A kereszt ára az élvezeteket szerető világban
Lekció: 2Tim 3:1-5
Alapige: Mt 16:24-27
Énekek: MonGYÁLdást zenekar
Ébredj én lelkem
Legyen a mi hangunk kedves illat
Lelkem jó pásztora, jöjj lakozz bennem!
Hívlak Jézus!
Csak egyetlen vágyam van (27. zsoltár)
Hova mennék?
Ma az ünnep előtti böjti időszak első vasárnapján arról fogok beszélni, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy képesek legyünk a böjtre. Egy olyan üzenet ez, ami nem gyenge szívű embereknek való. Ezt Jézusnak az egyik legdermesztőbb kijelentése alapján igyekszünk megragadni, amit tanítványainak így mondott a Mt 16:24-27 alapján:
Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.
Jézus szenvedéstörténetének ezen a pontján a tanítványok még nem ismerik Krisztus szavainak az erejét. Azt nyilvánvalóan értették, hogy mit jelentett a kereszt és tudtak annak a borzalmairól, hogy mit jelentett a felfeszítés, de még nem tudták azt, hogy Jézus is meghal ezen a borzalmas római kínzóeszközön, illetve szenvedve megy végig azon az úton is, amely ehhez a kereszthez vezet.
Az evangélium egyik központi tanítása önmagunk megtagadásának a parancsa. Egy olyan kultúrában, amelyik arra épít, hogy önmagunkat teljesítsük ki, amelyben minden e körül forog természetesen még erősebbé válik a kontraszt és egyre nehezebbé válik mindezt hatékonyan közvetíteni. Az a gondolat, hogy lelki gyakorlatként végig vigyük önmagunk megtagadásának harcát, teljesen idegen a velünk született természetünktől. Egy szerző, aki az elvilágiasítás koráról írt, a következőt osztja meg velünk:
„Napjainkban a legtöbb ember számára egyszerűen értelmezhetetlen hogy azért térjenek le a saját útjukról, hogy igazodjanak egy olyan tőlük független tekintélyhez, mint pl. a lelki élet.”
(A szerző nem emberi tekintélyekre gondol, hanem annál sokkal feljebb néz.)
Az önmegtagadás tehát nemcsak nehéz; egyenesen érthetetlennek tűnik egy olyan korban, amelyben az önmegtagadás helyett az önmegvalósítás a „jó” élet sarokköve. Jézus Krisztus azonban nem azt kéri, hogy hanyagoljuk el önmagunkat, hanem új útra, új pályára állítja az életünket. A bibliai igazság az, hogy arra lettünk teremtve, hogy megismerve és elfogadva Krisztus kegyelmének ajánlatát, úgy hagyjuk hátra a nélküle élt régi életünket, hogy önmagunk megtagadásával valódi életünket kezdjük el élni és küldetésünket betölteni. Mit is mond a kereszt felvételére és a követésére hívás után?
Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.
Nem egyszerűen életet talál: az életét, a saját életét találja meg.
A világ a kiteljesedést úgy határozza meg, ami csak az egyénre tartozik, ami szívből jön, és amit semmilyen külső befolyás nem korlátoz. De ilyen kiteljesedés és ilyen szabadság nem létezik. Ezért érdemes figyelni Jézus Krisztus igazságára, ami azt tanítja, hogy a szívünk gonosz és megbízhatatlan – olyan dolgokra vágyunk, amelyek nem egyszerűen rosszak, hanem ártalmasak és károsak a mi számunkra. Ha mindent megvalósítunk és mindent elérünk, amit e világ kínál, mit érünk el vele, ha közben pont az életünket veszítjük el, mert kárt vallottunk a lelkünkben?
Jézus azt a látszólagos ellentmondást tanítja, hogy az önmegtagadás az éppen önmagunk megtalálásához vezet.
Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.
