Lekció: Mk 16:1-8

Alapige: Fil 2:5-11

Énekek:
343 – Ó, örök Isten! Ki Atyánk vagy nékünk
20 – Az Úr tégedet meghallgasson Te nagy ínségedben
230 – Hallgass meg minket, nagy Úr Isten
630 – Zengd Jézus nevét, zengd, világ

Életünknek annyira erős mozgatórugója az előléptetés, a kinevezés, hogy már az is érzékenyen érint bennünket, ha nem bennünket léptetnek elő, hanem a vetélytársunkat. És akkor még nem is beszéltünk a lefokozásról, amelyet komoly büntetésként és szégyenként él meg mindenki. Mindig feljebb és feljebb – ez lehetne az emberiség mottója. Van ennek valami pozitív oldala is, ugyanakkor mégis van benne valami pusztító.

Ez a „felfelé törekvés” egyáltalán nem új szenvedély az emberek életében, visszanyúlik egészen az Éden kertjéig, Ádám és Éva napjaiba. Gondoljunk csak arra, hogy mi volt a mézesmadzag, amivel az ördög rávette őket arra, hogy egyenek a tiltott gyümölcsből: feljebb juthattok; „olyanok lesztek mint Isten.”

A felfelé törekvésnek ez a bűntől megfertőzött ösztöne az emberekben egy olyan erős belső feszültséget okoz, amit a legtöbben nem tudnak jól kezelni. Már az olyan szavak puszta említése, mint: „lefokozás”, „lecsúszás”, „elszegényedés”, „veszteség”, „halál”, rögtön vészjeleket küldenek az agyunkba. Felmegy a vérnyomás, megemelkedik a pulzusszám. „Ne! Ne is beszéljünk ilyenről! Kérlek, váltsunk témát! Térjünk vissza inkább az „előléptetéshez”, a „felfelé jutáshoz”, a „gyarapodáshoz”, a „növekedéshez”, a „győzelemhez” és az „élethez”. Ezek a jó témák! Ha erről beszélsz, akkor tiéd lesz a figyelmem. Akkor tiéd lesz a lelkes támogatásom. Akkor megkapod a szavazatomat (az sem számít, ha tudom, hogy hazudsz, de nem akarok az igazsággal szembesülni.)

Van egy sanda gyanúm. A felfelé törekvés sok embernek úgy a markában tartja az életét, hogy ennek még csak tudatában sincsenek.

Ma egy olyan igeszakaszról fogok beszélni, aminek fel kell kavarnia a szívünket és komoly kihívást intéz a gondolkodásmódunk felé. Egy olyan szakaszról fogok ma beszélni, aminek az üzenete nem felfelé törekvést, hanem egy lefokozásnak folyamatát mutatja be. Egy olyan mozgást, egy olyan utat, amihez Jézus azt is hozzáfűzi: „Kövess engem!” Kétség nélkül mondom, hogy ilyen üzeneteket nem kínálnak nagy számmal manapság. A motivációs trénerek más utakat kínálnak. Ma mégis egy olyan mintát fogunk látni magunk előtt, ami a lefokozódás mintája – de nem cél és értelem nélkül. A Fiú lefokozásáról fogok beszélni, mint életmintáról. Alapigénk: Fil 2:5-11

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

A keresztyénség történetében kevés ember vált hitben elég éretté arra, hogy megragadja azokat az értékeket, amelyek ebben az igeszakaszban le vannak fektetve. Zavarba ejtő módon kevés keresztyén értékeli Jézus Krisztus példájának a szépségét, amit itt a Szentírás előttünk kifejt. Kevés ember követi ennek a szakasznak az elveit örömteli lélekkel. Alapigénk az, ami talán a leginkább szembeszegül napjaink kultúrájával, különösen is a siker-, fogyasztás-, és élvezetorientált életformával.

Ahhoz, hogy ezt az igeszakaszt megfelelő megvilágításban láthassuk, szeretném felidézni előttetek az Fil 1:21-et:

nekem az élet Krisztus

mondja Pál. Ő, aki kifejti Jézus példáját a levél elején azt mondja: a legfontosabb célkitűzésem: olyanná válni mint Krisztus. Az élet nekem ezt jelenti: élek Krisztusért, tisztelem Krisztust, imádom Krisztust, dicsőítem Krisztust, hirdetem Krisztust, engedelmeskedek Krisztusnak, szolgálom Krisztust és viszem előbbre Krisztus célját.

