Lekció: 1Pt 1:3-7

Alapige: Lk 22:31-34

Énekek: MonGYÁLdást
Legyen a mi hangunk kedves illat
Zord tengeren, éj sötétben
Tőled árad minden áldás
Hívlak, Jézus
Ha körbezár a bánat

Péternek, a Kősziklának az életéből figyelünk meg részleteket, ahogy Jézus Krisztussal járva formálódik Isten kezében. Ahogy ő és tanítványtársai csetléseit és botlásait, értetlenkedéseit, nemegyszer Jézussal, a Mesterrel való konfliktusaikat szemléljük, nem tehetjük, hogy nem ismerünk magunkra – abban, ahogy számtalanszor nem értjük Jézust, félreértjük Jézust, vagy éppen nem akarjuk érteni Jézust. Péter tanítványságának idejében ugrunk egyet, és a most következő három alkalmat azoknak az eseményeknek és folyamatoknak szenteljük, amelyek Jézus földi életének végén történtek.

Ma arról a történetről szeretnék beszélni, amikor Jézus előre megmondja a tanítványoknak és Péternek, hogy nemsokára mindannyian elhagyják, megtagadják őt és megbotránkoznak őbenne. Ez ellen a tanítványok mindegyike hevesen tiltakozott, de a leghevesebben Péter. Ezért Jézus neki külön elmagyarázza ennek a jelentőségét is. Alapigénket a Lk 22:31-34-ből olvasom.

Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, ³²de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet! ³³Ő így válaszolt: Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, akár a halálba is! ³⁴Jézus azonban ezt felelte: Mondom neked, Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem.

Ez a beszélgetés az utolsó vacsorát követően, és Jézusnak a Gecsemáné kertjében történt elfogását megelőzően zajlott le Jézus és Péter között. Jézus világossá teszi, hogy a tanítványok nem fognak kitartani mellette, amikor eljönnek érte, hogy elfogják és majd kivégezzék, mind el fognak tántorodni, most akármennyire is máshogy érzik.

A Péter (és a tanítványok) eltökéltsége

A tanítványok és közöttük leghangosabban Péter meg van róla győződve, hogy ha eljönnek Jézusért, ha kell akkor inkább meghalnak vele együtt, de semmiképpen nem hagyják magára. Ez nem teljesen új jelenség a tanítványok részéről. Valamivel korábban, amikor Jézus bejelentette, hogy Júdeába kell mennie, akkor a Tamás nevű tanítványa azt mondta a többieknek:

„Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.” [Jn 11:16]

Sem Jézus, sem a tanítványok előtt nem volt titok, hogy a főpapok és az írástudók már régóta fenekednek Jézusra és csak az ürügyet és az alkalmat keresik, hogy Jézust eltegyék láb alól, lehetőleg úgy, hogy őrájuk ne vetülhessen erkölcsi árnyék. Ezért kellett az a rettenetesen gonosz színjáték, hogy különféle bírósági tárgyalásokat tartottak és szerveztek, hogy Jézust halálra ítélhessék.

Szóval a tanítványok tisztában voltak annak a lehetőségével is, hogy a halállal kell szembenézniük, ha Jézussal tartanak Júdeába és Jeruzsálembe. Persze elképzelni nem tudták, és akármilyen komolyan is veszik, amikor ennek a lehetősége messze van, akkor sokkal könnyebb eltökéltnek lenni.

De ezen az utolsó éjszakán még mindig erős az eltökéltségük. Ők kitartanak Jézus mellett. Nem kell kételkednünk abban, hogy ez az eltökéltség teljesen őszinte és tényleg erős bennük. És a legerősebb éppen Péterben.

Jézus azonban világossá teszi azt, hogy bármilyen erős is legyen bennük ez az eltökéltség, olyan erőkkel kell szembenézniük, amelyekre még mindig nincsenek felkészülve. Erről Jézus külön is beszélt kifejezetten Péternek.

Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát …

Megkísértve

Az első, amit ebben a rövid figyelmeztető mondatban Jézus elmond az az, hogy a tanítványi léthez hozzátartozik a kísértés. Nincs tanítványi élet kísértés nélkül. Ennek az az oka, hogy Jézus a bukott világban idegen, a benne való hit pedig idegen jelenség. Ez akkor is igaz, ha az emberiség már 2000 év alatt tudomásul vette, hogy Krisztus követői, akiket keresztyéneknek neveznek jelen vannak a világban. János evangélista ezt a sötétség és a világosság képével így érzékelteti:

A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. … Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. ¹⁰A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: ¹¹saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. [Jn 1:5.9-11]

Ez igaz nemcsak Jézusra, hanem Jézus követőire is. Szívem szerint keresztyént mondanék, de sajnos korunkban a keresztyén kifejezés és Jézus Krisztus követője nem képeznek teljesen azonos halmazt. Van ugyan olyan ember, aki keresztyénnek nevezi magát, de mind a szavai, mind a cselekedetei arról árulkodnak, hogy esze ágában sincs Jézus Krisztust követni. Olyan mint azok a farizeusok, akiket Jézus így jellemzett:

Súlyos és elhordozhatatlan terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, de maguk az ujjukkal sem akarják azokat megmozdítani. [Mt 23:4]

De hogy visszatérjek a gondolatok eredeti medrébe – a tanítvány éppen amiatt, hogy Jézus idegen a világban és miután az őt követő tanítvány is az, a világ felől érkező hatás – a kísértés – azt célozza, hogy eltávolítson Jézustól, éket verjen közéd és Jézus közé. Ez az ék az, hogy ne bízz teljesen benne, ne teljes szívedből kövesd, ne a teljes értelmeddel szolgálj neki. Az emberek általában mindenféle csábítást hajlamosak kísértésnek nevezni, de ha a dolog lelki lényegét nézzük csak és kizárólag a Jézus Krisztust követő tanítvány kísérthető meg. Csak és kizárólag – és itt most lelki, nem általános értelemben mondom – Jézus Krisztus tanítványa kísérthető.

Szemben a Sátánnal

 A második, amit Jézus határozottan megmutat a tanítványának az, hogy amikor kísértéssel kell szembenéznie, lényegében mindig a Sátánnal kell megküzdeni. Ez minden kísértésre igaz. Igaz a nagyon finom csábításokra és a láthatatlan csapdákra ugyanúgy, mint a kifejezetten durva és fájdalmas támadásokra. És minden kísértésnek ugyanaz a célja, amit az előbb mondtam is: hogy szembefordítson Krisztussal és mindennel, amit Krisztus jelent.

A kísértésben mindig a Sátán rostál. Ő úgymond kikéri a tanítványt – sőt egyenesen kiköveteli magának a tanítványt. Követelése még jogos is. A Sátán azzal érvel, hogy a bűnös az övé, és követeli a jussát. A Sátán tudja, hogy neki a végső sorsa a tűznek tava, az örök büntetés; tudja, hogy lázadásából neki nincs megtérés és ezért a célja, hogy minél nagyobb pusztítást vigyen végbe Isten szeretett teremtésében, és azzal érvel, hogy a bűnöshöz neki joga van, hogy magával rántsa az örök kárhozatba. Így mondja ezt a Lélek a Jelenések könyvében:

leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van [Jel 12:12]

A Sátánnak véges az ideje, ezért mindent bevet, még követelőzik is. Ezt a követelőzést jól látjuk, amikor Jób fölött vitatkozik az Úrral.

De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged! [Jób 1:11]

Azzal érvel Jóbbal kapcsolatban, hogy könnyű igaznak látszani, amikor jól mennek a dolgok az életedben, de mit teszel, amikor a dolgok rosszra fordulnak – akkor meg fog látszani, hogy valójában nem vagy igaz, és nem vagy szent, hanem még mindig csak egy kárhozott bűnös vagy, és ezért egyáltalán nem vagy Istené, kiköveteli magának az életedet.

