Lekció: Zsid 11:17-19

Alapige: 1Móz 22:1-19

Elérkeztünk az Ábrahámról szóló sorozatunk csúcspontjához és egyben utolsó részéhez. Nem fejeződik be itt Ábrahám története, van folytatása, de mi most csak idáig megyünk együtt Ábrahámmal. A lekcióból lehet sejteni, hogy melyik történet lesz ma előttünk üzenetként, a legismertebb, legmegrázóbb történet, amikor arra utasítja Isten Ábrahámot, hogy mutassa be áldozatként neki az ígéret gyermekét. Alapigénk az 1Móz 22:1-19

¹Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok. ²Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! ³Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki.

⁴A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. ⁵Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. ⁶Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt. ⁷Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok, fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz? ⁸Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt.

⁹Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. ¹⁰De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, ¹¹kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. ¹²Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. ¹³Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. ¹⁴Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés.

¹⁵Az Úr angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak az égből, ¹⁶és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, ¹⁷azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, ¹⁸és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra.

¹⁹Ezután Ábrahám visszatért szolgáihoz, elindultak, és együtt elmentek Beérsebába. Ábrahám továbbra is Beérsebában lakott.

Ábrahám hosszú utat tett meg idáig Istennel. Sok próbatételen, és áldáson van túl. A próbatételek áldásokra vezettek úgy, hogy Ábrahám maga is áldássá vált azok számára, akik körülötte éltek. De eljött az utolsó nagy próba ideje. Isten szólt:

Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!

Ez a próbatétel mindennek ellentmond, amit eddig Ábrahámnak Isten mondott, és amit az életének eddigi hittapasztalatai alapján Ábrahám eddig Istenről gondolhatott.

• Isten eddig minden ígéretét megtartotta. Volt, amire várni kellett, volt amire sokáig kellett várni; és igen, olyan is volt, amiről világossá vált, hogy az Ábrahám földi életén túlnyúlik, amelynek megvalósulását nem fogja meglátni. Világossá vált a számára, hogy a föld, amelyen letelepedett, majd csak 400 év múlva lesz az utódaié. Világos volt, hogy a föld minden nemzetsége Ábrahám utódjában csak évezredek múlva valósul meg. Ez nem hátráltatta Ábrahámot, hogy a neki rendelt úton hitben járjon – tudott messzebbre látni és nem félt attól, hogy lesz, amit nem lát megvalósulni földi életében. Most azonban, mintha Isten a saját ígéretét, illetve annak megvalósulását szakítaná meg. Vajon meggondolta magát Isten? Meggondolhatja-e magát?
• Istennek Ábrahám eddig is mutatott be áldozatot. De Isten soha nem kért és várt emberáldozatot tőle. Az ősi kultúrák mindegyike gyakorolta ezt valamilyen formában. Ábrahám is találkozhatott vele Mezopotámiában és Egyiptomban, valamint Kánaánban is – a honfoglaló izráeliek is szembesültek a pogányságnak ilyen rettenetes hagyományával. Az Úr azonban soha nem adta jelét, hogy ilyet várna tőle. És most mint derült égből a villámcsapás jött az Úrtól az utasítás. Vajon Isten is csak olyan, mint a pogányok istenei, amelyek az emberi vélekedés szerint gyönyörködik az emberáldozatban?

Ezekre a kérdésekre is válaszol a történet: Isten nem gondolja meg magát ígéreteiben. És Isten egészen más, mint azok, akiket az emberek tartanak isteneknek.

Ábrahám világa egyik pillanatról a másikra omolhatott volna össze ennek következtében. Hiszen nemcsak számára a legfontosabbat kérte tőle Isten, hanem mindannak a legfontosabb elemét, amire ígéretei vonatkoztak – az ígéret gyermekét.

Ennek ellenére azt látjuk, hogy sem Ábrahám, sem Ábrahám hite nem omlott össze.

Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki.

Különösen feltűnő a számomra ebben a szakaszban, hogy Mózes semmit nem ír le Ábrahám érzéseiről. Pedig Beérsebából a Sionig három napig tartott az út. Nem tudjuk, hogy Ábrahám ez alatt a három nap alatt milyen imádságokat mondott az Úrnak. Csak azt tudjuk tenni, hogy próbáljuk beleképzelni magunkat az elképzelhetetlenbe. A sok lehetséges érzésből egyet szeretnék most kiemelni, ami a történet folyamatával egészen biztosan összhangban van:

„Uram, ha félreértettelek, ha nem ez az akaratod, akkor szólj, hogy biztos legyek benne. Én ezt nem értem, hiszen ígéretet adtál erre a fiúra nézve.”

A próba, amibe Isten belehelyezi az életünket, nyilván bárkit elbizonytalaníthat, akár Isten szeretete, akár Isten hatalma, akár Isten tervei és akarata felől. És ahogy Ábrahám sem láthatta a próba végkimenetelét, úgy a legtöbbször és a legtöbben magunk sem látjuk azt saját próbáinkban.

Itt csak a történetet ismerjük, ahogy Ábrahám haladt előre Mórijjá földje felé Izsákkal, majd fölment a hegyre Izsákkal. Megépítette az oltárt, rárakta a fahasábokat, megkötözte Izsákot és föltette az oltárra a fahasábokra, és már fogta a kést – amikor Isten megálljt parancsolt angyalának szavával, hogy „Állj, elég – hited próbája istenfélőnek bizonyított téged”. De hogy mindez mégse tűnjön káprázatnak, ott van megerősítésül a helyettes áldozatra való kos a szarvánál fönnakadva a bozótban, amit azután Ábrahám feláldozhatott a fia, Izsák helyett.