Pálnál ez nem egy szónoki fordulat volt – igazat beszélt. Volt egy egyértelmű életcélja: Krisztus. Ehhez még azt is hozzátette: még meghalni is jobb lenne, csak hogy még közelebb lehessen hozzá. Pálnak egyszerűen honvágya volt a menny után, és ebből a szempontból is ki tudta mondani azt, hogy neki nyereség lenne a meghalás.

Mit jelent Krisztusért élni? A kérdés időnként szembejön velünk. Jézusnak egy elkötelezett követője hogyan mutatja ki az elkötelezettségét a mindennapi életében? Pál azt mondja ebben a szövegben: Ha meg akarod mutatni a teljes odaadásodat Krisztus iránt, az lehetséges, hogy az életed jó néhány dolgában egy lefokozódásban nyilvánul meg.

A Fil 2:5-ben Pál azt mondja:

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt:

Ez a mondat, amióta keresztyén vagyok, rendszeresen kihívást intéz felém: „Ha Jézusnak igazi követője akarsz lenni, akkor fejezd ki a keresztyénségedet azzal, hogy azon az úton jársz, mint Jézus. Gondold azt, amit Jézus gondolt. Tedd azt, amit Jézus tett. Legyen a viselkedésed és a gondolkodásmódod olyan, amilyen Jézusé.”

Így lép tovább Pál a következő versekre, amelyekben azt mondja el, hogy mi Jézus gondolkodásmódja és indulata, amiről azt akarja, hogy mi is a magunkévá tegyük azt. Mi az az út, amelyen ő járt és amelyre minket is hív. Ez a leírás egy olyan lefelé is mozgó életre mutat, aminek az a célja, hogy életünkben Istennek adjuk a dicsőséget és szolgáljunk más embereknek. Annak a titka, hogy naggyá váljunk Isten szemében és mosolyt csaljunk a mi mennyei Atyánk arcára az, hogy kövessük Jézus Krisztus példáját és sajátítsuk el az ő gondolkodásmódját. Nekünk az a küldetésünk, hogy felemeljük Krisztust az emberek számára, és felemeljük azoknak az embereknek a tekintetét Krisztusra, akik azért jönnek, hogy megismerjék őt.

A 6-8. versekben tanít minket Isten Jézus szentségének arra a mélységére, ahogy vállalkozott egy lefelé tartó útra, az alázat útjára. Figyeljük meg azt, ahogy Jézus lépésenként önként leereszkedik, hogy végül naggyá legyen Isten szemében. Nézzük meg honnan indul? Ő legfelülről indul. A csúcsról indul.

1. lépés: Krisztus nem ragaszkodott az egyenlőségéhez Istennel

Nézzük meg a 6. verset

ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel,

Hol kezdődik Krisztus felmagasztalása? Honnan indul el az útja – lefelé? Ő a csúcson kezdi. Mit jelent ez a kifejezés, hogy „Isten formájában” volt? Azt, hogy szellemi egyenlőségben volt Istennel. Jézus Krisztus nem egy asszisztense volt Istennek. Ő nem pusztán egy helyettese Istennek, nem egy ifjabb partnere, hanem az istenségnek teljes birtokában volt, mindenben egyenlő a mindenható Atyával.

Az Ézs 6-ban, amikor a próféta látta a templomban a látomását Istenről, ahogy a szeráfok, ezek a mennyei lények lebegtek Isten trónja körül és Istennek teljes hódolatot adva azt énekelték, hogy

Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!

Ezek a szeráfok pontosan annyira dicsőítik Jézust, amennyire az Atyát és a Szentlelket is dicsőítik. Három a teljes egységben – ez a Szentháromságnak az a titka, amit a véges emberi értelem soha sem tud igazán felfogni. De ez akkor is igaz. Tudatában vagytok annak, hogy Jézus jelen volt és részt vett a világ teremtésénél?

Tudatában vagytok annak, hogy Jézus az örökkévalóság óta kormányoz és uralkodik? Amikor Jézus a missziói nagy küldetésben azt mondta, hogy

Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.

az nem akkor kezdődött, amikor a mennybe ment, hanem az örökkévalóság óta folyamatosan az övé volt.

Tudatában vagytok annak, hogy Jézus az isteni kiváltságok tekintetében teljesen egyenlő az Atyával és a Szentlélekkel? Miért is hangsúlyozom ezt? Azért, mert az első lefokozás és minden további, amiről beszélni fogunk, teljesen elveszítenék a jelentőségüket és az értelmüket ennek a kiindulópontnak a megértése nélkül. Amikor Jézus alászállt isteni nagyságának állapotából, akkor nagyon magasról indult el.

