Lekció: Zak 14:6-9
Alapige: Rm 8:18-27
Énekek: 23. 165. 614.
A böjt akkor böjt, ha van benne lemondás. Lemondok valamiről, hogy valami jobbat nyerjek. Ha a böjtölés újszövetségi görög szavának a legszűkebb jelentését vesszük, az annyit jelent, hogy az étel megvonása – nem enni. A böjtölésben ugyanakkor van önkéntesség is. De miért koplalna valaki – miért vonná meg magától az ételt, hogy éhezzen; vagy bizonyos ételfajtákat egy időszakra? Mert a lemondás útján valami jobban remél elérni, meglátni.
Van nem vallásos böjt is. Amikor azért mond le valaki egy testi dologról – maradjunk az ételnél – mert testileg valami jobbat remél: fogyást, jobb közérzetet, egészséget. Gyökeresen eltér ettől a vallásos böjtölés – a célja, hogy úgy mondjon le egy testi dologról, mert valami lelki jobbat remél.
Tulajdonképpen a böjt ilyen értelemben az elengedés tudománya – elengedése a testinek, hogy gyakoroljuk magunkat abban, hogy az életünk iránya nem egy testi, hanem egy mennyei cél.
Mai üzenetünknek az alapgondolata: azért böjtölünk, hogy a reménységben tudjunk növekedni. Mert elengedjük a láthatót, a testit, hogy jobban lássuk a láthatatlant, a lelkit. Ez pedig a reménység területe. A böjtölő a reménységre tekint. Alapigénk a Rm 8:18-27
18Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. 19Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. 20A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, 21hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. 22Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. 23De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. 24Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? 25Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.
26Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. 27Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért.
A reménység a Szentírás szerint a három legnagyobb lelki erény között szerepel, a szeretet himnuszát Pál ezekkel a szavakkal foglalja össze:
Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.[1]
Valóban a szeretet a legnagyobb, de a reménység ezzel együtt nélkülözhetetlen, hiszen az a szeretet, amit Isten munkál bennünk a reménységből táplálkozik. Reménységre még a szeretetnek is szüksége van, hogy hatni tudjon bennünk és rajtunk keresztül.
De mi is a reménység lényege és nehézsége? Ez a kettő valójában egy, mert mind a lényege, mind a nehézsége az, hogy a reménység alapvetően nem a láthatókra irányul, hanem a láthatatlanokra. Vagyis a reménységünk tárgya az, ami az emberi szem számára még nem látható.
Szenvedésből dicsőségbe
Alapigénk úgy kezdődik:
Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.
Mindehhez azonban tartozik egy hosszabb bevezetés, aminek az utolsó gondolatát szeretném még ideolvasni, a 16-17. verset:
Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. 17Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.
Milyen egy hihetetlen üzenet, ha kicsit ízlelgetjük ennek gondolatait:
- Isten gyermekei vagyunk. Erről a nekünk adott Szentlélek ad bizonyosságot a Lelkünkbe.
- Isten gyermekeiként örökösök vagyunk.
- Nem akármilyen örökségünk van, Krisztussal együtt örököljük az ő dicsőségét.
Ennek abban mutatkozik a jelentősége, hogy hogyan is éljük végig az életünket ezen a földön. Az apostol azt mutatja meg nekünk: aki az életében a szenvedéseit Krisztussal együtt hordozza, az vele együtt részesül a dicsőségben.
Ezzel az apostol nagyon szépen meghatározza és kijelöli a világban betöltött helyzetünket.
- Krisztus örököstársai ebben a világban szenvednek.
- Krisztus örökösei mégis felemelt fejjel teszik ezt, mert a szenvedés nem éri el azt a mértéket, amilyen dicsőségben részesülünk Jézus Krisztus eljövetelekor vele együtt.
Én személy szerint nagyon szeretem tanítani a konfirmandusoknak a Heidelbergi Kátét a különféle alternatív megoldások helyett többek között azért, mert
- Ez nekünk magyar reformátusoknak közös hitvallási alapunk – akkor miért is kellene mást tanítani?
