Lekció: Lk 20:9-16
Alapige: Ám 5:4.6
Énekek:
50 – Az erős Isten, uraknak Ura
155 – Száma nincsen, Uram, jótéteményidnek
291 – Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat
747 – Siessetek, hamar lejár
Amikor egy-egy bibliatanulmányozó csoportban, ahol a csoporttagok nagyrésze először találkozik ezzel a történettel, mindig felteszem a kérdést: Vajon, ha a szőlőmunkások egészen bizonyosan tudták volna, hogy a szőlő Urával való makacs szembeszegülésüknek végül szörnyű következménye lesz, vajon akkor is úgy cselekedtek volna? A legtöbb esetben a csoport oda szokott eljutni, hogy valami különös oknál fogva, akkor is így cselekedtek volna – persze azzal megfűszerezve, hogy valójában áltatták volna magukat. Valahogy úgy, ahogy Lukács evangéliuma osztja meg velünk a példázatot, amikor Jézus azt mondja:
Eljön, és elveszti ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja.
Mi a reakció a hallgatók részéről?
Ez nem történhet meg!
Az emberiség a saját gondolatait követve – amely gondolatok valójában az ördög sugallatai – arra jut folyamatosan, hogy Isten nem bünteti meg következetesen a bűnt, ő olyan elfogadó, hogy mindenkit nagy szeretettel a keblére ölel, legyen bármilyen is. Ez visszaköszön abban a provokatívnak szánt molinóban is, természetesen a keresztyéneknek címezve:
Isten elfogadó, te miért nem vagy az?
Ezzel azt akarják sugallni, hogy Isten gyermekei egyáltalán nem Isten elfogadó szeretetének alapján állnak, hanem a mindenféle másság gyűlöletének a talaján. Azt sem mondom, hogy keresztyénként időnként nem reagálunk rosszul bizonyos helyzetekben.
Azonban álljunk itt meg, mert ahhoz az üzenethez, amit ma szeretnék nektek átadni fontos megértenünk valamit. Van ez az állítás:
Isten elfogadó …
Vajon ez alatt a provokatív kérdést feltevők ugyanazt érti, mint amit a Biblia? Mert az állítás – ha a jelentése nincs eltorzítva igaz. Isten elfogadó. Elfogadja a hozzá forduló bűnöst, aki bűnétől, annak terhétől szabadulni akar. Felkínál a bűnösnek egy menekülő utat Jézus Krisztus bűnbocsátó, bűntörlő áldozatában. Isten elfogad, ha szabadulni akarsz a bűntől, és úgy elfogad, hogy a bűntől ténylegesen szabaddá tesz; de abba a játszmába nem megy bele, hogy „én nem kívánok a bűntől megszabadulni, de ő fogadjon el, szeretgessen és végül nyissa meg nekem is a menny kapuját”. Akik valami ilyesmit várnak Istentől, azoknak nem tudok jó hírrel szolgálni. Illetve tudok, de kérdés, hogy ezt jó hírként fogadják-e.
Két héttel ezelőtt Hóseás egyik próféciája alapján beszéltünk a megtérés nehézségeiről. Már akkor megállapítottuk, hogy a próféták írásai nem könnyű olvasmányok. És nemcsak azért, mert már majdnem háromezer éves írásokról van szó, és azok a képek, hasonlatok némelyike, amit használnak nem automatikusan érthetők. De igazán nem az teszi nehézzé a próféták írásait, amit nem értünk belőlük, hanem az, amit megértünk. Ámósz írásai semmivel sem könnyebbek, mint Hóseás jövendölései. Ma ebből a könyvből, a mai napi igéből fog szólni hozzánk Isten szava. Ám 5:4.6
Engem keressetek, és éltek! … Az Urat keressétek, akkor élni fogtok …
Ha csak így kiragadva olvassuk ezeket a verseket, egy olyan meghívás szólal meg benne, amely igés kártyáért kiált és aranymondásnak kínálkozik. Isten arra hív, hogy őt keressük azért, hogy éljünk. De bizony, ha így önmagában olvassuk nincs mihez kötni, csak lóg a levegőben – sokkal kevésbé tud megszólítani minket.
