Imádságra bátorítás

Alapige: Mk 11:20-26

Ma az eredeti terv szerint az Ábrahám sorozatunk következő – és egyben részemről befejező – részének kellene következnie. Azonban az elmúlt hét személyes történései olyan erőteljesek voltak a számunkra, hogy nem akartam, hogy a mi bensőnk, a bennünk kavargó érzések elvigyék a fókuszt ennek a nagyszerű történetnek a fő üzenetéről. Így most egy olyan igét hoztam, ami a hét közepének egy nagyon fontos személyes igéje is volt a számunkra, a szerdai napi ige, ami nemcsak aznapra adott nekünk is – a spontán imaórán résztvevő testvéreinknek is vezetést és tanítást, hanem azóta is sok mindenben újra megszólal. Alapigénk a Mk 11:20-26

Korán reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, észrevették, hogy az gyökerestől kiszáradt. Péter visszaemlékezve így szólt hozzá: „Mester, nézd: a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.” Jézus így válaszolt nekik: „Higgyetek Istenben! Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek. És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. (Ha pedig ti nem bocsátotok meg, mennyei Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket.)”

Ez a történet a korábban Jézus által megátkozott és elszáradt fügefának a folytatása. Jézus azonban ennek kapcsán nem a fügefáról tanítja Pétert és a tanítványokat, hanem az imádságról.

De kezdjük a hétfővel. Este hívtak a hazai alakulattól, hogy incidens történt Koszovóban, amelyben érintett Énok is, de többet nem tudnak mondani egyelőre, csak annyit, hogy senki sincs életveszélyben. Nem sokkal később jött egy újabb telefon, hogy valóban sérült Énok, de nincs életveszélyben, ellátják. Akkor már a híroldalakon is kerestem és próbáltam követni az eseményeket. Mi az ember első reakciója, amikor hirtelen ennyire bizonytalanná válik minden és nem tud semmi bizonyosat. Az aggodalmaskodás – de nemcsak az ördög termett ott rögtön a gondolataimba, hanem a Szentlélek már őrt állt és azonnal eszembe jutottak Jézus szavai:

Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? [Mt 6:27]

Mondtam is Dórinak, hogy Isten az aggodalmaskodás helyett a benne való bizalmat és az imádságot kínálja nekünk. És amikor éreztem, hogy az aggodalmaskodás kúszik elő a szívemből egyből tudtam imádkozni.

Kedden hajnali fél kettőkor hívott Énok, hogy Macedóniában van, talán megmarad a lába. Utána alig kaptunk valami információt, csak annyit, hogy nem szállítható haza az első géppel, mert a sérülései nem engedik.

Szerdán reggel kaptuk ezt az igét, ami most előttünk van, este az imaközösségen is beszélgettünk róla.

Két nagyon fontos része van:

Az első az imádság meghallgatásának ígérete:

Higgyetek Istenben! Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek.

A második pedig a megbocsátó szív, amit az imádság meghallgatásával is összeköt.

És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.

Itt a végén szeretném kezdeni. A megbocsátás kérdése. Még a reggeli imádságom idején ez úgy fogalmazódott meg bennem: haraggal a szívemben nem imádkozhatok. A harag és a megbocsátás egymást kizáró dolgok.

Volt harag a szívemben.

Nem Istennel szemben. Vele szemben az életemben soha nem volt harag, amióta neki adtam az életemet. Sok olyan esettel találkoztam, amikor valaki az életének a tragédiájáért Istenre (is) haragudott. Részben megértettem, részben mégis nehéz megértenem ezt; ha egyszer megértettem azt, hogy Isten annyira szeret, hogy még a fiának a halálát sem sajnálta a megmentésemért nem történhet velem olyan, ami miatt haragudjak rá.

Mégcsak nem is a szerbekkel és az albánokkal szemben. A békefenntartóknak és a béketeremtőknek rendszerint az jut, hogy ők sérülnek a legjobban. Ezt pont Jézus mutatta be a legmélyebben, amikor a kereszten odaállt a bűnök miatt jogosan haragvó Isten, és az Isten ellen lázadva haragvó ember közé, elhordozva egyszer az Istent gyűlölő ember haragját, másrészt a bűn miatti büntetés haragját, hogy Isten bocsánata érkezzen el hozzánk rajta keresztül és ne az ítélete. Ez a Jézus mondta azt, hogy

„Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.”[Mt 5:9]

Az olasz főparancsnok, amikor meglátogatta konkrétan elmondta neki, hogy az egységük hány emberéletet mentett meg abban a helyzetben.

De volt harag a szívemben. Isten arra emlékeztetett, hogy haraggal a szívemben nem tudok jól imádkozni. Újra és újra emlékeztettem magam erre. De Isten nemcsak az elsődleges haragomra figyelmeztetett, hanem már arra is, amikor összeállt a teljes történet.

