Lekció: Jób 9
Alapige: 1Tim 2,8–15
Énekek:
343 – Ó, örök Isten! Ki Atyánk vagy nékünk
23 – Az Úr énnékem őriző pásztorom
208 – Jöjj, mondjunk hálaszót
744 – Mind jó, amit Isten tészen
Mostanában annyi betegség, háborús hírek, sérülés híre, világjárvány vesz körül bennünket, hogy óhatatlanul egy sor kérdés keletkezik bennünk:
Miért éri ennyi testvérünket ennyi szenvedés? Miért sérült meg lelkipásztorunk fia, miért szenved komoly betegségben egy a fiatal édesanya, aki nem régen fordult istenhez, s öröm volt nézni Öt és gyermekeit gyülekezetünkben..? Miért szenved kemény fájdalmak között több testvérünk is?
Ezért aztán, amikor azt láttam, hogy a Jób könyvének 9, fejezete lesz a mai napi ószövetségi igénk, nem sokáig tanakodott bennem a lélek, hogy vajon ezt vagy az újszövetségi igeszakaszt kell-e felolvasnom ma közöttetek, hiszen Jób könyve éppen azt a kérdést járja körül, miért szenvedhetnek az igazak, s adott esetben miért kerülik el a szenvedések azokat, akik láthatóan nem Isten szerint élik életüket?
A könyv kerettörténete az istenfélő Jóbról szól, aki semmiben sem vétkezett. A Sátán azonban bevádolja őt, hogy csak érdekből szolgálja az Urat, s az Úr ezért szenvedésekkel teszi próbára őt. Jób azonban a szenvedések között is kitart, amiért az Úr végül mindenért kárpótolja (1-2. és 42. rész). Ez a történet tehát keretként fogja körül azokat a részeket, melyekben Jób három barátjával vitatkozik arról, létezik-e meg nem érdemelt szenvedés (3-41. rész). E középső részben Jób már korántsem olyan alázatos. Hevesen védi az ártatlanságát, és barátaitól, majd magától Istentől követel magyarázatot az őt ért csapásokra, amelyet végül Isten meg is ad neki.
Jób nem tud arról, hogy a sorsáról Isten a Sátánnal egyeztetett a mennyben. Nem tudja, hogy a szenvedése próba, hogy a bajban is megmarad-e az Isten oldalán, vagy csak haszonlesésből engedelmeskedik neki.
Mi is hasonló helyzetben vagyunk, mint Jób: nem ismerhetjük Isten terveit. Nem tudunk arról, hogy a mennyben hogyan döntött felőlünk vagy szeretteink felől az Atya, s hogy a nehézségekkel, ha jönnek, mi a célja életünkben vagy szeretteink életében..
S akár mottónk is lehetne, amit lelkipásztorunk szokott mondani: „Elképzelt próbatételhez nem ad erőt az Isten” mindazáltal fontos lehet tisztázni néhány kérdést magunkban a Szentírás alapján, hogy amikor baj, betegség, esetleg tragédia vesz körül bennünket, akkor próbatételként tudjunk mindezekre gondolni, és hittel megállhassunk e próbatételek közepette, s a próba azt a célt érje el bennünk, amiért Isten azt megengedte életünkben.
Nézzük meg miről ismerhető fel a próbatételünk:
1. Isten tudtával
Ezzel egyben ki is mondtuk Jób könyvének ( és általában a Szentírásnak ) a szenvedésről szóló egyik legfontosabb bizonyságtételét: Minden betegség, szenvedés Isten tudtával, megengedő akaratából történik, nincsen, nem lehet semmi, ami elkerülné figyelmét, amit úgy kellene kiállnia valakinek, hogy Isten ne tudna róla. Ha nem így volna, akkor nem volna mindenható Isten az Isten, hiszen ha vannak dolgok, amiket meg lehet tenni tudta, akarata nélkül, akkor Isten egy kijátszható, becsapható istenség lenne…
2. Isten nem cselekszik
Mert ha ez nem így van, akkor baj van az Istennel, hiszen akkor látja ugyan a bajokat, de képtelen ellenük tenni, így aztán megtörténnek a bajok: betegségek, balesetek, háborúk, gyilkosságok. Ez azt jelentené, hogy egy jóindulatú, de rendkívül gyengekezű istene lenne a világnak. Jób könyve és a Szentírás más részei is, amelyek valamiképpen érintik a szenvedés témáját, egyértelműen foglal állást: Isten nem egy jóindulatú, de olykor ( sokszor ) tehetetlen apóka, aki akarná, de képtelen megakadályozni a betegségeket, gyilkosságokat, baleseteket..
