Isten országának győzelmes hadjárata
Lekció: Mt 10:16-23
Alapige: Mt 10:16
Énekek:
134 – Úrnak szolgái mindnyájan
758 – Az Isten Bárányára
585 – Úr Isten, te tarts meg minket
590 – Az Egyháznak a Jézus a fundámentuma
A farkas megpillantotta a bárányt, amint az vizet ivott egy folyónál, és valamilyen jól hangzó ürüggyel meg akarta enni. Ezért, bár feljebb állt, mégis azzal vádolta, hogy felzavarja a vizet és nem hagyja őt inni. A bárány azt felelte, ő csak az ajka hegyével iszik és különben is lejjebb áll, ezért felfelé a vizet nem zavarhatja fel. Ekkor a farkas ezzel a váddal hozakodott elő: „Ám tavaly szidtad az apámat!” A bárány azt válaszolta, hogy akkor még meg sem volt születve. A farkas ekkor így szólt: „Ha az önvédelemből soha nem is fogysz ki, én mégis megeszlek téged.” [Aesopus]
Örök törvény: a farkas megeszi a bárányt, és ez soha nem történik fordítva. Éppen ezért a világban senki sem szeretné választani a bárány helyzetét, ha lehet farkas is. Ezzel Jézus is tisztában volt, mégis azt mondja az övéinek, hogy bátran szálljanak szembe ezzel a törvénnyel. Ha pedig szembeszállnak ezzel a törvénnyel, akkor Isten országának győzelmes hadjáratába kapcsolódnak be. A mai napon arra szeretnélek bátorítani, hogy ti is kapcsolódjatok be az életetekkel Isten országának ebbe a győztes hadjáratába úgy, ahogy azt Jézus a nekünk szóló küldetésben határozottan megfogalmazta. A mai igénk a Mt 10:16
Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.
Amikor Jézus kiküldi a tanítványait az evangélium üzenetével és Isten országának jó hírével, akkor az eligazításnak ez a figyelmeztetés is része volt. Bárányokat küld a farkasok közé. Ennek a küldetésnek néhány fontos üzenetét szeretném ma kibontani előttetek.
A következőkről fogok beszélni:
1. Jézus ellenséges közegbe küldi az övéit
2. Jézus küldetése egy furcsa küldetés
3. Megismerjük ebben a küldetésben Jézus célját
4. Válaszolunk arra a kérdésre, hogy megéri-e kockáztatni, illetve Jézus küldetése mellett dönteni.
5. Arra is rávilágítok, hogy hol is vannak a farkasok
1. Jézus ellenséges közegbe küld
Először is világossá teszi, teljesen egyértelművé teszi, hogy ellenséges közegbe küldi őket, ahol elutasítással, megvetéssel, ellenségességgel és üldözéssel kell szembesülniük. Olyan közegbe küld, ahol az igazi élő és szent Istenre az emberek nem kíváncsiak, Isten áldozatos szeretete hidegen hagyja őket. Nem azt jelenti, hogy nincs bennük szomjúság valamiféle isten után – de az igazitól félnek, ezért inkább maguknak alkotnak isteneket. Nyilván, hiszen az ember nem tud Isten nélkül élni, és ezért kénytelen magának isteneket kitalálni. A régiek festett, faragott, öntött bálványisteneket imádtak, ma ezek helyét átvették a nyugati civilizációban az ideológiák, illetve az anyagiasság bálványa. Az emberek bár vágynak valamiféle isten után, de jobbára őket kiszolgáló istenekre vágynak, de arra az Istenre, aki teljesen igényt tart az életükre, aki szembesíti őket a hazugságaikkal, és kihámozza őket a hazugságaikból, arra az Istenre nem.
Az egyház néha nagy kegyesen azzal áltatja magát, hogy a hitetlen világ mennyire várja az evangéliumot. Ez az önáltató gondolat Rm 8 egy félreértett szakaszának magyarázatából származik, amely így szól:
Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. [Rm 8:19]
Azt hagyják figyelmen kívül, hogy itt Pál apostol a teremtett világról, és nem a világban élő hitetlen emberekről beszél, ez pedig nagyon nem mindegy.
Ez természetesen semmit nem von le abból az igazságból, hogy a világnak szüksége van az evangéliumra, Isten országának és szeretetének jóhírére. Az evangélium Isten kegyelmének az az eszköze, amellyel kimenti a halálból és a kárhozatból az elveszetteket, akik meghallják a hívást.
Ez az amire ennek a világnak a legnagyobb szüksége van. De nem vágyik rá. Az emberek többségét nem érdekli Isten szeretete. Még talán leginkább akkor nyílik meg Isten felé a szívük, ha olyan problémákkal, fájdalmakkal és kudarcokkal szembesülnek, amivel kapcsolatban elveszettségüket és tehetetlenségüket élik – de még ilyenkor is a legtöbben inkább a haragba és sértettségbe bújnak el az őket kereső Isten elől.
