Lekció: Jel 21:1-7
Alapige: Préd 1:1-18
Énekek:
5 – Úr Isten, az én imádságom
474 – Ó, irgalmas Isten
546 – Adj, Úr Isten, nékünk Szentlelket
774 – Csak vezess, Uram
1 A Prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei: 2 Igen nagy hiábavalóság – mondja a Prédikátor –, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! 3 Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt? 4 Nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek, de a föld örökké ugyanaz marad. 5 Fölkel a nap, és lemegy a nap, siet vissza arra a helyre, ahol majd újból fölkel. 6 A szél fúj délre, majd északnak fordul, körbefordul a szél járása, és visszatér oda, ahonnan elindult. 7 Minden folyó a tengerbe ömlik, és a tenger mégsem telik meg, pedig ugyanoda folynak a folyók, újra meg újra oda folynak. 8 Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az ember. Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani. 9 Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt. 10 Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk. 11 Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek.
12 Én, a Prédikátor, Izráel királya voltam Jeruzsálemben, 13 és rászántam magam arra, hogy megvizsgáljak és bölcsen kikutassak mindent, ami az ég alatt történik. Rossz foglalkozás ez, azért adta Isten az embereknek, hogy bajlódjanak vele. 14 Láttam, hogy mindaz, amit véghezvisznek a nap alatt, csak hiábavalóság és hasztalan erőlködés. 15 Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, és ami nincs, azt nem lehet számba venni.
16 Így gondolkodtam magamban: Én sokkal nagyobb bölcsességre tettem szert, mint azok, akik elődeim voltak Jeruzsálemben; sok bölcsességet és ismeretet szereztem. 17 Amikor azonban rászántam magam, hogy megismerjem a bölcsességet, megismertem az esztelenséget és oktalanságot is. Megtudtam, hogy ez is hasztalan erőlködés. 18 Mert ahol sok a bölcsesség, sok a bosszúság is; és aki gyarapítja az ismeretet, gyarapítja a szenvedést is.
Milyen furcsa, hogy egy ilyen pesszimista gondolat bekerülhetett a Bibliába:
Minden hiábavalóság
Nem hálátlanság-e ez az iránt az Isten iránt, aki életet ad? Isten megengedi, hogy őszintén gondolkodjunk. Nem átkoz ki senkit, ha negatív, fájdalmas gondolatai vannak. Nála nincs gondolatrendőrség.
Amúgy pedig nincs igaza? Elmegy az átlag ember dolgozni. Munka címén tologatja az aktákat. Hazamegy, vacsorázik, tévézik, alszik, felkel, dolgozik,…
Miért? Azért, hogy „éljen”. Pénzt keres, hogy legyen az autóba benzin, hogy ehessen, lakhasson.
Érdekes azért, hogy éppen Salamon írja ezt: Minden hiábavalóság. Salamon bölcs ember volt, sok nője volt, templomot építtetett, király volt. Ha valaki életének volt értelme, súlya, akkor éppen az övének volt. A hiábavalóság érzete nem ettől függ.
Mégis könnyen lehet, hogy azt mondod: Az én életem ugyan NEM hiábavaló! Gyerekeket nevelek, tanítok, fát ültetek, gyógyítok…
Isten őrizzen, hogy bárkibe is belebeszéljem a hiábavalóság érzését, de:
– sokszor a gyermekeink eltávolodnak tőlünk, nem értenek meg bennünket, esetleg csalódást okoznak.
– az ültetett fa kiszárad, valamely betegség megtámadja (3 éven belül 3 fát kellett kivágnom)
– az orvos pedig nem ritkán tapasztalja, hogy minden hiába, halál ellen nincs gyógymód!
Azt hiszem, hogy minél idősebb az ember, annál könnyebben és annál többször keríti hatalmába az érzés: „Minden hiábavalóság”. Egyre könnyebben előfordulhat, hogy valami hasonló érzés vesz erőt rajtunk:
8 Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az ember. Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani. 9 Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt. 10 Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk. 11 Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek. 12 Én, a Prédikátor, Izráel királya voltam Jeruzsálemben, 13 és rászántam magam arra, hogy megvizsgáljak és bölcsen kikutassak mindent, ami az ég alatt történik. Rossz foglalkozás ez, azért adta Isten az embereknek, hogy bajlódjanak vele. 14 Láttam, hogy mindaz, amit véghezvisznek a nap alatt, csak hiábavalóság és hasztalan erőlködés. 15 Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, és ami nincs, azt nem lehet számba venni. [Préd 1:8-15]
A következő kérdésekre keressük a választ:
– Miért van ez így?
– Feltétlenül így kell-e lennie?
– El lehetne-e kerülni ezt az életérzést?
Miért van ez így?
Nem valószínű, hogy nagy titkot fedek fel, amikor azt mondom, hogy minden amit a Prédikátor emleget: fárasztó munka, az a tény, hogy nemzedékek követik egymást vég nélkül (tehát meghalunk), illetve az a tény, hogy csaknem minden munkánk hiábavaló, a BŰN következményeként áramlott be a világba, Isten büntetéseként.
16 Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.
17 Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! 18 Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! 19 Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! [1Móz 3:16-19]
Feltétlenül így kell-e lennie mindennek?
Erre a kérdésre egyszerre IGENNEL és NEMMEL is felelhetünk.