3. Isten közömbösnek tűnik
Ha viszont Isten tud a bajokról, betegségekről, és nem is gyenge, és mégis tragédiák, bajok érik az embert, akkor Isten közömbös az ember szenvedésével szemben -mondják sokan -, sőt ezek szerint még a Benne hívő, őt követő ember élete is közömbös számára
Jób könyve keletkezéséig (sőt, tulajdonképpen még Jézus idejében is) az volt az általánosan elfogadott nézet, hogy Isten igazságosan bánik az emberrel: aki beteg, balesetet szenvedett, vagy akit tragédia ért, Isten büntetéseként kapja azt, mert titkos vagy nyilvánvaló vétkekkel kiérdemelte azt.
Jób könyve éppen azért íródott, hogy megértesse: Nem ilyen egyszerű a képlet. Itt van egy Isten által igaznak mondott ember: Jób, akit komoly bajok, csapások érnek. Deklaráltan NEM azért érik a bajok Jóbot, mert vétkezett Isten ellen, hanem Isten megengedő akaratából, próbaként érik őt ezek a csapások. csakhogy ezt Jób, s legfőképpen Jób barátai nem tudják.
Jób barátai a régi, máig ható, nagyon egyszerű teológiát képviselik: Jóbnak valamit kellett vétkeznie, ha ilyen csapások érik (elveszíti gyermekeit, vagyonát, és súlyos beteg lesz). Isten igazságos ítélete látszik meg abban – mondja ez a teológia-, hogy ha valaki beteg, ha valakit szerencsétlenség ér. Ezért kezdik Jóbot , megdolgozni”, mondván, hogy biztosan megérdemli, ami érte ő…
Jób tiltakozik. Állítja: nem vétkezett Isten ellen, nem vétkeivel érdemelte ki e szenvedéseket.
Milyen sokan kérdezik a mai napig: Mit vétettem, hogy ezt kapom? Mivel érdemeltem ezt ki?
Nagy előnyünk van Jóbbal szemben: mi tudhatjuk, hogy próbatétel is lehet a szenvedésünk oka, de ő ezt nem látta még.
Mi itt csatlakozunk a gondolatmenethez: Egy érdekes, és egyben jellemző lelki folyamat tanúi lehetünk. Jób válaszában, amit hallottunk, elismeri Isten szuverenitását, tudja, hogy mindenható voltánál fogva hatalmában áll azt tenni vele, amit jónak lát. Higgyük el, már önmagában ez is nagy dolog, ha legalább eddig eljut az ember: Elismeri, hogy Isten szuverén Úr, akinek joga van teremtményei életében megengedni olyasmit is, ami nem tűnik az ember számára logikusnak, igazságosnak. A 4-15. versig terjedő szakaszban mondja ki Jób e meggyőződését.
4 Bölcs szívű és hatalmas erejű ő: ki tudna ellene szegülve épségben maradni? 5 Hegyeket mozdít el, és nem tudják, hogy ő forgatta föl haragjában. 6 Kimozdítja helyéből a földet, oszlopai is belerendülnek. 7 Ha parancsol a napnak, nem ragyog fel, és pecséttel zárja le a csillagokat. 8 Egymaga feszítette ki az eget, lépdel a tenger hullámhegyein. 9 Ő alkotta a Nagy Medvét és a Kaszáscsillagot, a Fiastyúkot és a Dél csillagait. 10 Hatalmas dolgokat művel kikutathatatlanul, csodás dolgokat megszámlálhatatlanul. 11 Elvonul fölöttem, de nem látom, elsuhan, de nem veszem észre. 12 Ha elragad valamit, ki akadályozhatja meg? Ki mondhatja neki: Mit teszel? 13 Isten nem fogja vissza haragját, meghunyászkodnak előtte Rahab segítői is. 14 Hát én hogy felelhetnék meg neki, hogy találhatnék megfelelő szavakat ellene? 15 Ha igazam volna, sem ellenkezhetnék vele; mint bírámhoz, könyörögnöm kellene. [Jób 9:4-15]
Azután a 16. verstől egy törés figyelhető meg Jób válaszában, mint akinél elpattant egy húr.