Én arra vágyom, hogy mindannyian el tudjátok fogadni ezt az igazságot, hogy amikor mi Jézusról beszélünk, akkor úgy beszélhetünk róla, hogy az örökkévalóság óta Isten formájában létezett és teljesen egyenlő volt Istennel. Jegyezzük meg jól ezt a mondatot a 6. versből:

ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel,

Az egyenlőség pozícióját nem tekintette olyan dolognak, amihez foggal-körömmel ragaszkodott. Értitek ennek az állításnak a jelentőségét? Jézus, aki élvezte a világmindenség dicsőítését és imádatát; Jézus, aki teljes mértékben társ az isteni kiváltságokban, önként, minden kényszer nélkül elengedte ezeket a kiváltságokat.

Szeretnék feltenni egy kérdést: mennyire vagy hajlandó arra, hogy elengedd az előjogaidat és a kiváltságaidat? Mennyire vagy képes lazán fogni a pozícióidat és a tulajdonaidat? Nem görcsösen kapaszkodva azokba. A legtöbbünk azt hiszem nagyon kemény küzdelmet vívna, mielőtt bármitől is hajlandó lenne megválni. Azt kiabálnánk: „Ez az enyém! Az enyém! Engem nem érdekel, hogy ki akarja, kinek van rá szüksége, ki számít rá vagy ki kéri. Ami az enyém az az enyém.”

Mi nagyon ragaszkodók vagyunk, nem? Mi ragaszkodunk a pozíciókhoz és a címekhez. Mi ragaszkodunk a tulajdonhoz, az anyagi javakhoz, az időhöz és az energiához. Mi az emberi természetünk foglyai vagyunk. Borzasztóan nehéz elengedni a markunk szorításából, ha már valamit megragadtunk. És akkor itt van Jézus, aki minden isteni kiváltsággal rendelkezett. Ő mozgatja a világegyetemet, benne az őt imádó kerubokat és szeráfokat is, akik azt kiáltják: „Szent, szent, szent! Méltó a Bárány, az egész föld az ő dicsőségével van tele.” Ebben a mennyei helyzetben mondja Jézus azt: Én mindezt elengedem, ha ezzel örömet okozok a mennyei Atyának és szolgálhatom azokat az embereket, akiket szeretem; vállalom a lefokozást. Így indult el lefelé – nézzétek, ahogy megy.

2. lépés: semmivé tette magát

A második lépést így olvassuk a 7. versben

megüresítette önmagát

Ez egy furcsa kifejezés – de szó szerint ez van írva az eredeti szövegben is. Jézus kiüresítette önmagát. Az első lépés egy elengedés volt, ahogy hajlandóvá vált az alászállásra, és nyitottá a további lépésekre.

Ez a második lépés már jóval konkrétabb: az első végrehajtása. Jézus üressé tette magát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kevésbé lett isteni. Ő nem fosztja meg magát az istenség egyetlen grammjától sem. Ő még mindig teljesen Isten. A szöveg egyszerűen azt jelenti, hogy félreteszi azt az isteni megjelenést, ami megakadályozta volna, hogy teljesen emberré legyen. Ő önként tette le mindazokat, ami szükséges volt ahhoz, hogy emberré váljon. Ezt senki sem rabolta el, vagy csalta ki tőle és ő nem tiltakozott ellene. Tudatosan és önként fosztotta meg magát mindentől, ami megakadályozta volna, hogy emberré legyen és teljesítse a küldetését.

3. lépés: Emberré lett

A 2. és 3. lépés együtt vonatkoznak arra a hihetetlen csodára, amit úgy hívünk inkarnáció; testet öltés.

szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult;

Miközben tanulmányoztam a szöveget nagyon mélyen megrázott az az erőszakos és durva átmenet, amint Jézusnak, a Szentháromság második személyének át kellett mennie.

1. felveszi egy ember megjelenését.

2. a cselekedetei, a magatartása is teljesen emberi és

3. végbevitte azt a célt, amit elé állítottak; alantas szolgává lett az emberek között.

Egészen megrendítő, amikor belegondolunk abba, hogy a mindent felülmúló Teremtő hogyan vette fel egy teremtmény formáját és megjelenését; hogyan vált teljesen emberré. Hogy ennek a bolygónak egy részén nem császárként vagy királyként jelent meg, nem egy államférfiként vagy sikeres üzletemberként, hanem csecsemőként született meg egy istállóban, hogy egy kétkezi zsidó munkás legyen.