Ez nem azt jelenti, hogy a Szent Lélek nem munkálkodhat emberek életében azzal, hogy nyugtalanságot, bűnbánatot és Isten utáni vágyakozást kelt. Sőt lényegében minden Istenhez közeledés a Szent Lélek munkájának az eredménye. De ez nem szabad, hogy arra a következtetésre vezessen minket, hogy ez a világ valamiféle jóságának tekinthető. Nem! A világ farkasvilág, ahol mindenki igyekszik farkasként érvényesülni – kinek jobban sikerül, kinek kevésbé.
„Elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé …” Világos a küldetés, Jézus tudatosítja, hogy az egy elutasító, ellenséges közegbe szól.
2. Furcsa küldetés
Ez azt is jelenti, hogy Jézus bizony nem azt mondja az övéinek, hogy bújjatok el a farkasok elől. Nem azt mondja, hogy bújjatok el a bárányközösség védelmébe, ahol jól összemelegedhettek és bégethetitek, hogy milyen veszélyes és romlott a farkasok világa. Majd a pásztor, ő elbánik a farkasokkal.
De pont az a Jézus, aki azt mondja magáról, hogy „Én vagyok a jó Pásztor”, sőt ő, a jó Pásztor életét adja a juhokért, azt mondja, hogy „elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé”. Felmerülhet a kérdés: miféle pásztor ez? Hiszen a pásztornak tudnia kell, hogy a farkas megeszi a bárányt. Hol van ebben bármiféle ésszerűség? Bizony furcsa küldetés. Az egyház története pedig bővelkedik azokban a történetekben, amikor a farkas bizony megeszi a bárányt, amikor a bárány mártíromsága éppen az evangélium ereje.
2.1. Az apostoli kor
Ez már az apostoli korban egyből megkezdődött. Nemcsak csodálatos gyógyulásokról olvasunk, hanem vértanúkról – István diakónusról és Jakab apostolról, bebörtönzésekről, a pénz hatalma miatti zavargásokról Efézusban és Filippiben. Pál ezt így foglalja össze a korinthusiakhoz írott második levelében:
többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. Zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján, háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, … Gyakran voltam úton, veszedelemben … rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között …” [2Kor 11:23-26]
Végül rá is a vértanúság várt Krisztus nevéért, utolsó levelében azt írja Timóteusnak:
Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. [2Tim 4:6]
2.2. Az óegyház kora
Az apostoli kor után nemhogy jobb nem lett a helyzet, hanem csak rosszabb lett (persze a jobb és rosszabb fogalmak itt viszonylagosak). Tertullianus egyházatya a II-III. század fordulóján így ír:
„És bármiféle kegyetlenségtekkel semmire sem mentek: arra jó csupán, hogy társaságunkba csalogassa az embereket. Számosabban leszünk, valahányszor végigkaszáltok rajtunk: a mártírok vére magvetés, amelyből új keresztyének kelnek.”
És valóban: emberileg érthetetlen módon minél jobban és minél véresebben üldözték az egyházat a pogány római birodalomban, annál nagyobbra nőtt.
Az egyház igazi nagysága mindig abban a helyzetben látszik meg, amikor üldözések között él és nem akkor, amikor maga is hatalmi helyzetbe kerül, és enged annak a kísértésnek, hogy üldözöttből üldöző legyen. Ez már az egyház botránya.
2.3. A reformáció kora
Később sem változott a helyzet. Sajnos az egyháznak újra és újra – úgy tűnik – el kell buknia abban a kísértésben, hogy amint többségi helyzetbe kerül, elfelejti küldetésének lényegét és jézusi módszertanát. A Szentlélekre hagyatkozás helyett erővel és hatalommal próbál építeni valamit, amit Isten Országának képzel. E világban az egyház is tud farkasok közegévé válni, és farkas módjára küzdeni, mert elhiszi a hazugságot, hogy a farkasokkal szemben erősebb farkassá kell válni. Az egyháznak ezek a legsötétebb korszakai azonban mindig az evangélium világosságának áttörését készítik elő.
Az apostoli kor utáni legnagyobb ébredés, amit azóta sem múlt felül semmi, a reformáció volt, aminek ellenhatását ellenreformációként ismerjük. De az ébredésnek nemcsak ez a nagyszerű története bővelkedik vértanúkban, üldözöttekben és megbélyegzettekben, hanem minden ébredést kísérnek farkasok által széttépett bárányok – de az ébredés megállíthatatlan, ha elindul.
