia finoman utal arra, hogy Ábrahámnak komolyan álmatlan éjszakát okozott Sára kérése. Azonban amikor Isten is megerősíti azt, hogy Sára elvárása egybevág az ő terveivel, és még mellé tesz egy megnyugtató ígéretet is, Ábrahám korán reggel útnak indította Hágárt és Izmáelt.
Ők ezután a pusztában a halál szélére jutottak. Isten azonban az Ábrahámnak tett ígérete szerint gondoskodott Izmaelről, akiből később szintén egy nép ősatyja lett, de nem az Ábrahámnak adott áldásígéret vonalán.
Ennyi a történet. Bizonyára van olvasó, akit megbotránkoztat Sára és Ábrahám kegyetlen viselkedése, ahogy irgalom nélkül elküldik Hágárt és a fiát, sorsukra hagyva, gyakorlatilag halálra ítélve őket. Ez a történet azonban nem arról szól, ami a felszínen látszik.
Nem az erkölcsi tanítás a célja – vagyis nem arról szól például, hogy a kegyetlen Sárával és Ábrahámmal szemben Isten irgalmas. Valóban emberi indulat és félelem váltotta ki Sára elvárását, de Isten világosan és határozottan megerősítette azt – a háttérben a Szentlélek munkálkodott. Családi, társadalmi vagy politikai kérdésekre nézve pedig végképp nem lehet ebből a történetből erkölcsi útmutatást levezetni. Ez fontos, mert ha ebbe az irányba gondolkoznánk, akkor óhatatlanul vagy megbotránkozunk vagy botrányossá leszünk.
Isten tehát ezt a történetet elsősorban nem erkölcsi iránymutatásnak, hanem szellemi igazságok közléseként adja elénk. A történettel nem annak látható felszínén kell azonosulnunk, hanem mélyebb, lelki szinten. Ez pedig nem az én vagy valami furfangos írásmagyarázó teológiai bravúrja, hanem a Szentlélek kijelentése, ahogy azt Pál apostol közölte.
Általában ódzkodom az allegóriától[1], nem sok bibliai történet magyarázható helyesen allegorikusan, de ennek a szakasznak a megértéséhez maga a Biblia adja a kulcsot az allegória használatával. Azt olvastuk a Gal 4:23-ban:
De a rabszolganőtől való csak test szerint született, a szabadtól való viszont az ígéret által.
Tehát ha egymás mellé állítjuk a két fiút, a következőt állapíthatjuk meg:
Izmáel test szerint született, Izsák az ígéret által. Izmáel természetes módon született, ezzel szemben Izsák Isten csodálatos, semmiből életet teremtő cselekedete által.
Izmáel az emberi erőfeszítét, Izsák az isteni ajándokot ábrázolja ki. Az egyik tehát testtől, a másik pedig ígéret által a Lélek munkája nyomán. Ez adja meg a történet megértésének a kiindulópontját.
Most már tényleg nézzünk a felszín alá!
„Nem örökölhet együtt!”
Isten gyermekeinkét egy nagy örökség várományosai vagyunk. Ez az örökség az Isten országa, amire ígéretet kaptunk Krisztusban. Ez egy nagyon drága örökségi ígéret, aminek az ára is magas volt, hiszen nem aranyban és ezüstben, hanem Isten Fiának a vérében lett kifizetve bűneink váltságának az ára. De az Isten országának öröksége nem lehet mindenkié.
Jézusnak egy Nikodémus nevű emberrel való beszélgetése ezt is világossá teszi, amikor azt mondja neki, hogy ha nem születik újonnan, akkor nem mehet be az Isten országába és nem láthatja meg azt. Így fogalmaz Jézus:
Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. [Jn 3:6-7]
A testtől született ember egyszerűen nem alkalmas az Isten országára. Isten világosan megmondta, hogy csak azok léphetnek be ebbe a nagyon drága örökségbe, akik ígéret által a Lélektől születtek. Ezért nem örökölhet együtt Izmáel Izsákkal, a testtől született azzal, aki ígéret által a Lélek munkája nyomán született.
