Lekció: Fil 3:12-14

Alapige: 1Kor 9:26a

Énekek:
343 – Ó, örök Isten! Ki Atyánk vagy nékünk
125 – Akik bíznak az Úr Istenben
666 – Örök élet reggele
239 – Kegyelmes Isten, kinek kezében életemet adtam
822 – Testvérek, menjünk bátran

A Szentírásban számtalan olyan történetet olvasunk, amikor Isten úgy hív el embereket az ő követésére, hogy azok nem látják azt hova is fogják követni az Urat, mi lesz az egész követésük eredménye. Egyetlen fogódzójuk van: az a hit, hogy Isten szólította meg őket.

Szerintem egy bibliaórán szinte egymás szavába vágva sorolnánk a bibliai alakokat:

• Ábrahám, aki a városi jólétet hagyta ott azért, hogy nomád pásztor legyen és egyetlen sírhelyet tudjon magának venni azon a földön, amit Isten neki ígért, hogy majd az utódaié lesz. Így szól róla a bizonyságtétel: „…elindult, nem tudva hova megy.”[Zsid 11:8]
• Simon halász, akiből Péter apostol lett, valamint halászkollégái a Zebedeus fiak, miután Jézus azt mondta nekik: „Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket.”[Mk 1:17] A három fiatal férfi pedig otthagyta a halászhálót – és mindent, amit ez jelent, és elindultak Jézus után.
• Lévi vámszedő – akiből Máté apostol és evangélista lett – hasonlóképpen kezdte el követni Jézust. Jézus meglátta őt a vámszedő asztalnál és azt mondta neki: „Kövess engem!”[Mk 2:14], ő pedig felkelt és követte őt.

Nincs leírva minden egyes tanítvány elhívása, de nyugodtan gondolhatjuk ezekből az esetekből, hogy Jézus minden követőjének a megszólítása és elindulása hasonló volt. Gondoljunk bele: egy hétköznapi ács – aki persze nem volt hétköznapi – ilyen hatással volt egyes emberekre. Persze nem mindenkire.

Volt olyan ember, akinek miután Jézus azt mondta, hogy „Kövess engem!”, a kötelességeire hivatkozva bújt ki alóla, lényegében azt mondva, hogy olyan kötelezettségeim vannak, amelyek nem teszik lehetővé a te követésedet. [vö. Lk 9:59]

De mi váltotta ki ezt a hatást az emberekből? Mi volt az, amivel Jézus meg tudta fogni az embereket?

Furcsamód egy ellentétes történet világít rá erre. A gazdag ifjúnak mondta el a kérdésére, hogy mit tegyen azért, hogy örök élete legyen a következőt: „menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.” [Mt 19:21] A gazdag ifjú az örök élet után érdeklődött. Jézus az örök életet kínálta. De ezen az úton neki nem kellett.

A követői éppen azért követték Jézust, mert Jézus hitelesen hirdette az elközelített Isten országát és mint Isten Fia hitelesen erővel és hatalommal ajánlotta fel mindenkinek, aki hisz benne.

Pál apostolt is ez ragadta meg – így fogalmaz: „igyekszem, hogy megragadjam, mert engem is megragadott a Jézus Krisztus … ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”[Fil 1:12.14]

Vajon hogyan viszonyulunk az örök mennyei élethez, amire Isten meghívott bennünket Jézus Krisztusban?

• Badarságnak tartjuk?
• Vagy valami olyan dolognak, ami úgyis megvan, sokat nem kell vele törődni ebben a földi életben?
• Vagy az örök élet az, ami meghatározza az egész élethez való hozzáállásunkat, sőt az életstílusunkat is?

Ma erről szeretnék beszélni, Pálnak olyan bizonyságtételéből kiindulva, ahol szintén a futást használja hasonlatként, hogy bemutassa a saját örök életre irányult életstílusát. Alapigénk az 1Kor 9:26a.

Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél …

Most mielőtt továbbmennénk nézzünk meg egy részletet egy sportközvetítésből. … Látjuk, ez egy futóversen, de különleges futóverseny. A női 200 m-es futás döntőjét látjuk a paralimpián, látássérült versenyzőknek, amelyet Libby Clegg skót futónő nyert meg.

Másfél héttel ezelőtt mutatott egy részletet ebből döntőből Balogh Tibor presbitertársunk, és engem nagyon megragadott. Ahogy mai istentiszteletre készülve az örök élet üzenetéről elmélkedtem ez a páli bizonyságtétel jött elém ezzel a döntővel együtt.

Úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél …

Mi is a cél, ami felé Pál fut – ami lényegében meghatározza a teljes életstílusát? „Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalma.”