Hiszen nyilvánvaló, hogy azt soha senki nem tudja elkerülni, hogy „visszatérjen a porba”. Azt is csak kevesen kerülik el, hogy fáradságos munka árán szerezzék meg az életük fenntartásához szükséges dolgokat. Keveseknek adatik meg, hogy nevét, tetteit nemzedékek múltán is emlegessék.
De azt igenis állítom, hogy a „Minden hiábavalóság” érzete nem feltétlen és nem szükséges velejárója az emberi életnek, a korosodásnak.
Azt viszont mondhatjuk,hogy ha nem is feltétlenül kell, hogy eluralja az ember életét ez az életérzés, nagy valószínűséggel állítható, hogy a „minden hiábavalóság” érzete így vagy úgy, rövidebb vagy hosszabb időre el kell hogy árasszon minket. Éppen azért, hogy vágyni tudjunk egy olyan életre, amely NEM hiábavaló. Valamint hogy vágyni tudjunk egy olyan helyre a földi helyett, ahol nem lesz helye már a hiábavalóság semmilyen fajtájának.
Isten felhasználja ezt a keserű tapasztalatot, meglátást arra, hogy valahogy úgy tudjunk felkiáltani, mint Pál apostol a Római levél 7. fejezetében, amikor az emberi lelkiismeretet legsúlyosabban nyomasztó hiábavalóság átélése miatt kiált fel. Amiatt a hiábavaló küzdelem miatt, melyet az őt utalni akaró bűnnel szemben küzdve élt meg:
13 Akkor a jó lett halálommá? Szó sincs róla! Hanem a bűn, hogy bűn volta nyilvánvalóvá legyen, a jó által hoz rám halált, hogy így a parancsolat által a bűn bűnné legyen.
14 Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: a bűn rabszolgája. 15 Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. 16 Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó. 17 Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn. 18 Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, hiszen az akarat megvolna bennem a jóra, de nem tudom véghezvinni azt. 19 Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. 20 Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.
21 Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszra van lehetőségem. 22 Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint, 23 de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. 24 Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? 25 Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének. [Róm 7:13-25]
Látjátok már?
El lehetne-e kerülni ezt az életérzést?
Pál apostol az ő hiábavalónak tűnő küzdelmében ugyanazt a Krisztust hirdeti meg, mint szabadítót, mint Péter az első levélben, annak 18-19. versében:
18 tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, 19 hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. [1Pt 1:18-19]
Meg lehet váltatni az atyáinktól örökölt hiábavaló élettől, Jézus Krisztus által. Az „Ő drága vére” árán és által, illetve feltámadása által.
20 Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén megjelent tiértetek, 21 akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen. [1Pt 1:20-21]
Csak így, csak általa lehet megmenekülni az embernek a hiábavalóság érzetétől, valamint a hiábavaló élettől.
Suhanjunk végig a Préd. 1. részén újra!
A fáradozás
Tudjuk a Szentírásból, hogy Isten egy olyan helyet készít [Jel. 21:1-7] a benne bízóknak, a Krisztus váltságát, kegyelmét, el- és befogadóinak, ahol már nem lesz a BŰNNEK semmilyen következménye. Valamint ahol a bűnesetet követő büntetés is (az átok) feloldódik. Tehát nem lesz a munkánk fáradságos többé.
A halál
Ugyanebből a kegyelemből fakad az is, hogy HALÁL sem lesz többé. Megszűnik a nemzedékek végtelennek tűnő váltakozása.
Az újdonság
Mivel Új egyet és Új földet alkot Isten, a Prédikátor kesergése e tekintetben is feloldódik:
9 Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt. 10 Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk. [Préd 1:9-10]
Ez is következménye a megváltásnak: az ÚJ teremtése.
Kiegyenesítés
Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni [Préd 1:15]
Írja a Prédikátor, állítja Salamon. S lám, a Krisztus kegyelme erre nézve is tud vigasztalást adni: az ember egész elrontott, végtelenül „elgörbített” életét Krisztus kegyelme „kiegyenesíti” az által, hogy minden bűnünket megbocsátja, és megigazít minket.
Vagyis úgy tekint görbe életünkre, mintha MINDENT „egyenesen” végeztünk volna ezen a Földön.
Számításba venni
ami nincs, azt nem lehet számba venni [Préd 1:15]
Gondoljunk bele! Nem valami ilyesmi történik a kegyelem következtében velünk?
- Az, akinek nem volt igazsága, annak beszámíttatik a Krisztus igazsága.
- Az, aki nem volt igaz önmagában, a Krisztusért igaznak nyilváníttatik.
- Az, aki elvileg nem létezett volna a Menny számára, valóságosan ott lesz.
Felkészülés az új életre
Éppen ezért, s mindebből következően a Krisztusban elrejtett élet számára nem hiábavaló az élet (a földi lét), mert felkészüléssé lehet ama örök életre, amelyet Isten elkészített a Benne (Krisztusban!) hívők számára, ahogyan erről a Jelenéket Könyve 21. része is beszél.
Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, 4 és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. [Jel 21:3-4]
S azoknak, akik ezt komolyan veszik, e sok-sok valóban hiábavalónak mondható küszködés közepette is (és ellenére is) teljesen értelmes és egyáltalán nem hiábavaló életet élhetnek, HA (és amennyiben) készülnek erre az ÉLETRE, illetve minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy MÁSOKAT is készítsenek erre az életre, amelyet a Jelenések Könyve 21. fejezet is hirdet.