Alapige: 1Móz 28:16

Lekció: ApCsel 4:23-31

Énekek:
84 – Ó, seregeknek Istene
591 – Erős vár a mi Istenünk
243 – Ó, könyörgést meghallgató
362 – Ó, Jézus, mi üdvösségünk
721-728.

A templomokkal kapcsolatban van egy általános emberi elképzelés, miszerint a templom az Isten háza, ott lakik a Jóisten. Erre az Írást ismerő istenfélő lelkek azt mondják, dehogy, hiszen az Úr világosan megmondta azt, hogy „nem lakik emberkéz alkotta templomokban”. (ApCsel 17:24) Amikor Salamon felépítette a templomát és imádságával felszentelte azt, ő is azt látta meg, hogy Isten, akit az egek egei sem fogadhatnak be, hogyan fogadhatná be a jeruzsálemi templom. De mégis alázatosan azt kérte Istentől, hogy amikor az Istenben bízók ott imádkoznak, akkor találkozhassanak Istennel. (1Kir 8:27)

Amikor a reformációról beszélgetünk nagyon sokszor annak a történelmi, társadalmi hatásait szoktuk kiemelni. Ez van a történelemkönyvekben is; és sokszor a reformáció egyházai sem emelik ki azt, hogy a reformáció lényegében egy egész Európán átsöprő ébredési hullám volt, amelynek hullámai átcsaptak az észak-amerikai kontinensre is, ami ebben a korszakban kezdett benépesülni az európaiakkal – nemegyszer éppen a reformált hitük miatt üldözöttekből.

De mi is volt a reformáció célkitűzése? Hogy az emberek, akik Isten keresik, ne csupán az Egyházzal találkozzanak, hanem az Egyházban az élő Krisztussal, akiről a Szentírás egyértelműen kijelenti, hogy az Egyház az ő földön élő teste. Hogy az emberek átéljék azt a csodálatos felismerést, amit nagyon-nagyon régen átélhetett Jákób pátriárka Lúz mellett, amikor menekülése közben álmot egy éjszaka. Az álomban egy égig érő létrán látta, hogy az Isten angyalai közlekedtek fel és le, a létra tetejénél pedig maga az Úr állt és kijelentette magát Jákóbnak, bátorító és vigasztaló üzenetet mondott neki. Amikor Jákób felébredt, akkor mondta azt a mondatot, ami a mai üzenetünk alapigéje. 1Móz 28:16

Bizonyára az ÚR van ezen a helyen, és én nem tudtam!

Isten üzenete ellenére ez az élmény félelemmel töltötte el őt. Mindenesetre ő is megszentelte azt a helyet azzal, hogy egy emlékkövet állított és elnevezte a helyet Bételnek – Az Isten házának.

Talán úgy tűnik, hogy Jákób pátriárka álma és felismerése nagyon messzire vezet bennünket a reformációtól, de ez egyáltalán nincs így. Mert mi az, amit Jákób kijelentésén, és az Apostolok Cselekedeteiből olvasott imádságból megérthetünk, amit a reformátorok is megértettek? Azt, hogy az Egyház akkor Egyház, ha az emberek nem az Egyházat látják, hanem Istent látják meg, és nem azt mondják: hogy íme itt van az egyház, hanem azt, hogy „Bizonyára Isten van ezen a helyen … és én ezt eddig nem tudtam”. Eddig nem tudtam, de most megláttam.

A mai napon ezt szeretném nagyon a szívetekre helyezni: ha valóban református gyülekezet akarunk lenni és maradni, ennek kell a legfontosabb közösségi, és a közösségben egyen-egyenként személyes célunknak lenni: meglássuk azt, hogy Isten van ezen a helyen, és az Istent kereső emberek meglássák: „Bizonyára Isten van ezen a helyen.”

1. Az emberek Isten keresik és nem az egyházat

Ehhez nagyon világosan kell látnunk egy fontos alapelvet. Az emberek elsősorban Istent keresik és nem az egyházat vagy a vallást. Lehet, hogy az Egyháztól várnak valamit, sőt elvárnak valamit: legyen jó szociális intézmény, vagy legyenek jó iskolái és hasonlók – de a keresés mégis mindig Isten-keresés marad.