A láthatatlan cél

Pál látja ezt a célt? Nem. Pál nem látja, mert nem is láthatja. Ahogy Ábrahám sem tudta hova megy – sőt azért lakott sátrakban, „mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten”. [Zsid 11:10] Ez olyannyira láthatatlan, hogy még mindig várjuk ezt a várost. Azt a mennyei Jeruzsálemet, amely a mennyből fog alászállni, és amiből Isten János apostolnak mutatott részleteket, amiről a Jelenések könyvében számolt be.

Pál fut valami felé, amit nem lát, méghozzá teljes erőből. Nem látja a célt, de tudja, hogy ott van.

Nézzük meg újra Libby Clegg-et, figyeljük meg hogyan fut. Látja a célt? Nem, hiszen semmit sem lát. Tudja, hogy ott van a cél, ahova fut? Igen tudja. És fut minden kétség nélkül, egyetlen bizonytalan lépés nélkül teljes erőbedobással a cél felé. (Ahogy a másik két kínai futónő is.)

Pál apostol pontosan így irányítja a figyelmét a mennyre. Nem látja ugyan a célt, de tudja, hogy ott van, és ő célba akar érni. Ezért mindent belead. Nem érdekli, hogy mit hagyott hátra, nem érdekli, hogy mit tud kínálni ez a világ a számára – őt csak egyetlen dolog érdekli és mindent ennek rendel alá: hogy egyenesen befusson a célba.

Pál nagyon céltudatos ember. Ebben az összefüggésben már teljesen más értelmet nyer a céltudatosság is. Az a fajta céltudatosság ez, amelyik tudja, hogy el fog érni egy olyan célt, amit nem lát – sőt földi életében nem is láthat meg. Ebben pedig Jézus Krisztus szavára épít, aki azzal erősíti a tanítványait:

Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. ²Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? ³És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. ⁴Ahova pedig én megyek, oda ismeritek az utat. [Jn 14:1-4]

Az ismert út pedig nem más, mint maga Jézus Krisztus, aki azt mondja magáról:

Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. [Jn 14:6]

A segítő

Miért tud Pál ennyire határozottan futni a cél felé, ha egyszer nem látja? Nézzünk meg egy újabb bejátszást ugyanarról a döntőről. Érdemes tudni, hogy Libby Clegg eredménye mindössze 3 másodperccel marad el a női 200 m síkfutás világcsúcsától.

Látjuk azt, hogy nem fut egyedül. Van mellette egy segítő, egy vezető, aki, ha észrevettük össze van kötve vele a kezénél. Ez a segítő sokkal gyorsabban futhatna mint a versenyző, de teljesen alkalmazkodik hozzá, egy ritmusra fut vele – ilyen értelemben teljesen eggyé válik a futó a segítővel, aki végig az úton tartja.

A látássérült futónő nem lenne képes a segítője nélkül beérni a célba – de segítőjével együtt teljes erőből tud futni.

Képtelenek lennénk elérni a mennyei célt, ha Jézus Krisztus nem lenne velünk minden napon a világ végezetéig, ahogy azt megígérte. Ő a számunkra sokszor láthatatlanul, de ott jön velünk az úton, sőt hozzánk kapcsolódva, ha teljes erőbedobással törekszünk a menny felé, akkor egy ritmusra lép velünk, mi pedig összehangolódhatunk vele, így tart a pályán minket, hogy egyenesen a cél felé haladjunk vele.

Az a Jézus Krisztus jön velünk az úton, aki levette rólunk a bűneink terhét, ami akadályozna bennünket az örök élet felé tartó utunkon; aki emberré lett, hogy így az Isten Báránya legyen értünk, és áldozat legyen értünk, hogy ne legyen bizonytalan előttünk a cél, ami felé törekednünk kell.

Az örök élet mint életstílus

Ezért utoljára Pál és Libby Clegg példáján keresztül pár szót mondanék arról, hogy az örök élet egy életstílus. Egy nagyon határozott, nagyon céltudatos életstílus. Pál ezt nagyon radikálisan fogalmazta meg:

ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. ⁸Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. [Fil 3:7-8]

Lényegében ez az életstílus arra törekszik, hogy mindent kirakjon az életéből, ami hátráltatja az örök élet felé törekvésében. Valóban csak azt akarja az életében, ami előreviszi az örök élet felé.

Azt hiszem vannak sokan, akik rosszul gondolkodnak a kegyelemről. Azt gondolják, hogy a kegyelem az, amiért nem tudunk tenni semmit, amit kiérdemelni sem tudunk – azt Krisztus ajándékba adja, de ezért úgyis megvan. Ezért bele lehet bonyolódni e világ ügyeibe, menni a test kívánsága és a szem kívánsága, valamint az élettel való kérkedés után. De Istennek a Krisztusban nyújtott kegyelme nem ilyen. Mert minél inkább a világra kezdünk el figyelni, annál bizonytalanabbá fog válni a cél.

Pál azt írja:

Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél …

Bennünket pedig egyenesen arra buzdít:

Úgy fussatok, hogy elnyerjétek.

Ez az örök élet életstílusa.

Ámen.