Minden kísértés rostálás, de Jézus itt érezhetően a tanítványoknak egy kemény durva rostálására utal. Arra, amikor a Sátán nagyon keményen megrázza őket. Amikor majd jönnek azok az emberek, akik Jézust akarják megölni, az nekik is életveszélyes fenyegetés lesz, bántalmazni akarják majd őket is, (amitől Jézus egy alkuval fogja megmenteni őket).

Szóval van, amikor valóban keményen teszi rostába az életünket Isten, mert a Sátán kikövetel magának. Amikor azzal szembesülsz, hogy veled, Isten gyermekével is megtörténhetnek olyan dolgok, amiktől azt remélted, hogy mentes lehetsz, mert bízol Istenben. Amikor azzal szembesülsz, hogy neked is végig kell menned olyan rostáláson és rázáson, amin az Isten nélkül élő embereknek, és azt mondod, hogy hogy lehetséges, hogy Isten ezt megengedje az életemben.

Ilyenkor tényleg jó tudni, hogy a Sátán rázza és rostázza az életedet, mert magának követel és azt akarja bebizonyítani, hogy a Jézushoz tartozásod nem valódi, az csak egy máz az életeden; mert ha el tud szakítani Krisztustól kész a vád veled szemben: Jézus megváltása nem jelentett neked semmit ugyanaz a bűnös vagy, aki mindig is voltál és nem Istené az életed, hanem az ördögé.

De azért is jó tudni, hogy a Sátán rázza és rostázza az életedet, mert a legtöbbször Isten ellenségeit használja fel arra, hogy ezt végigvigye az életünkben. Azokat, akik gyűlölik Istent; de akik gyűlöletének a céltáblája te vagy. De neked még a legdurvább kísértések között sem szabad elfelejtened, hogy végeredményben kivel van dolgod. Magával a Sátánnal. Erről Pál világosan tanítja az Egyházat, amikor azt írja az efezusiaknak:

a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. [Ef 6:12]

Jézus mellettünk

Jézus azonban nemcsak a kísértés rostájáról beszél Péternek, hanem arról is, hogy közben ő is ott van. Soha ne felejtsd el, hogy akármilyen durva a rosta, Jézus már imádkozott érted, hogy ha hited meg is rendül, nem fogyjon el.

én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited

Végeredményben ez fog megtartani, nem a te elhatározásod. Mindig ott lesz melletted Jézus Krisztus imája, hogy megmaradjon benned a hit a végső üdvösségre is. Péter, amikor visszagondolt Jézusnak erre a kijelentésére, majd az ezt követő bukásra és arra, hogy bukása ellenére is megtartotta az Úr, akkor ezzel valóban tudta bátorítani és erősíteni keresztyén testvéreit, amit levelében szavakba is öntött:

Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben. ⁶Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, ⁷hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre. [1Pt 1:5-7]

Amit Jób nem látott, Péter sem látott, és a rosta idején magunk sem látunk, az hogy Jézus velünk együtt küzd azért, hogy megőrizzen bennünket a végső győzelemre az üdvösségre.

A két jövendölés

Jézus a tanítványok és Péter megrostálásával kapcsolatban két jövendölést mond el.

A tagadás

Az egyik az, ami sokkal inkább a szemünk előtt van, köszönhető annak, hogy a négy evangéliumból három csak erre hívja fel a figyelmet. Arra, hogy rövid időn belül, akármekkora is az elhatározás bennük, hogy kitartanak Jézus mellett el fognak tántorodni mellőle, nem fognak kitartani mellette.

Mondom neked Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem.