Pál apostol erre épített Athénben, amikor azt látta, hogy az tele van templomokkal és oltárokkal, amelyeket a görög isteneknek, meg ki tudja még milyen pogány isteneknek állítottak. De talált egy a számára érdekes oltárt, amire azután felépítette az ott elmondott prédikációját. Azon az oltáron ez állt: „AZ ISMERETLEN ISTENNEK”. Világos volt az üzenete: az emberek már belefáradtak a néma istenek és bálványok imádásába. A vallás ezt jelentette nekik. De arról nem mondtak le, hogy Istent, akit nem ismernek hátha megtalálják. Ezt az Istent hirdette nekik Pál, aminek következtében nem sokan, de néhányan valóban eljutottak a Megváltó Istenhez.

Igaz, hogy az egyház, a gyülekezet sok szempontból hasonlít egy emberek által létrehozott közösséghez, ahol tartalmasan eltölthetik a szabadidejüket, hallgathatnak jó, vagy kevésbé jó előadásokat az életükről vagy világnézeti kérdésekről, kiélhetik szociális igényüket, vagy éppen jótékonysági hajlamaikat. Sok ilyen emberi közösség van, ráadásul ezek nagyon jók is lehetnek. Ezek sorában vajon egy lenne az egyház, ahol ehhez hozzáadódik még plusz egy kis spiritualitás is? Vagy valami mást kell, hogy betöltsön az egyház, mindazokkal együtt, amelyeket felsoroltam?

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy Jézus egy nagy zsidó ünnep, a lombsátrak ünnepének a végén – figyeljünk arra, hogy megvárta az ünnep végét – felállt, és így kiáltott:

„Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!” (Jn 7:37)

Miért várta meg Jézus ezzel a meghívással az ünnep végét? Miről szólt az ünnep?

A zsidók évről-évre a lombsátrak ünnepén ünnepelték meg azt, hogy Isten a pusztában gondoskodott róluk. Ez egy hálaadó ünnep volt – kellett volna, hogy legyen. Mindenképpen figyelemreméltó, hogy Jézus megvárta hívó szavával az ünnep végét. Ha ezt látjuk, akkor rögtön érteni kezdjük: valószínűleg azért, mert Jézus látta azt, hogy ott volt a működő vallás, megvolt a jól kialakított ünnep a maga szokásaival és kötelezettségeivel – és mérhetetlenül kimerítette az embereket, ahelyett a számukra lelki feltöltődést, lelki növekedést, az Istenben való nagyobb elmélyülést hozta volna. Egyszerűen nem találkozhattak Istennel. Jézus pedig erre azt mondta: ha valakinek az, amit a vallás kínált, nem tudta oltani a lelki szomját, az jöjjön hozzám.

Ez kell hogy legyen a Krisztus Egyházának a nagy titka. Hogy az Egyház olyan közösség legyen, ahol Jézus Krisztussal találkozhatnak az emberek. Mert az embereknek Krisztusra van szükségük és nem az Egyházra. Nekik Krisztust kell meglátniuk és nem az Egyházat. Értsétek meg: ez nem az Egyház létjogosultságát vonja kétségbe, hanem létének egyetlen és igazi értelmét világítja meg előttetek. Ha az Istent kereső emberek csak az Egyházat látják, de nem látják meg benne Istent, akkor nagy a baj. Mert az Isten nélküli egyház nemcsak létjogosultságát veszítette el, hanem kárára van a világnak és kárára van az embereknek. Az Isten nélküli egyház sorscsapás az emberiség életében, mert hazugságra épül fel – azt sugallja az embereknek, hogy elég az Egyház is Krisztus nélkül.

Az embereknek nincs szükségük az Egyházra Krisztus nélkül. Egy olyan egyházra, ahol hiába keresik Istent, nem találják meg. A cél, hogy az emberek azt lássák meg: „az Úr van ezen a helyen”. A reformáció ennek a szellemi küzdelemnek volt egy jelentős epizódja.