Ámósz próféta
Röviden ezért ismerkedjünk meg Ámósz prófétával, akiről kiderül, hogy nem „profi próféta”, tulajdonképpen egy egyszerű állattenyésztő és növénytermesztő gazdálkodó a júdabeli Tekóában. Ő maga így vallott erről:
Nem vagyok próféta, sem prófétatanítvány. Pásztor vagyok én, és fügét termesztek. De elhívott engem az Úr a nyáj mellől, és ezt mondta nekem az Úr: Menj, és prófétálj népemnek, Izráelnek! [Ám 7:14-15]
Ebben az a különleges, hogy míg Ámósz júdai volt, Isten az északi országba Izráelbe küldte prófétálni. Két olyan ún. írópróféta van az Ószövetségben, akinek a szolgálata még az északi országrész irányába szólt, Ámószé és a másik Hóseásé. Ismerhették is egymást és egymás próféciáit is. Isten egyiket a másikkal erősítette, hiszen Isten maga mondta azt, hogy „két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást.”
Ők ketten prófétáltak Izráelben az írópróféták közül. [A nem írópróféták pedig Illés és Elizeus voltak.] Próféciáik nem csak, de elsősorban Izráelnek szóltak.
Ahogy olvassuk Ámósz írásait, amelyeket elmondott Izráelben, azt látjuk, hogy minden egyes prófétai kijelentés egyre konokabbá, makacsabbá és elutasítóbbá tette a népet, a nép vezetőit és mindenkit.
Ha visszatekintünk a tegnapi napi igére, a 4. fejezetben azt látjuk, hogy Isten bármilyen fenyítést alkalmazott velük szemben – miután a prófétai szó hiábavaló lett, a fenyítés is hiábavaló lett. Ötször ismétlődik ez a mondat:
mégsem tértetek meg hozzám [Ám 4:6.8.9.10.11]
- Élelmiszerhiány volt – „mégsem tértetek meg hozzám”
- Aszály volt – „mégsem tértetek meg hozzám”
- Növényfertőzés volt – „„mégsem tértetek meg hozzám”
- Járvány volt – „mégsem tértetek meg hozzám”
- Háborús pusztítás volt – „mégsem tértetek meg hozzám”
Ezután kimondja talán az egyik legfélelmetesebb mondatot Isten:
„ezért készülj Istened elé …!” [Ám 4:12]
Ez már az ítéletre hívás: amikor már a számonkérés történik. Amikor már nincs mentség, eldöntötté vált és elkerülhetetlenné a pusztító, de igazságos ítélet. Így a próféta a mai szakaszt, az ötödik fejezetet már egy gyászénekkel kezdi. Gyászéneket a halottak fölött mondanak. Isten kimondta a végső ítéletet és ezért megállíthatatlanul végre fogja hajtani. A nép sorsa megpecsételődött, már nem fognak tudni megtérni, mert már nem tudnak helyesen cselekedni, annyira átitta őket a gonosz. [vö. Ám 3:10]
Lehetőség az egyéni megtérésre
De mit lehet tenni akkor, ha egyszer eldöntött dolog Isten pusztító ítélete? Ebben a helyzetben szólal meg Ámósz újabb meghívása – de már nem a népnek, hanem azoknak, akik minden elutasítás, tiltás, gúny és nevetség ellenére elhiszik és komolyan veszik, hogy az ítélet feltartóztathatatlanul bekövetkezik. Nekik szól a mai alapigénk:
Engem keressetek, és éltek! … Az Urat keressétek, akkor élni fogtok …
Azokat, akik abban a hatalmas ellenszélben, a dőzsölés és mulatozás zajában is még meghallják ennek a két prófétának a hangját hívja Isten. Ha élni akarsz, ha meg akarsz menekülni, akkor keress engem. Az egész népet már nem mentem meg, már menthetetlen – de téged még megmenthetlek.
A világ ítélete
Isten egészen világossá tette, hogy azt a világot, amelyben élünk menthetetlenül végső ítéletnek veti alá. Ez a világ nem fog Istenhez fordulni és megtérni ezért Isten rendelése szerint az „ég és a föld” el fog múlni. Jézus maga jelenti ki ezt [vö. Mk 13:31].