• az elsődleges vizsgálatnál rosszul sorolták be a sérüléseit, mert nem volt szemmel láthatóan olyan súlyos, mint amilyen ténylegesen – az itthon orvos külön megszámolta – 80 repesz találat érte, mindet ki sem tudták szedni.
• emiatt már Macedóniába kellett szállítani, mert Pristinában nem volt hely
• három órán keresztül volt a lábán a szorítókötés, ami egyértelmű – és talán a legsúlyosabb hiba
• az itthoni vizsgálatok szerint a macedón kórházban, az ottani első műtétkor nem volt teljes mértékű a beavatkozás
• a szállítórepülő meghibásodott a felszállás előtt, emiatt tizenkét órával később ért haza és a kórházba.
• mindeközben rettenetesen szenvedett, amiből semmit nem érzékeltünk, mert mindig nagyon higgadt és tiszta volt, amikor beszéltünk.
• Csak itthon derült ki, hogy ennyi késlekedés után már lehet, hogy nem lesz megmenthető a lába. Három műtéten van túl, holnap jön a következő.

Ahogy összeállt a történet, azt látjuk, hogy szinte minden pontján a jobb helyett a rosszabb forgatókönyv valósult meg. Ahogy ezt végiggondoltam megint csak az ige fényében azt mondtam: most aztán haragudhatnék – de kire és minek? Biztos vagyok benne, hogy senkiben nem volt rossz szándék – leszámítva azokat a szerbeket, akik direkt rombolni és pusztítani mentek, nem tiltakozni. Sem a macedón orvosokban, sem az amerikai szanitécekben, vagy a lengyel tartalékban, akik átvették a sebesülteket. Segít, ha haragszom? Isten azt mondta, figyeljek az imádságra. Ezt teszem.

Ennek az ígéretnek az alapján kezdettől fogva nem volt kétség, később, amikor kiderült, hogy súlyosabb a helyzet, mint gondoltuk, még kevésbé volt kétséges, hogy miért imádkozzam. Isten őrizze meg a lábát és úgy gyógyítsa meg. Amikor ezeket a sorokat írom, akkor éppen műtik – és nem tudjuk, hogy mi lesz az eredmény. De imádkozom.

Egy-két héttel ezelőtt Isten egy nagyon fontos dolgot megtanított nekem az imádsággal kapcsolatban. Megmaradt bennem, és most ezekben a napokban

Amikor imádkozunk Isten három választ adhat:

1. Legyen úgy, ahogy kéred. Megadom neked, amit kérsz. Természetesen ez a vágyunk. Ebben érezzük úgy, hogy Isten megmutatta a hatalmát, a szeretetét, a dicsőségét. Azt látjuk, hogy ebből van a legtöbb a Szentírásban, különösen is az evangéliumokban. Jézus pedig maga is bátorít erre. Mondhatjuk úgy is ez a könnyű út.
2. A második válasza lehet Istennek az, hogy „még nem.” Igen, de nem most. Várni kell rá, kitartóan imádkozni érte. Ilyen volt Ábrahámnak a megígért gyermekre való 25 éves várakozás. Erre bátorít a zsoltár is: „Légy csendben és várj az Úrra!”[Zsolt 37:7] Ez már egy nehezebb út – várni egy gyógyulásra, egy szabadulásra, egy megtérésre éveket vagy évtizedeket és kitartva a reménységben és imádságban: ez a nehezebb út.
3. De van egy harmadik válasz. Nyilván sejtitek, hogy ez a legnehezebb. Ez a harmadik válasz: „Gyermekem, mást terveztem neked.” Azt kell megragadnunk, hogy ez nem egy nemleges válasz. Ez csak egy másik út oda, ahova tartunk és amit mi terveztünk oda vezető útként. Ezt kellett megtanulnia Pál apostolnak is, amikor azt kérte az Úrtól, hogy vegye ki a testéből a gyötrő tövist, amit ő a Sátán angyalának nevezett. Isten pedig megmutatta, hogy egy másik utat tervezett neki: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”[2Kor 12:9]

Egy „könnyű”, egy nehéz és a legnehezebb. Nem titkolom, én a könnyűt szeretném, és erre kértünk és kérünk mindenkit, hogy Isten őrizze meg a lábát Énoknak.

Az a reménységem, hogy nemcsak a mi történetünket hallottátok most, hanem el tudjátok vinni Jézus Krisztus tanítását a harag nélküli imádságról és az imádság meghallgatásáról – mert erre mindannyiunknak minden nap szükségünk van.

Higgyetek Istenben! Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek. És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.

Ámen.