Tulajdonképpen mindkét fiúban szemlélhetjük a sorsunkat úgy, hogy előttünk van a választás lehetősége, amit Isten felkínál.
Mindannyian testtől és vértől születtünk, az Isten országára vakon és süketen és teljesen alkalmatlanul. Vajon mit kezdesz azzal, amikor Nikodémushoz hasonlóan szembesülsz azzal, hogy nem vagy alkalmas Isten országára? Engeded-e, hogy a Lélek fuvallata újjászüljön azáltal, hogy odafordulsz Istenhez bűnbánattal bűnbocsánatért? Mert a testtől született nem örököl, csak az ígéret által született gyermek örököl. Ezt jegyezzük meg jól, amit megerősít a Római levél 8. részéből az Ige
Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. [Rm 8:15-17]
A bűn szolgaságának lelkével nem öröklünk, a fiúság lelkével vagyunk örökösök.
A test szerinti üldözi a Lélek szerintit
De nemcsak nem örökölhet együtt a test szerinti a Lélek szerintivel, de nem is élhetnek békében együtt, mert a test szerinti mindig üldözni fogja a Lélek szerintit. A történet felszínén azt látjuk, hogy Sára üldözi el Izmáelt és anyját. De a történet és erre megint csak Pál apostol világít rá pont fordítva zajlik. Ezt pont Sára látta nagyon jól a Lélek által.
Mit látott Sára? Azt, hogy a test szerint született üldözte az ígéret által születettet. Anyai szívével őt akarta védeni. Azt látta, hogy Izmáel valóban test szerinti anyjának a fia. Ugyanazt a gúnyolódó, fölényeskedő, hatalomra törő és a másikat megalázó hangnemet üti meg, mint az anyja. Korábban egyszer Sára már elkergette Hágárt a háztól, mert az kegyetlenül csúfolta és alázta úrnője kiszolgáltatott állapotát. Akkor Isten adott Hágárnak egy megtérési lehetőséget – ő ezt látszólag elfogadta. Azonban csak színleg tért meg és ez jól látszik fiának a viselkedésén. Addig, amíg nem született meg az ígéret általi örökös, nem is derül ki Izmáel valódi természete; de abban a pillanatban megmutatkozik, ahogy megjelenik az örökös.
A szöveg világossá teszi, hogy Izmáel nem egyszer nevette ki Izsákot valamilyen egyedi esetben, hanem kegyetlenül és módszeresen gúnyolta, folyamatosan nevetség tárgyává téve őt. Lényegében az egész háznép előtt folyamatosan kinevette az örököst, így akarva megalázó helyzetbe hozni.
A test szerinti üldözi a Lélek szerintit. Ez összesen három vonatkozásban is lényeges a számunkra.
1. A test szerinti vallásosság üldözte Jézust
Jézus Krisztus egész élete a test szerinti vallásossággal történő hadakozással telt el. Ha az evangéliumokat olvassuk, akkor azt látjuk, hogy már mindegyik a kezdetektől bemutatja hogyan támadnak rá Isten Fiára a test szerinti vallás emberei, különösen a vezetők. Nemcsak egyszerűen nem értettek vele egyet. Módszeresen megfigyelték, kötekedtek vele, áskálódtak ellene, feketítették. Ez odáig vezetett, hogy végül az egész nép Barabbást választja a Megváltója helyett.
A test szerinti vallásosság és a világ között lényegi értelemben nincs is különbség, a sötétségnek ugyanahhoz a birodalmához tartoznak, ami nem fogadja be a világosságot. Ez addig nem derül ki, amíg meg nem jelenik közöttük az igazi világosság, az Isten Fia. De akkor lelepleződik a világ és a test. Ugyanaz az irigység, ugyanaz az áskálódás, gúnyolódás jellemezte és vette körül Jézust, amilyennel Izmáel gyötörte Izsákot.