Most pedig nézzük meg ennek a történetnek két nagyon fontos üzenetét a számunkra.

Próba a végsőkig

Azt látjuk, hogy Isten elviszi Ábrahámot ebben a próbában a végsőkig. Tudjuk, hogy Ábrahám nem minden próbát állt ki sikeresen. A Kánaánt sújtó éhínség próbáját – útjának elején még nem állta ki, Isten nélkül lépett és meg is lett a következménye. De akkor a bukás ellenére is megtapasztalta Isten helyreállító kegyelmének erejét és csodáját. Ennél a súlyosabb, sokkal nehezebb próbánál azonban már ment egészen addig, amíg Isten azt nem mondta: itt ér véget a próba. A korábbi próba kudarca és Isten kegyelme segítette őt előre.

Világos, hogy próbáink végpontját és végkimenetelét egyedül az ismeri, aki adta azt a próbát. Ábrahám nem ismerhette azt – ezt világosan elénk rajzolja a Zsidókhoz írt levél bizonyságtétele. De ismerte az, Aki a próbát adta – és ez nekünk is minden próbánkban bátorítást és vigasztalást ad, ismerve az apostoli bizonyságtétel bátorságot adó szavait:

Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.[1Kor 10:13]

Pontosan ezt az igazságot mutatja be Ábrahám próbatétele is. Ő már tudta, hogy a bukás akkor következik be, amikor az Isten iránti bizalmát, Isten erős kezét elengedi. Márpedig Isten eddig is hűségesnek bizonyult hozzá – és hiszi, hogy ez a hűség kitart, még akkor is ha Izsáknak a vérét kell ontani az oltáron és el kell égnie égőáldozatul. Istenből ő egy hihetetlen erőt merített: ha Izsáknak meg is kell halnia, akkor sem fogja Isten megmásítani az ígéretét – fel fogja támasztani a fiát. Ábrahám mindezt úgy hitte, hogy nem volt előtte semmilyen precedens arra, hogy valaki feltámadt volna a halálból, Krisztus feltámadása pedig még ezredévnyi távolságra van. Tudjuk, hogy a próbát Isten előbb megállítja, mert ott van a végpont.

A próba attól próba, hogy nehéz. Ha nem lenne nehéz, nem lenne próba. A próba elbizonytalanít – egyetlen dolog erősít meg. Isten hűsége, „aki tulajdon fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta …”[Rm 8:32] Ne mondd, hogy nincs erőd a próbához, hanem mondd azt:

„Istenem, aki Krisztusért Atyám lettél – te tégy erőssé, hogy el tudjam viselni, hogy végül hadd lássam meg szabadításodat.”

Igen. Isten a legvégsőkig viszi Ábrahámot ebben a próbában és nem tovább. Ezt mint Isten gyermeke bátran hiheted: téged sem fog tovább vinni, csak addig a pontig, ameddig a hűséges Isten szabadítását megláthatod.

A feltámadás példája

A másik fontos tanulság az, amit Ábrahám próbatételéből így fogalmaz meg a Szentlélek:

Azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. [Zsid 11:19]

De miért is lehetett a feltámadás példájává, ha egyébként magában a történetben nem is történt ténylegesen feltámadás? Erre mutat az Izsák helyett feláldozott kos.

Hogyan lett tehát Izsák a feltámadás példájává? A helyettes áldozat miatt. Izsáknak azért nem kellett meghalnia, ő azért élhet, mert Ábrahám helyette a bozótban szarvánál fennakadt kost áldozta fel.

Egyszerűen azért van feltámadás, mert van helyettes áldozat. Azért lehetséges a feltámadás, mert van a bűneinkért bemutatott engesztelő áldozat, amelyet értünk mutatott be Krisztus, hogy Istenhez vezessen bennünket, ahogy ezt Péter apostol írja nekünk:

Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. [1Pt 3:18]

Ezért szólíthatjuk Isten Atyánknak, ezért imádkozhatunk gyermekeiként hozzá, ezért járulhatunk bizalommal a kegyelem trónjához.

Ezért áradhat élet oda, ahol már halál van, mert Krisztus feltámadt. Ezért áradhatott élet az elhalt Sára méhébe, hogy megszülhesse az ígéret fiát, és ezért áradhat élet még az elhalt tagjainkba is, mert van helyettes áldozat.

Ezért áradhat egy új krisztusi élet Istentől elidegenedett és elhalt életünkbe, mert van helyettes áldozat; ezért tekinthetünk bizalommal előre úgy, mint akiknek nem itt van a maradandó városa, hanem az eljövendőt keressük, mert van helyettes áldozat. Ezért bízhatunk az ígéretben:

reményteljes jövőt adok nektek. [Jer 29:11]

Az élet a helyettes áldozaton nyugszik, Krisztus értünk hozott áldozatán, és belőle a Feltámadott Krisztusból árad az élet, amely megeleveníti halott lelkünket, szívünket, megeleveníti halott testünket. Így lett Izsák a feltámadás példájává: van helyettes áldozat.

Ha pedig Ábrahám életét nézzük, akkor ebből fakadóan már nemcsak azt látjuk, hogy Isten a próbában elvezette őt a végsőkig, hanem mindezt felülmúlóan láthatjuk: elvezette őt a Krisztusig.

Ámen.