2.4. Jelenkor
Jelenkorunk sem szűkölködik széttépett bárányokban, gondoljunk azokra, akik az iszlám országokban, Indiában vagy Kínában az életüket kockáztatják azzal, ha elfogadják Krisztust. De elfogadják őt Megváltójuknak és Isten nem szégyelli, hogy ők Istenüknek nevezzék őt, akik bárányokként mennek a farkasok közé.
Ezekről azt mondja Isten:
Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék …[Zsid 11:16]
Vajon Isten bennünket sem szégyell, ha mi őt Istenünknek nevezzük – mert bátran vállaljuk ezt a furcsa küldetést: bárányokként a farkasok közé menni?
3. Jézus célja
Valljuk meg: ha az örök törvényt nézzük, amelyben a farkas megeszi a bárányt, akkor bizony furcsa küldetés ez – bárányokként menni a farkasok közé. De mi ezzel Jézus célja?
Hogy az Isten Országának ebben a világban teljesen természetellenes hadjáratában megtörténjen a legnagyobb csoda: kihívni a farkast farkas létéből, és áthívni a báránylétbe. Nem könnyű. A farkas sokszor úgy gondolja, hogy jobb neki farkasnak lenni, az erősek és erőszakosok oldalán állni, hiszen mindig a bárány a vesztes.
Véges világunk szemléletében így van ez. De abban a pillanatban, ahogy valakinek kinyílik a szeme az Isten Országának végtelenjére, mindjárt mást lát. Ekkor történik meg a csoda a Szentlélek vonzásában, ahogy a farkas átmegy a bárányok közé, nem mint báránybőrbe bújt farkas – persze sajnos ilyen is van, de most nem erről beszélek – hanem közben átformálódik báránnyá. Farkas-természete meghal és báránytermészetté válik.
Hogy mekkora erővel hat a Krisztus lelkének közege – csak sántító hasonlatként mondom egy élményemet. Sokan tudják, hogy a kuvasz az egyik legszilajabb és legvadabb magyar kutyafajta. Egyszer meglátogattam az alsóörsi lelkészt – nem a mostanit, hanem a korábbit – és ahogy nagy gyanútlanul bementem a parókia udvarára, szembejött velem egy óriási kuvasz. A lábam a földbe gyökerezett, és fogalmam sem volt, hogy mit csináljak, mire az idős lelkész nagy nevetve mondja, hogy nem kell tőle félni. Hát hittem is, meg nem is, de ahogy odajött hozzám az a nagy kutya, úgy elkezdett hozzám dörgölőzni mint egy kiscica, és azt várta, hogy simogassam. Tiszta fehér kutyaszőr lettem, de gondoltam magamban, hogy itt aztán igen nagy lehet a jámborság, ha még ez a hatalmas méretű kuvasz is ennyire jámbor.
Ennél persze sokkal nagyobb dolog történik akkor, amikor a farkas báránnyá lesz. De ehhez el kell menni a farkasok közé, mert ha a farkas farkasként jön a bárányok közé, akkor baj van. A farkastermészet Krisztus kezében báránytermészetté változik.
4. Megéri kockáztatni és áldozatot hozni?
De bizonyára sokakban még mindig ott munkálhat a kérdés, hogy jó, hogy Jézus elküld, de megéri kockáztatni és áldozatot hozni? Mi az, amit világosan kell látni?
A báránynak örök élete van. A farkasnak nincs örök élete. Ez nagyon fontos. Erre akkor kell félelem nélkül ráállni, amikor a farkas mégiscsak széttépi a bárányt. Mert mindig lesznek farkasok, akik tépik, rágják és falják a bárányokat. De a báránynak örök élete van, a farkasnak meg nincs örök élete. És amikor a farkasok széttépik és felfalják a bárányokat, a bárányok örök életéhez nem férnek hozzá. A bárányokat ezért nem lehet legyőzni. És ez már az Isten országának titka, ami e világ elől el van zárva, csak a hit számára elérhető titok. Ezért, aki Krisztuson kívül él, azzal vádolja az egyházat, hogy sovány vigaszt kínál a túlvilági élettel a híveinek. De ez nem igaz. Akinek Krisztusban van az élete, legyőzhetetlen, mert már nem pusztán e világ szerint látja az életét, hanem Krisztus felől nézi az életét. Ez nem sovány vigasz, hanem a legigazabb és legerősebb vigasztalás, ha ki tudunk tartani mellette. Krisztus kiküldött bárányait el lehet pusztítani, de ezzel csak azt lehet elérni, hogy hamarabb jutnak a végső győzelemhez. Krisztus tudja ezt, és ezért sem fél küldeni megváltott bárányait a farkasok közé.