16 Ha kiáltanék és válaszolna, akkor sem hinném, hogy figyel hangomra. 17 Hiszen viharral kerget engem, ok nélkül szaporítja sebeimet. 18 Nem hagyja, hogy lélegzethez jussak, keserűséggel tölt el engem. 19 Az erőszakra azt mondja: Nálam nincs erősebb! A törvénykezésre pedig: Ki merne bevádolni engem? 20 Ha igazam lenne is, bűnösnek mondana szája, ha feddhetetlen lennék is, hamisnak tartana. 21 Feddhetetlen vagyok! Nem törődöm magammal, megvetem az életemet. 22 Már úgyis mindegy, kimondom tehát: Véget vet feddhetetlennek és bűnösnek egyaránt. 23 Ha ostora hirtelen megöl valakit, ő csak gúnyolódik az ártatlan kétségbeesésén. 24 Bűnös ember kezébe jut az ország, elfedi a bírák arcát. Ki teszi ezt, ha nem ő? [Jób 9:16-24]
Ez már bizony messze van attól az alázattól, amelyet a 2. fejezetben olvashatunk, és sokat szoktunk idézni:
Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadni [Jób 2:10]
Nem csodálkozunk ezen, hiszen nem elég hogy csapások érték egymás után, még barátainak a bölcselkedését is el kell hordoznia, akik mindenáron be akarják bizonyítani, hogy azért kapta mindezt Jób, mert vétkezett Isten ellen. Nem csodálkozunk, hiszen addig, amíg hősiesek lehetünk legalább a saját szemünkben, addig a lázadás gondolatai is jobban elkerülnek minket, de amikor ránk akarják bizonyítani, hogy mi magunk vagyunk az okozói bajunknak, akkor tényleg könnyen elpattan egy húr ott belül…
A 25. verstől a 31. versig terjedő szakaszban már némi önsajnálat jelentkezik:
25 Napjaim gyorsabbak a futárnál, elszaladnak, nem látnak semmi jót. 26 Elsuhannak, mint a sáscsónak, vagy ahogyan a sas lecsap zsákmányára. 27 Ha ezt mondom: El akarom felejteni panaszomat, vidámra akarom változtatni arcomat, 28 megborzadok sok fájdalmamban. Tudom, hogy nem tartasz ártatlannak. 29 Ha tehát bűnös vagyok, minek fárasszam magam hiába? 30 Ha hóban mosakodnám is, ha lúggal tisztítanám is kezemet, 31 akkor is sárba taszíthatsz, még ruháim is utálnának engem. [Jób 9:25-31]
Ezen sem csodálkozunk egy percre sem, hiszen ki ne sajnálná önmagát ilyen helyzetben? Mindazáltal ebben az önsajnálatban is érezhető némi vád Isten ellen, nem lehet azt mondani, hogy egyszerű kesergés lenne e néhány mondat. Nem, bizony ebben is van némi vád Isten ellen…
Nincs mit szépíteni, Jób szíve bizony tele van panasszal, Istent már-már vádoló gondolatokkal, önsajnálattal, daccal…
És Isten nem fojtja belé a szót, még sokáig hallgatja Jób és barátai féligazságait, Jób esetében az egyre fokozódó lázadozó gondolatokat. Még sokáig engedi Jób keserű panaszát folyni, ezzel is bizonyítva, hogy kegyesebb Isten ő, mint amilyet Jób festett önmagának keserűségében.
Mennyi jogosnak tűnő, már-már lázadásba hajló vagy nyíltan lázadó gondolatunkat, szavunkat tűrte már eddig is el Isten, nem lépett közbe, nem törölt el minket a föld színéről, pedig talán már nagyon is nyíltan lázadva kérdeztük; MIÉRT? MIÉRT ÉPPEN ÉN? MIT VÉTETTEM, HOGY EZT KAPTAM?
Isten nagy kegyelme, hogy egy-egy ilyen lázadásunk ellenére még élünk, sőt talán már el is múlt az, ami miatt zúgolódtunk..
Vajon ha így történt,magunkba szálltunk-e?
Jób tovább próbálkozik. Nem használt a dohogás, nem enyhült lelkének fájdalma az önsajnálattól sem. Próbálkozik tehát az önszuggeszcióval:
Ha ezt mondom: El akarom felejteni panaszomat, vidámra akarom változtatni arcomat [Jób 9:27]
Elhiteti önmagával, másokkal, hogy nincs baj, hogy nem is fáj az, ami miatt nem is régen még puffogtam magamban, vagy akár haragszom is. Ez talán a legszánalmasabb mind közül. Sokan menekülnek ebbe a „megoldásba”, de igazából mindvégig tudja az ember (sokszor a kívülállóknak is nyilvánvaló), hogy ez csupán önbecsapás.