2. Történeti áttekintés

Szeretnék mutatni néhány példát, amikor valóban Isten vált láthatóvá azon a helyen, ahol az egyház volt, és nem az egyház tette láthatatlanná Istent.

2.1. Az ősgyülekezet

Az a szakasz, amit lekcióként olvastunk pontosan ezt mutatja be. A zsidó vallás, ami már semmit nem tudott nyújtani az Isten után vágyó szomjas lelkeknek a Krisztus-követők csoportjára úgy tekintett, mint egy vallásrontó szektára. De szembesülniük kellett azzal a ténnyel, hogy több ezer ember rajongásig szereti Krisztust, de még ez sem elég. Amikor az apostolok a zsidók és pogányok által keresztre feszített názáreti Jézus nevét kimondták, ott megnyílt az ég és a betegek meggyógyultak, és az életek megváltoztak. Ezt egyszerűen nem lehetett tűrni. Emiatt megkezdődött az üldözés, eleinte finomabban, majd fokozatosan egyre durvult. Kezdődött fenyegetéssel, folytatódott veréssel, később pedig már az öléstől sem riadtak vissza. De miért? Mert nem voltak hajlandók elfogadni azt a tényt, hogy az Úr azon a helyen van, ahol a Krisztust követők és szeretők gyülekezete. De milyen hatalmas bizonyság Péter apostol imádsága:

„Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet; te pedig nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által.” Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.”

Aki akarta látta, hogy az Úr volt azon a helyen.

2.2. A reformáció

Ugorjunk egy nagyot a reformáció századára. A XVI. századra az egyház szinte minden lelki tekintélyét felélte, miközben belemerevedett a vallásos rituálék és szokások szövevényébe. Ekkor Európát gazdasági válság is sújtotta, aminek következtében tömegek szegényedtek el úgy, hogy közben látták azt, hogy a felsőpapság mérhetetlenül gazdagszik, miközben az alsópapság mérhetetlenül műveletlen és alig különböztethetőek meg a csavargóktól. Bizony ott lebegett a kérdés: valóban az Úr lenne ezen a helyen? Az emberek nem gondolták, hogy Istent egy ilyen egyházban meg lehetne találni. Nem is véletlen, hogy mi volt az a szikra, ami a reformáció ébredési lángja végül fellobbant? Luthernek a megigazulásról alkotott tézisei. Vagyis: a bűnös ember hogyan kerülhet kapcsolatba az élő és szent Istennel. Hogyan fogadhatja el Isten a bűnös embert? Mert az emberek Istent keresik elsősorban és nem az egyházat. Csakhogy a lelki tekintélyét elveszített, de e világi hatalmát és politikai tekintélyét foggal körömmel védő egyház féktelen dühvel támadt a felébredt egyházra. Mert miközben az emberek a reformációban felébredtek közösségében azt látták meg, hogy „az Úr van ezen a helyen”, addig ők csak azt látták, hogy az egyház évszázados rendje és intézménye veszélyben forog.

2.3. Ébredések

Valójában minden ébredés mögött ez állt. Az ún. reformációval nem ért véget a történet. Sokan szeretnék azt gondolni, hogy a reformáció megoldott minden problémát, de ez egyáltalán nincs így.