5. Hol vannak a farkasok?
Ahhoz, hogy farkasokkal találkozzunk nem kell messzire menni. Nem kell átkelni a föld túlsó felére, de még a lakóhelyünket sem kell érte elhagyni. Jézus azokról az emberekről beszél, akik körülvesznek bennünket, legyenek azok a munkatársaink, a szomszédaink, szülőtársak az iskolában, a hitetlen vallásos emberek és közösségek, az istentelenek, akik összefognak a hatalom gyakorlóival. Ahol megszólal a Krisztus evangéliuma a te hangodon, rögtön farkasokba fogsz botlani.
De Jézus ennél még tovább megy. A farkasok ott vannak a családban is. És tudom, hogy nem könnyű, de igenis lelki értelemben farkasokkal kell sok keresztyénnek szembenéznie a saját családján belül, legyen az a gyereke, a társa vagy a szülője. Alapigénk folytatásában így magyarázza el Jézus:
Akkor majd testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és megöletik őket, és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.
A legnehezebb talán a családdal szemben kitartani, ezért is szúrja be ide Jézus ezt a mondatot: „aki mindvégig kitart, az üdvözül.” – Azért ez a kérdés, kit szeretsz jobban?
6. A történelem legbátrabb gyülekezetplántáló mozgalma[6]
Végül szeretnék nektek egy méltatlanul elfeledett missziói, gyülekezetplántáló mozgalomról beszélni, ami talán a történelem legbátrabb gyülekezetplántáló mozgalmának is nevezhetünk.
Ez Kálvin nevéhez köthető – talán ezért is olyan méltatlanul elfeledett. Kálvin az üldözés elől kénytelen volt elmenekülni Franciaországból, de francia lévén mindvégig Franciaország és az ottani evangéliumi mozgalom ügye foglalkoztatta. Látva a hívők reménytelen helyzetét, és a menekülők sokaságát, 1555-től azt tanácsolta a francia evangéliumkövetőknek, hogy formáljanak házigyülekezeteket, saját gyülekezeti renddel és vezetőkkel. Szinte azonnal ötven, vagy még annál is több ilyen gyülekezet alakult. A kormányzat is lépett természetesen: letartóztatási hullám vette kezdetét, melynek során sokakat brutálisan megkínoztak és kivégeztek.
Mit tett ekkor Kálvin? – Mit tennénk mi? Talán azt mondanánk, hogy akkor ez most úgy látszik nem időszerű, ez biztos nem az Isten akarata. De nem így ő és munkatársai. Meghátrálás helyett sebességet váltottak. Belekezdett a genfi egyház legkáprázatosabb vállalkozásába. Misszionárius-lelkészeket képeztek a francia evangéliumi gyülekezetek számára. Tudatosan és szervezetten, a legnagyobb titoktartás mellett lelkipásztorokat küldtek át a francia határon, akik aztán a francia gyülekezetek vezetői lettek. Ezek az emberek tudták és azt vállalták, hogy ha elfogják őket, akkor kegyetlen kínzások és valószínűleg máglyahalál vár rájuk. Ez azonban nem vette a kedvét senkinek és a következő években a genfi egyház több mint százötven lelkészt küldött a francia evangéliumi mozgalomnak; annyira sokan vállalták a kockázatot, hogy Genfben lelkészhiány alakult ki!
1562-re vagyis hét év alatt a kezdeti ötven gyülekezet helyett már 1785-öt tartottak nyilván. Számoljunk. Hét év alatt 3750%-os növekedés. Mert a bárányok elmentek a farkasok közé – és ha voltak is nem kevesen olyanok, akiket a farkasok széttéptek, de az Isten országának evangéliumi hadjárata mégis győzelmesen tört előre.
Most, amikor Európában majdnem mindenhol a keresztyénség térvesztéséről hallunk, az egyház és az evangélium iránti bizalmatlansággal találkozunk tegyük fel a kérdést. Miért? Hadd kérdezzek tovább: nem azért, mert a bárányok nem hallgatnak eléggé a pásztorra és sokkal inkább magukkal vannak elfoglalva, mint Jézus szándéka szerint a farkasokkal? Vagy azt gondoljuk, hogy a politika meg fogja harcolni helyettünk? Nem fogja, sőt még gyalázatot is hoz Krisztusra.
A választ az életünk adja meg a kérdésre.
Amikor imádkozunk, ezen csendesedjünk el és az imádságban adjunk időt magunknak arra, hogy megkérdezzük az Urat: hol vannak azok a farkasok, ahova Jézus engem küld? Mert küld!
Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.
[1] Aesopus
[2] Rm 8:19
[3] 2Kor 11:23-26
[4] 2Tim 4:6
[5] Zsid 11:16 „Így azonban jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített.”
[6] Szabados Ádám