Az emberiség ebből semmit sem akar meghallani, sőt egyértelműen az látszik, hogy saját maga készíti elő ezt a pusztulást azzal ahogy a föld maradékait is tönkre teszi nemcsak végtelen mohóságával, hanem tulajdon békétlenségével is. Nemhogy a békesség útját nem keresi, hanem újra önmagát taszítja bele a pusztító háborúkba. Úgy tűnik megállíthatatlanul. És míg az emberiség mindig is háborúzott, mégis mostanra jutottunk el oda, hogy még a nukleáris fegyverek nélkül is olyan pusztító erőket tudunk egymásra zúdítani, hogy mindent elpusztítunk magunk körül. Amikor pedig betelik a pohár – ahogy Noé idejében is betelt, mert erőszakkal telt meg a föld – végül Isten elengedi a végső ítélet erőit, amit Jézus így fejez ki a szavaival:
a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. [Mt 24:29]
Ezt Péter a következő szavakkal egészíti ki:
a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára. … az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. [2Pt 3:7.10]
Ezt a világot érő első nagy ítélettel állítja párhuzamba a Szentírás. Noé százhúsz évig építette a bárkát – és az ő személyében a megváltó Krisztus prédikált a börtönben levő lelkeknek, de senki nem volt hajlandó meghallani a szavát. Az özönvíz által Isten végrehajtotta az ítéletet, és csak azok menekültek meg, akik Noéval együtt bementek a bárkába – a három fia, a felesége és a három menye. Nem többen.
Pedig ahogy akkor is igaz volt, most is igaz Ézsiás szava: „A megtérés … segítene rajtatok.”[Ézs 30:15] Az egész emberiség számára menekülés és segítség lenne, ha odafordulna Istenhez – de ez nem történik meg. Ezért Isten legalább azoknak, akik nem nevetik, gúnyolják ki a végső ítélet hírét Krisztusban még felkínálja a menekülést, amit Ámósz próféta is megfogalmazott:
Engem keressetek, és éltek! … Az Urat keressétek, akkor élni fogtok …
Ez az élet azonban nem a régi megítélt földön és ég alatt, hanem az új ég és új föld világában, a mennyei Jeruzsálem városában, ahol békesség és igazság lakik, ahol már nem árt és nem pusztít semmilyen gonosz; és halál sem lesz többé.
Ne mászkáljatok el másfelé!
Mindazoknak azonban, akik az Urat akarják keresni tudniuk kell, hol és hogyan keressék. Erre ad útmutatást Ámósz alapigénk két verse között:
Ne keressétek fel Bételt, ne járjatok Gilgálba, Beérsebába se menjetek! Mert Gilgál fogságba jut, Bétel pedig megsemmisül. [Ám 5:5]
Ha az Urat keresitek akkor ne ezekre a helyekre mászkáljatok. Ezek a helyek már a bálványimádás helyei. Eredetileg persze nem azok voltak:
- Beérseba sokáig Ábrahám lakhelye volt, de itt lakott Izsák is, itt jelent meg neki álmában az Úr, és itt épített oltárt az Úrnak. [1Móz 26:23-25]
- Bétel, aminek jelentése „Isten háza” az a hely, ahol Isten megjelent Jákóbnak, aki látta Isten angyalait az égig érő létrán fel és le járkálni. Ennek a kinyilatkoztatásnak az emlékére állított itt Jákób egy emlékoszlopot.
- Gilgál, pedig az a hely volt, ahol a honfoglaló nép a Jordánon átkelve először táborozta Izráel fiai és Józsué itt állított ennek 12 kőből emlékművet.
Elsőre tehát úgy tűnik, mintha tényleg az Urat keresnék, ha felkeresik ezeket a helyeket. A Gilgálra és Beérsebára vonatkozó utalások értelme nem teljesen világos, de ha ezeket együtt említi Bétellel, egészen bizonyosak lehetünk benne, hogy már ezeket a helyeket is olyan mélyen megfertőzte az istentelenség és a bálványimádás, hogy az Urat ott bizonyosan nem lehet megtalálni. Bétel az a hely, amit Hóseás már Bét-Ávennek nevezett, „gonoszság házának”. Még I. Jeroboám király ebben a városban állított fel egy aranyborjú bálványt, hogy az izráeliek ne jákáljanak Jeruzsálembe az Úr oltárához áldozatot bemutatni.
Az Urat az ő egyetlen igazi oltáránál lehet megtalálni. Amikor azt mondja Ámósz próféta, hogy „Gilgál fogságba jut, Bétel pedig megsemmisül”, világosan kifejezi azt: ha ezek a helyek az Úr ítélete nyomán eltűnnek, hogyan tarthatnák meg azok életét, akik odajárnak, ahelyett, hogy az egyetlen igaz Istent keresnék.