2. Az újjászületett emberben a test folyamatosan a Lélek ellen tör
Ez a harc a lelki embereken belül is zajlik. A Galata levélben mondja Isten:
Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. [Gal 5:17]
Ez a belső harc végigkíséri a lelki ember életét, mert a test kívánsága folyamatos küzdelemmel látja el az életünket, hogy a kívánságaink szerint járjunk és ne Isten akarata szerint. És megint csak az derül ki, ahogy belép az ember életébe a megtéréskor Krisztus a Lélek által, akkor derül ki az ember igazi, valódi természete. Amivel újra és újra a kívánság útján vissza akarja szerezni az irányítást az ember élete felett. A régi természet vissza akar kerülni a trónra. Itt bizony Sára lelki látásával kell felvennünk a küzdelmet újra és újra a test kívánságával szemben, világosan látva ennek a harcnak az igazi tétjét:
test és vér nem örökölheti Isten országát [1Kor 15:50]
3. A hit emberei most is üldözést szenvednek a világban
Nemcsak Jézust üldözték, hanem a tanítványait is. Jézus világosan megmondja azt: ahogy hozzá viszonyul valaki, úgy fog viszonyulni a tanítványokhoz:
Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani. [Jn 15:20]
Ahogy Jézus földi életének idejében is voltak olyanok, akik odafordultak hozzá kegyelemért, gyógyulásért, szabadulásért, a bűneik bocsánatáért, úgy most is a tanítványok igehirdetésére, bizonyságtételére odafordulnak Jézushoz emberek kegyelemért. De ahogy akkor is az elutasítás volt a jellemzőbb, most is az elutasítás a jellemzőbb. Az elutasításból pedig mindig gúny és üldözés fakad. Az üldözés nem kell, hogy durva fizikai elnyomást és bántalmazást öltsön – de Izmáel mindig kineveti Izsákot, gúnyolja alázza és nevetségessé teszi.
Amikor a Zsidókhoz írt levél bemutatja a hit hőseit a 11. fejezetben, a végén ad egy összefoglalást a névtelen hithősök sokaságáról, akikről többek között azt is írja:
Másokat viszont megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb feltámadásban legyen részük. 36Mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. [Zsid 11:35-36]
Itt is megjelenik a megszégyenítés – ami például Izmáel gúnyos nevetése is. Ezt lélekben legalább olyan nehéz elviselni, mint a fizikai bántalmazást. Hányan rettennek meg és visszakoznak az ilyen megszégyenítő viselkedés hatására?
De van valami, ami erőssé tesz és bátorít bennünket arra, hogy mi ne legyünk a meghátrálás emberei, hogy végül elvesszünk, hanem a legyünk a hit emberei, hogy életet nyerjünk. [vö. Zsid 10:39]
Mi vagyunk az örökösök
Isten minden ilyen helyzetben újra és újra megerősít, hogy mi vagyunk az örökösök. Ezért nem hátrálunk meg.
A mai istentiszteletünk címét a 16. zsoltárból vettem, amely akár imádságaink rendszeres elemévé is válhat: „örökségem nagyon tetszik nekem.”
Ebben a zsoltárban Dávid király imádkozik ezekkel a szavakkal:
Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem. A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik minden kedvem. Sok fájdalmuk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak. … Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat. Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem. Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm. Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van. Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba. Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon. [Zsolt 16]
Dávidnak nagyon tetszik az öröksége, amelyhez hite szerint a Krisztus feltámadása nyitja meg az utat, és amelyet feltámadása után ölelhet magához. Ezért az örökségért érdemes küzdeni, érdemes lemondani a világ kívánsága által nyújtott mulandó és talmi örömökről, amelyet azután hányszor kísér bűntudat, szégyen, vagy éppen félelem és aggodalmaskodás; ezért az örökségért érdemes kitartani gúny és nevetség közepette is; és hálásan tekinteni az Atyára, aki különleges méltóságra emelt:
Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. [Kol 1:12]
„Örökségem nagyon tetszik nekem”. Neked mennyire tetszik az örökséged? Megküzdesz-e érte Izmáellel?
[1] Az allegória egy olyan szókép, amelynek segítségével az ábrázolt események, személyek vagy elvont fogalmak kapnak egy második, rejtett jelentést, értelmezést. Az allegória lehet rövid, vagy végigvonulhat egy mű egy részén vagy akár a teljes egészén is.