A reformáció ébredése után jött az ún. protestáns ortodoxia, amely úgy akarta megőrizni a reformáció eredményeit, hogy szigorúan merev tantételekbe igyekezett konzerválni azokat. Szélsőséges esetekben még az is megtörtént, hogy a haldoklókat úgy lelkigondozta a lelkipásztor, hogy felmondatta velük a kátét, nehogy a halálhoz közeledve valamilyen pápista babonaságtól megfertőződve netalántán még az üdvösségüket is elveszítsék a hívők. Az üdvösség a protestáns ortodoxiában kizárólag a helyes hittételek felmondásához kötődött. Ez a fajta merev, csak tantételekben jelentkező hit, a protestáns ortodoxia pontosan azt váltotta ki az Istent kereső emberekből, mint ami korábban a reformációt is elindította. Nem látták, hogy az „Úr van ezen a helyen”.  Ez indította az újabb és újabb ébredéseket – a puritanizmus, a pietizmus, a nagy új-angliai ébredés, a metodista ébredés, és sorolhatnám, de említeném még, ami nekünk magyaroknak igen kedves az a II. világháború utáni 1946-48-as ébredési hullám. Mindegyiknél azonos jelenségeket lehet megfigyelni. Kiárad a Lélek, de azok, akik ellenállnak ennek a léleknek rögtön szektát kiáltanak, és hatalmas harcot kezdenek a Lélekkel szemben. Van ebben minden: teológiai ferdítés, rágalmazás, több esetben konkrét fenyegetés vagy fizikai támadás. Az ébredés ellenségei nem nyugszanak. És azt gondolják, hogy ők képviselik az igazságot és a rendet. Mindig ez a jelszó. Mi van emögött? Ezt egy egyszerű módon szeretném illusztrálni.

Az ébredés olyan, mint amikor kigyullad a fény – és valóban fény gyullad, a Krisztus világossága. Ez a fény világít. Jó ez a fény, örülünk neki. Szeretnénk megőrizni. Nehogy bármi eloltsa a lángot. Meg kell védeni a lángot. Hogyan védjük meg a lángot? Védjük meg sok-sok törvénnyel és emberi rendelkezéssel. Őrizzük meg a láng értékeit. Ez pont olyan, mint amikor a gyertya lángját úgy akarnánk megvédeni, hogy leborítjuk egy pohárral. Így történik meg, hogy ha mindenáron a reformáció örökségét akarjuk őrizni reformátusok helyett formátusokká válunk – és az emberek ezt az egyházat látják, és nem tudják kimondani: „Bizonyára az Úr van ezen a helyen”.

Isten Lelkét ugyanis nem lehet bezárni merev struktúrákba. Pedig de nagy a kísértés. De értsük meg: az életünknek, a létünknek mint gyülekezetnek olyannak kell lennie, hogy megnyíljanak a vakok szemei és azt mondják, amit Jákób pátriárka: „Bizonyára az ÚR van ezen a helyen!”

3. Gyülekezetünk életéből

Befejezésül szeretnélek bátorítani benneteket, hogy lássátok meg – az Úr van ezen a helyen. Tudom azt, hogy ezt nem nem mindenki látja, és nem is láthatja mindenki. Tudom azt, hogy sok bizalmatlanság és előítélet is akadályozhatja ezt. De vajon nem ezek a bizalmatlanságok és előítéletek tettek korábban is sokakat éppen azok ellenségeivé, akik meglátták az Urat?

• Én most hálás szívvel gondolok arra, hogy Isten hétről hétre megáld minket az igéjével és látni sokak életében a valódi lelki növekedést. „Bizonyára az Úr van ezen a helyen!”
• Hálás szívvel gondolok azokra az önkéntes szolgatársakra, akik noszogatás nélkül meglátják és keresik a szolgálati lehetőséget, ajánlják az Úrnak. „Bizonyára az Úr van ezen a helyen!”
• Hálás szívvel gondolok azokra a hűséges adakozókra, akiknek őszinte és tiszta felelősségérzete által az Úr gondot visel a gyülekezetről. „Bizonyára az Úr van ezen a helyen!”
• Hálás szívvel gondolok azokra a testvérekre, akik imádkoztak is, meg messze a „kötelezőkön” felül is áldozatot vállalva állnak oda a másik testvérük mellé, segítve annak gyógyulását. „Bizonyára az Úr van ezen a helyen!”

Fontos, hogy ne őrizni akarjuk a világosságot, hanem magunk világítani. Nem értékeket őrizni, hanem élő hittel új értékeket teremteni. Mert nekünk nem az a hivatásunk, hogy ha az emberek minket látnak, akkor az egyházat lássák, hanem magát a Megváltó Krisztust és azt mondják. „Bizonyára az Úr van ezen a helyen!”

Ámen.