Nagyon fontos üzenet ez nekünk. Mert ha leemeljük róla az évezredes rétegeket, akkor marad számunkra is a kérdés. Mi hova járkálunk, amikor az Urat kellene keresnünk? Vajon mivel töltjük az időnket, ami az egyetlen igaz Istennek van elkülönítve. Annyi minden kínálkozik a mai embernek –a mai bálványimádás helyei nem is igazán vallásos helyek, mint Izráel idejében. Inkább az ember szórakoztatásának, lelki vakításának és altatásának a helyei. Az a döbbenetes, hogy sokszor bele sem gondolnak – és nemcsak a világ fiaira gondolok ezalatt, hanem keresztyénekre is – hogy az Úr keresése helyett felkeresett helyek egy pillanat alatt fognak megsemmisülni; és nem fogják megtartani azokat, akik azokban lelik gyönyörűségüket. Sokszor éppen az a csapdájuk, hogy önmagukban ezek nem is biztos, hogy rosszak – nem úgy, mint a bételi bálványoltár – hanem az velük a baj, hogy benyomulnak az Istennek szentelt időbe, és elhitetik velünk, hogy ezzel nincsen semmi baj. Pedig az biztos, hogy nem ezekben van az élet, hanem az Úrnál van az élet. De hát ha egyszer akkor van a meccs, akkor van a piac, akkor van a tanfolyam, akkor van a családi összejövetel, vagy egy jó program a közösségi házban. Milyen jól látjuk az ókori Izráel bálványimádását, és milyen kevéssé a sajátunkat.
Ezért szólít meg most újra bennünket az Ige:
Engem keressetek, és éltek! … Az Urat keressétek, akkor élni fogtok …
Ne felejtsétek el – a világ már fejedelmével együtt ítélet alatt van – csak azok kapnak lehetőséget a menekülésre, akik szenvedélyesen és következetesen keresik az Urat.
Négy tanács
Befejezésül szeretnék négy olyan útmutatást megfogalmazni, ami segít abban, hogy milyen úton keresheted az Urat, ahogy azt a Biblia jelöli ki a számunkra.
Járj olyan gyülekezetbe, ahol tisztelik az igazságot
Nyilván nem leplek meg benneteket azzal, hogy én mi gyülekezetünket ilyen gyülekezetnek hiszem. Ez soha nem jelenti azt, hogy a gyülekezetünk hibátlan és makulátlan lenne, azt viszont valóban hiszem, hogy az alapelvek szintjén valóban ilyen közösség vagyunk. Mint ahogy ez is egy fontos alapelv. Jézus Krisztus az az igazság, és az az út, amelyre egy valóban Istent kereső közösség felépül. Van egy csomó fontos dolog, amelyeket fontosnak érzünk, legyen barátságos és esztétikus környezet, jó hangulat, szabályszerű liturgia, és még ki tudja mi és ez így is van rendjén. De ha az igazsággal nem vagyunk rendben, akkor gyorsan megromlik minden, vagy üresen kongó és száraz lesz.
Az izráeliek nagyon vallásos emberek voltak. Jártak ők olyan sok helyre örömmel áldozatokat bemutatni, de hiába, ha az egyetlen és igaz Istennel elvesztették a kapcsolatot, és sokkal inkább imádták a saját istentiszteletüket, mint az élő Istent. Megmaradt egy csomó forma a mózesi törvényből: a tized, a hálaadások és áldozatok, de hiányzott az egésznek a szíve: az igaz Isten.
Ha valamikor az életem során újra gyülekezetet kellene keresnem, akkor biztos, hogy az lenne az elsődleges, hogy olyan gyülekezetet keresnék ahol az van az első helyen, hogy a gyülekezet vezetői igazán szeretik és tisztelik a Bibliát, amelyen keresztül Isten kinyilatkoztatta magát; és úgy szeretik a Bibliát, mint ami az élő Jézus Krisztusról tesz bizonyságot. Ez fontos, hiszen Jézus világosan beszélet erről az őt elvető zsidóknak:
Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, [Jn 5:39]
Isten keresésének elsődleges helye az a gyülekezet, ahol tisztelik és szeretik Isten kinyilatkoztatott igazságát.
Tagadj meg minden felismert bűnt az életedben!
Úgy is mondhatnám: a Lélek által leleplezett bűnt az életedben.