Péter annyira bizonygatja, hogy ő ha kell a börtönt, de még a halált is vállalja, úgy kitart Jézus mellett. Jézus világosan megmondja, hogy nem így lesz, mert Péter még nem tudja:

1. Milyen erőkkel áll szemben
2. Milyen erők állnak mellette

Tulajdonképpen ahhoz, hogy valóban meg tudjunk állni mindkettővel tisztában kell lennünk.

Tisztában kell lennünk, hogy a Sátán hatalmával állunk szemben. Ezzel a hatalommal szemben mi nem fogunk tudni megállni. Nincs az az emberi erő, akiben legyen bármekkora az elhatározás, legyen emberileg valaki bármilyen erős, nincs az az emberi erőforrás, amely képes lenne ekkora szellemi erővel szembeszállni és azzal szemben kitartani.

De tisztában kell lennünk az Isten hatalmával is, amely mögöttünk áll, amely hatalommal szemben nem ér fel a Sátán hatalma. Gondoljunk csak Góliát és Dávid harcára. Dávid mit mond?

Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál. [1Sám 17:45]

Dávid nem felkészületlenül és nem fegyvertelenül megy a csatába; de tudja azt, hogy az ő fegyverei és a képességei nem elegek Góliát legyőzéséhez, akkor is ha egyébként szükségesek. Ugyanakkor tudja, hogy ebbe a csatába nem pusztán a fegyvereivel és a képességeivel megy, hanem Isten hatalma jön vele. Dávid tudja kivel áll szemben, de azt is tudja, hogy ki áll mögötte.

Péternek ezt még tanulnia kell. Az elsőt a bukásában fogja megtanulni – ezt a jövő héten szeretném kibontani.

A megtérés

Jézus azonban nemcsak a bukásról mond egy jövendölést, hanem az abból való visszatérésről is. Így mondja Jézus:

azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait

Itt fontos a megtérés kifejezés, amit Jézus használ. Ez nem azt az életfordulatot jelenti, amikor az ember elfordul a bűnös életétől és odafordulva Istenhez átadja neki teljes életét, amitől megváltozik a gondolkodásmódja, az egész élete. Jézus itt egy másik kifejezést használ, ami azt jelenti: amikor majd visszatérsz. Amikor visszatérsz oda, amitől a bukásoddal eltértél. Jézus azonban azt is érzékelteti, hogy ez a visszatérés nem Péter döntése lesz, hanem munkálkodni fog benne az ő feltámadásának és kegyelmének megújító ereje. Ennek a jövendölésnek a beteljesedéséről pedig két hét múlva szeretnék bővebben beszélni. Fontos azonban látnunk azt, hogy nemcsak a bukást jövendöli meg előre Jézus Péternek és a tanítványoknak, hanem a bukásból való helyreállítást is, amit az ő feltámadásának az ereje visz majd végbe.

Következtetés

Végül egy utolsó kérdés: fontos-e az elhatározás, hogy kitartok Jézus mellett bármi történjen is? Látjuk, hogy hiába volt a nagy elhatározás és a nagy akarat, az mégsem volt elég? Erre Péternek és az apostoloknak a későbbi élete ad választ. Ők Jézusban valóban megbotránkoztak és eltántorodtak mellőle, mert még nem volt teljesen tisztában azzal a két dologgal, hogy milyen erőkkel állnak szemben és azzal, hogy milyen erők állnak mögöttük. Miután azonban megtapasztalták saját erejük és elhatározásuk végességét, azt követően nemcsak meglátták, hanem életükben is megtapasztalták Krisztus feltámadásának erejét – és Krisztusért vállalták a börtönt és a halált is.

Ezért igen – fontosak az ígéretek és az elhatározások a lelki életben. Ezek tudatosítják bennünk újra és újra azt, hogy kihez tartozunk és merre tart az életünk. De csak úgy, ha megtanuljuk Péterrel együtt, hogy ezeket Isten hatalma fogja erőssé tenni bennünk, aki hit által őriz bennünket az üdvösségre.

Ámen.