Itt arról van szó, azt ki vagyok „én” és hogyan lesz „teljessé” az életem, azt Isten határozza meg és nem esendő emberi szeszélyeink. Nem rajtunk múlik, hogy kik vagyunk – mármint ha Isten gyermekévé lettünk –, mint ahogy az sem, hogy mit jelent a számunkra a teljessé lett élet – az, hogy Krisztussal egyesült az életünk. És ebből az is fakad, hogy Krisztussal lenni annyi, mint önző vágyaink nélkül élni.
Így fel kell tennünk a kérdést – és tennünk kell ezt mindannyiunknak személyesen is: mit jelent önmagunk megtagadása.
Jelenti azt, hogy elfordulunk a bűntől. Minden bűn gyökere az a döntés, amikor Isten akarata ellenére saját utunkat választjuk. Ez az „én”-nek egy olyan beteges megerősítése, amely a saját vágyait az embertárs, sőt Isten elé helyezi.
Az engedelmesség egy eleme a kereszt felvétele; ez is a szenvedés egyik formája, bár ez egy olyan szenvedés, amely gyógyulást, békét és helyreállítást hoz nekünk. Szeretnénk azt gondolni és hinni, hogy az Isten iránti engedelmesség fájdalommentes, kivéve az üldöztetés esetét. De még akkor is, ha a világ nem támad minket a hitünkért, már az is szenvedéssel jár együtt, ha küzdünk azért, hogy ne vétkezzünk. Tartós, mélyen belénk rögzült bűnök esetén a megtérés igenis megköveteli a szakítást a rossz szokásokkal – ez bizony fájhat.
Például ahhoz, hogy hűségesek legyünk a házasságban meg kell tagadnunk magunktól – minden körülmények között, és minden kísértő gondolat ellenére – az ezen kívüli intim kapcsolatok élvezetét. Van, akinek ez könnyű, mások számára kemény önmegtagadást jelent. Hiszen a világ tele van gyönyörű, érdekes és kedves emberekkel. Bizony sokszor könnyebb tenni, belesodródni, mint megtagadni és nemet mondani. Megtagadtad-e már magad, hogy hűséges légy Krisztushoz és a társadhoz, akihez ígéret fűz?
Első nagyböjti üzenetünkben Isten abban erősít minket, hogy az önmegtagadásunk Krisztusért a keresztyén életünk alapköve. És abban erősít minket, hogy ha lemondunk önmagunkról és a világról, akkor a jó döntést hoztuk meg. Miközben a világ folyamatosan azzal kecsegtet minket, hogy örömei milyen elragadóak, hogy mennyire megérdemeljük azokat, hogy akkor szeretjük önmagunkat, ha a vágyainkat követjük -, mi ehelyett Krisztust választjuk. Kapzsiság, gőg, irigység, bujaság, falánkság – mindezek olyan bűnök, amelyekre nem tudunk örömként tekinteni, és amelyek mellett nem követhető Krisztus – ezért megtagadjuk ezeket. Ezek olyan gyönyörök, amelyek ártanak nekünk, mint az eldugott, titokban elfogyasztott kenyér. [Péld 9:17]
A Krisztus útja nem gyenge szívűeknek való. Nagyon sok bátorságot, alázatot és önfeláldozást igényel. De van egy hűséges Megváltónk, aki ezt az áldozatot adta nekünk mintául is. Olyan megváltónk, aki ismeri az önmegtagadás árát és a hűség gyönyörűségét. Ugyanaz a Krisztus, aki a kereszten szenvedett, megdicsőült feltámadásában. Krisztus azt ígéri nekünk, hogy ha megtagadjuk magunkat Isten dicsőül meg bennünk. Békességet kapunk, amely abból fakad, hogy megtagadjuk bűnös vágyainkat és gyönyörködünk Istenben.
A böjtölés segít ebben. Az önmegtagadás gyakorlásában. Nem minden böjtölés önmegtagadás – de valódi böjtölés nem megy önmegtagadás nélkül.
Jézus azt mondja:
Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.
Ámen.