A próféták nemcsak a bálványimádásra hívták fel a figyelmet a szövetséges nép életében, nemcsak lelki bűnöket lepleztek le, hanem rávilágítottak olyan bűnökre is, mint a jog és az igazság elferdítése, a szegények elnyomása és kirablása a jog eszközeivel, emellett mérhetetlen luxusban dőzsölés, bűnös fényűzés, korrupció és hasonlók. Ezek utálatosak Isten előtt. Megmondja nekik Isten:
Nem tudnak helyesen cselekedni …, erőszakkal és zsarolással gyűjtenek kincset palotáikba. [Ám 3:10]
Amire egyértelmű Isten válasza:
Ellenség veszi körül az országot, megfosztanak hatalmadtól, kirabolják palotáidat. [Ám 3:11]
Amikor Isten Szentlelke az Igével bármiben leleplez, megmutatja, hogy mi van a szívünkben, milyennek látja Isten a cselekedeteinket, akkor azt azért teszi, hogy szabaddá tegyen attól; hogy megértesse velünk, hogy az életünkben megtűrt bűn hamissá teszi az ő keresését és imádását. Márpedig mi nem akarjuk, hogy csak a szánkkal közeledjünk Istenhez, mi a szívünkkel is közeledni akarunk és nem csupán betanult emberi parancsolatokkal színlelni Isten keresését. [vö. Ézs 29:13]
Így az Isten kereséséhez hozzátartozik az is, megvalljuk és megtagadjuk az összes felismert bűnt Jézus Krisztus vérében bízva, hogy Isten eltörölte azokat. Ez tesz képessé egyáltalán a hallásra. Mert a bűn süketté tesz Isten szavával szemben.
Lásd meg, hogy Isten cselekszik
Református hitünkben azt valljuk, hogy a világban annyira minden történés Isten kezében van, hogy semmi sem történik véletlenül. [Heidebergi Káté 27.] Semmi. Sem a jó – amit áldásnak hívunk. Sem a rossz, amit fenyítésnek, aminek a célja az Istenhez fordulás. Ezt Isten egyetlen mondatba így sűríti össze:
Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az Úr, cselekszem mindezt. [Ézs 45:7]
Izráel nem akarta meglátni azt, hogy Isten cselekszik. Korábban említettem, hogy Isten ötszörösen is felemlíti azt, hogy hiába hívta fel a figyelmüket a fenyítésekkel is: „mégsem tértetek meg hozzám”. Csak egyet emlékeztetőül:
Én meg azt tettem veletek, hogy nem volt harapnivaló városaitokban, kenyérhiány volt minden helységetekben, mégsem tértetek meg hozzám! – így szól az Úr. [Ám 4:6]
De említi a járványokat és a háborúkat is. Kell tovább részleteznem, hiszen megtapasztaltuk; járvány után lett megtérés? Nem. Itt vannak a nyakunkon a háborúk, aztán ki tudja milyen járványok. Lesz megtérés? Az emberiség szintjén aligha – mert az uralkodók összefognak a Krisztus ellen. [vö. Zsolt 2:1-2] De lássuk meg, hogy Isten cselekszik! és hiába fognak össze e föld hatalmasságai Krisztus ellen, a mennyben lakó kineveti őket. De közben arra hív, hogy
Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton. Mert hamar föllángol haragja, de mind boldog, aki hozzá menekül! [Zsolt 2:12]
Ha látjuk, hogy a világban minden Isten kezéből jön – még ha embertől valónak is tűnik – akkor az arra hív mindig bennünket, hogy Krisztushoz meneküljünk őt imádni.
Istent szív szerint keressük
Nem a szertartás a lényeg. Nem az, hogy milyen formát ölt az istentisztelet. Nyilván kell egy forma, kell egy rend. Az sem baj, ha az egy olyan megszokott rend, ami segít jó értelemben úgy biztonságban érezned maga, hogy segít abban, hogy ténylegesen Istenre koncentrálj. Velem is fordult már elő, hogy ha valami eltért a megszokottól, az megzavart, és nem Istenre koncentráltam, hanem a zavart előidéző dologra.
Ezt viszont azért mondtam el, mert ennél mégis sokkal, de sokkal fontosabb, hogy Istent a szívünkkel kell keresnünk és nem a szertartás formáiban. Nekünk reformátusoknak amúgy is viszonylag kevés ún. szertartási formáink vannak, de még ezek is tudnak úgy megmerevedni, hogy közben nem Istent keressük.
Jézus is azzal feddi meg kortársait, Ézsaiás prófétát idézve:
Találóan prófétált Ézsaiás rólatok, ti képmutatók, amint meg van írva: Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai. [Mk 7:6]
Szívből és szív szerint keressük az Urat, buzdít bennünket Jézus Krisztus.
Befejezés
Isten arra hív bennünket, hogy őt keressük, ha élni akarunk, ha túl akarjuk élni a világ végső ítéletét. Ez sokkal fontosabb, mint hogy bármit elé engedjünk az életünkben. Testvéreim!
Az Urat keressétek és élni fogtok.
Ámen.