A Szentírás azt mondja nekünk, hogy Jézus teljesen emberré lett, mindenben olyan mint mi, bűn nélkül (Zsid 4:15). A Szentháromság mindentudó, mindenütt jelenlévő és mindenható második személye, Jézus, aki teljesen Isten, élvezte az isteni kiváltság minden előjogát az örökkévalóságtól kezdve. És most Jézus érzi a test korlátait és megszorításait. Bőrrel van körülvéve. Használnia kell az ajtókat, ennie és aludnia kell. Gondoljátok el: a világegyetem Istene ilyeneket mond: „Igen anyám. Rendben van apám.” Jézus azokkal a teremtmény emberekkel él együtt, akiket ő alkotott meg. És ezek az emberek azt mondják neki: „Tűnj el az utamból te zsidó gyerek. Félre innen haver. Kinek gondolod magad? Milyen különlegesnek? Nos, vedd tudomásul, hogy egyáltalán nem vagy az. Neked tudnod kell, hogy hol a helyed és maradj is ott.” Fel tudjátok fogni egy pillanatra az isteni Krisztus testet öltésének ezt a durvaságát?

Az Istennel való egyenlőségből, ebből a fenséges és magas pozícióból ereszkedett le Jézus. Félreteszi az Istennel való egyenlőséget, magára veszi a megjelenésünket, a formánkat és alantas szolgává válik. Eggyé válik velünk, emberekkel az, aki tanít, táplál, szolgál, gyógyít, segít és megment minket bűnös embereket – akik a legtöbben mégis elutasítjuk őt az életünkből, nehogy megzavarja az életünket.

4. lépés: mindhalálig engedelmeskedett

És még mindig nincs vége a lefokozásoknak. Még van két lépés. Nézzétek a 8. verset!

megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig

Nem volt elég, hogy emberré lett. Jézus egészen a halál pontjáig alázta meg magát. Jézus, aki életet lehelt minden élőbe; Jézus, aki nemcsak megformált minden életet a világegyetemben, de meg is tartja azt minden másodpercben napról napra – ez a Jézus állt szemben a halál hatalmával és csendben ennyit mond: „Te győztél. Most te győztél!” Az élet megteremtője és az örök élet ajándékozója feladja az életét. Ez már elég mélyen van nem? Szinte hallani lehet, ahogy az angyalok is, ezek halhatatlan mennyei lények már elborzadva azt kiáltják: Ez már elég mélyen van, Jézus. Ez már elég. Négy lépés lefelé bőségesen elég, tovább nem kell már!” De még mindig van egy lépés.

5. lépés: elfogadta a kereszthalált

A 8. vers nemcsak azt mondja, hogy a halál pontjáig lett engedelmessé Jézus, hanem azt is, hogy egészen a kereszten való meghalásig. Jézus nem úgy halt meg, hogy végigdőlt egy puha matracon, bevett valami kellemes mérget és szépen belealudt a halál sötétségébe. Ezt az 5. lépést nagyon mély tisztelettel és megrendüléssel kell olvasni:

engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

A világegyetem Istene, aki feladta isteni előjogait, elengedte uralmát, megüresítette önmagát, olyanná vált mint egy alantas szolga, beleegyezik abba is, hogy meghaljon a kereszten.

A keresztre feszítés nem egyszerű kivégzés, hanem az egész folyamatnak olyan volt a módszertana, hogy lassan, brutálisan úgy kínozta az embereket, hogy a halál minden szörnyűségét a végletekig felfokozta az elítélt számára. Míg ott függött kínlódva és kiszolgáltatva, hétköznapi emberek arra mehettek, gúnyolódhattak, nevetgélhettek, köpködhették, dobálhatták, ezzel is teljessé téve a pokoli kínokat. Ez már egy olyan mélység, ami valóban a pokol szörnyűségeit tárja fel. Az ember lealacsonyításának sötét gödre. Ennél mélyebbre nem lehet jutni. Elindultunk egy olyan pontról, ami nem lehet magasabb – és megérkeztünk egy olyan pontra, ami már nem lehet mélyebb.