Következik az apátia:
29 Ha tehát bűnös vagyok, minek fárasszam magam hiába? 30 Ha hóban mosakodnám is, ha lúggal tisztítanám is kezemet, 31 akkor is sárba taszíthatsz, még ruháim is utálnának engem. 32 Mert ő nem ember, mint én, akinek azt felelhetném: Vigyük bíró elé a vitánkat! 33 Nincs is köztünk döntőbíró, aki mindkettőnkre rátehetné kezét. 34 Ha levenné rólam vesszejét, és rettentése nem ijesztene, 35 akkor beszélnék, és nem félnék tőle, hiszen erre magamtól semmi okom sincsen. [Jób 9:29-35]
Jób – jogosan – úgy érzi, kár a fáradságért: minek fárasszam magam hiába? Nem tudja magát tisztára mosni Isten előtt. Mennyi keserűség sűrűsödik ezekbe a szavakba!
De mégis éppen ezek az apatikus szavak, amelyekben Jób egyben homályos vágyait is elsorolja, tudat alatt prófétai vágyakká lesznek szavai, melyek Isten mindent felülmúló kegyelméből igazzá, valósággá lettek Jézus Krisztus által és Jézus Krisztusban.
Mert Benne és Általa valósággá lett az, amire Jób vágyik, de amit lehetetlennek vél. Jézus Krisztus áldozatáért, véréért Isten igenis kész és képes tisztára mosni a bűnös embert.
Mert ő nem ember, mint én [Jób 9:32]
Csak Jézus Krisztusban és Jézus Krisztus által valósult meg ez a vágy. Megüresítvén magát emberré lett a mindenség URa, Fejedelme. Tudja, milyen az, ha fáj, átélte a megaláztatásokat és mindent, emberként.
Nincs is köztünk döntőbíró, aki mindkettőnkre rátehetné kezét. [Jób 9:33]
Jézus Krisztusban ez is csodálatosan megvalósult. Az a Krisztus lesz a Bíránk, aki emberré lett értünk, és keresztre ment helyettünk, hogy megszerezze bűneink bocsánatát. Így tegye lehetővé, hogy mégiscsak legyen reménye az embernek Isten ítélőszéke előtt. Hogy mégiscsak biztos felmentésben részesülhessen az, akinek egyébként el kellene vesznie.
Jób pártatlan bírát kér és remél. Nem azt kap (kapunk), és ez a kegyelem. Mert ha pártatlan lenne a bíránk, akkor elvesznénk. De Krisztus a mi pártunkat fogja, így Isten rávaló tekintettel lesz végtelenül elfogult. Ez az igazság.
Persze Jób mindezt még nem élte át, nem tudhatta, hogy minden panaszos vágya egyszer megvalósul, ezért nyilván nem is lehet számon kérni rajta.
Mennyivel jobb a mi helyzetünk, mint Jóbé!
Mi már tudhatjuk, hogy bizony sok szenvedés mögött ott lapul az isteni szándék: a benne bízó ember legyen példává azáltal, hogy szenvedését is próbálja Isten kezéből elfogadni, azáltal, hogy kitart mellette. Azáltal, hogy nem tagadja meg azt az Istent, akitől elfogadta korábban a jó éveket, a jó adományokat, szeretetének, gondoskodásának ezernyi jelét.
Mi már tudhatjuk, hogy a szenvedés minket és környezetünket is tisztíthat gondolkodásunkban, hitünkben.
De legfőképpen mi már ismerjük Jézus Krisztus példáját, aki emberré lett értünk, kimondhatatlan lelki és testi szenvedést vállalt értünk. Akinek a szenvedése árán mi örök életet, örök dicsőséget kapunk, ha elfogadjuk, hogy mindazt ami vele történt, értünk is, miattunk is történt. Hogy mindaz, amit Jób még hiányérzetként, panaszként emlegetett: Nem lehet tiszta Isten előtt, nem ember az Isten, hogy megérthetné, nincs pártatlan bíró köztünk és Isten között.
Megvalósult, igazzá lett.
Ámen.