A döbbenetes az, hogy világunk legnépszerűbb termékei, nemcsak a keresztyén közösségen kívül, hanem néha még azon belül is a „hogyan gazdagodjunk meg” könyvek és módszerek. Pál apostol azonban azt mondja a hívőknek: „Ébresztő! Te ennél mélyebb gondolkodású vagy, nem? Világosabban látod az élet kérdéseit mint amazok. Nem? Téged nem nyel el ez a gondolkodásmód, ugye? A te iránytűd nem abba az irányba mutat ugye? Neked sokkal nagyobb gazdagság van a szívedben azzal, hogy ismered Krisztust, nem?

A világ legfontosabb története a mi Urunknak és Megváltónknak, Jézusnak a története. Ez azonban egy „hogyan legyünk szegénnyé” történet. Ez nem egy lentről föl, hanem egy föntről le történet. Istennek a története, aki önként alacsonyította le magát azért, hogy a te bűnöd is, meg az enyém is ki legyen fizetve vérrel örökre. Ez a legnagyszerűbb történet, amit bárhol, bármikor hallhatsz, amit csak elmondhatok. Ez megtörtént ebben a világtörténelemben, ennek szemtanúi voltak, van egy írott bizonyságtétel róla. Jézus ezt az irántad és az irántam való szeretetből tette.

De mi történt a legmélyebb ponton? Ott ért véget ez a történet? Nem. Ez az önkéntes mélybe szállás végül jutalmat nyert, egy végső, nagy előléptetéssel. Figyeljétek meg, hogy az Atya Isten, mivel is tünteti ki Jézust. Nézzük együtt a 9-11. verseket.

Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Közeledik egy nap, amikor a világ rá fog döbbenni arra, hogy kicsoda is Jézus Krisztus. Arra, hogy Ő Úr. És mindazok, akik nem ébrednek rá időben, nos, ők azok, akikről a Jelenések könyve azt mondja, hogy sírni fognak a nagy felismerés pillanatában. Elrejtőznek a barlangokban és kiáltani fognak a hegyeknek és a szikláknak, hogy essenek rájuk, hogy elrejtőzhessenek az igazság elől. Az emberek össze fogják szorítani a fogukat és azt fogják üvölteni: „Ő az volt, akinek mondta magát! Úr volt, és én sosem becsültem meg őt! Sosem adtam át az életemet neki az ő uralma alá. Sosem tiszteltem őt.” Örök bánkódás lesz az.

De azok, akik Krisztus második eljövetelekor Krisztust már Úrnak ismerik, azokból hatalmas hangon fog kitörni az ujjongás, olyan lesz az, mint a nagy vizek zúgása: „Ő Úr! Ő Úr! Feltámadt a halálból és visszatért választott Gyülekezetéhez. Minden térd hajoljon meg, minden nyelv vallja, hogy Jézus Úr!” Boldogok leszünk az egész örökkévalóságon keresztül és imádjuk Jézust, tiszteljük a nagyságát.

Befejezés

És most figyeljünk jól! Miért írta le Pál Jézus lefokozásának ezt a drámáját? Azért, hogy emlékeztessen minket, mit tett Jézus azáltal, hogy a Megváltónk lett? Igen, de nemcsak ez. Ez egy költemény, amit az akkori keresztyének kívülről tudtak, mint a himnuszt. Pál valami mást is meg akar mutatni. Ennek a himnusznak a bevezető mondata egyértelműen jelzi, hogy Pál azt mondja a filippibeli gyülekezetnek is, meg Krisztus mai gyülekezetének, nekünk is, hogy megmutassa: Isten egy ilyen életre hív el. Egy ilyen lefelé tartó életre. Arra a csúcsra, amire Jézus felmagasztalást nyert, amire az ő egyháza felmagasztalást nyer, az út lefelé vezet.

Egyszer egy kiránduláson a hegyekben kinéztünk egy magas csúcsot, hogy arra fölmászunk, és elindultunk fölfelé. Mentünk, mentünk és néztük, hogy még mindig mennyi van. És elérkeztünk egy pontra, amikor azt mondtam: ezt nem hiszem el. Ott volt fölöttünk a csúcs, amire fel akartunk menni … előttünk meg egy mély völgy, amibe le kellett menni. És ha fel akartam oda menni, előbb le kellett menni a völgy aljáig. Már mentem eleget fölfelé, miért kell most lefelé menni?

Ha keresztyénnek tekintjük magunkat, akkor ezt jelenti nekünk Jézus követése. Ezzel a felszólítással vezeti be Pál ezt az egész szakaszt az 5. versben.

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt:

Ez az indulat lefelé vezetett az életben, hogy azután a megdicsőülés magaslataira emelje fel – ez a mi utunk Krisztussal, Krisztushoz.

Ámen.