- Nem enged elfelejteni nagyon fontos kérdéseket a jelenlegi világunkban, pl. ha felidézzük az 52. kérdésre adott feleletet, akkor ezt valljuk:
52. Miféle vigasztalásod van abból, hogy Krisztus eljön ítélni élőket és holtakat?
Az, hogy minden háborúságom és üldöztetésem közepette felemelt fővel várom a mennyből azt a bírót, aki azelőtt értem Isten ítélőszéke előtt állt, és rólam minden kárhoztatást elvett; hogy ő minden ellenségét, akik nekem is ellenségeim, örök kárhozatra veti, engem pedig az ő többi választottaival együtt a mennyei örömbe és dicsőségbe önmagához átvisz.
Krisztus megváltottai is szenvednek
Beszéljünk most a reménységünkkel kapcsolatban egy fontos kiindulópontról: a Biblia egyértelműen ad bizonyságot arról, hogy Krisztus megváltottai is szenvednek ebben a világban. Azért fontos ezt leszögezni, mert vannak keresztyén irányzatok, amelyek az ún. „bővölködés evangéliumát” hirdetik, amit John Piper lelkész nem egyszerűen hamisnak, hanem egyenesen halálos megtévesztésnek nevez. Ennek két fontos eleme van:
- az anyagi áldás
- az élethosszig tartó egészség
Szerintük tehát Krisztus tanítványai nem lehet szegény és Krisztus tanítványa nem lehet beteg. Vagy szegénységből gazdagságba jut, betegségből egészségre.
Ehhez képest alapigénk miről beszél?
a jelen szenvedéseiről
A jelen szenvedéseiben az egész teremtett világ benne foglaltatik, de nem úgy, hogy a keresztyéneket Isten kivonja belőle. A keresztyének részesei a teremtett világ szenvedéseinek, amit csak megerősít Jézus főpapi imája, amikor azt kéri:
Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.[2]
Ezért szeretném röviden tisztázni, hogy milyen szenvedésekre is kell gondolni, amikre Pál utal a „jelen szenvedései alatt”. Három csoportba oszthatók a szenvedések:
- A bűneink miatti szenvedés. Mert valljuk azt, hogy Isten a bűnbocsánattal a Krisztusért rólunk minden kárhoztatást elvett ezzel azonban még nem szüntette meg a vetés és aratás törvényét, ahogy a Galata levél fogalmazt:
amit vet az ember, azt fogja aratni is[3]
Természetesen a Biblia óva int minket attól, hogy Péter apostol útmutatásaival, hogy olyan úton járjunk, amelyen a bűneink miatt kell szenvednünk.[4]
- A hiábavalóságnak alávetett világból fakadó következmények, amelyeket szépen összefoglal Mózes a 90. zsoltárban:
Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.[5]
Ebben benne vannak mások bűnei miatti szenvedéseink, de benne vannak azok a betegségek, amelyek ebből fakadnak; itt kopik, ott meszesedik, emitt daganatok ütköznek ki – és ezeknek a kockázatait lehet csökkenteni tudatos és bölcs életvitellel, de teljesen kiküszöbölni nem lehet.
- A szenvedések harmadik csoportját képviselik azok, amikor egy keresztyén a Krisztus követéséért szenved, ami lehet lelki vagy testi üldöztetés és nyomorgatás is, gondoljunk Jézus búcsúszavaira:
A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.[6]
De gondolhatunk Pál apostol elhívására is, amikor Jézus azt mondja Anániásnak:
Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.[7]
Valóban így is történt.
Miért mondtam ezt el, mi az összefüggés mindezek és a reménység között? Mert az ún. „bővölködés evangéliuma” ugyan csábítóan jól hangzó, de hamis reménységet kínál. Megtévesztő üzeneteket hirdet.
A bibliai reménység ugyanis, amiről alapigénkben olvasunk nem evilági és nem látható dolgokra mutat. A jelen szenvedéseit a jövőbeli dicsőséggel állítja szembe és azt mondja:
a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.
Majd pár verssel később ezt erősíti meg, amikor azt írja:
Mert üdvösségünk reménységre szól.
Lényegében azt mondja, ez a mondat ezt jelenti: a reménységünk a megszabadíttatásunkra vonatkozik. De milyen szabadításról beszél, milyen ígéretekkel találkozunk ezzel kapcsolatban a Szentírásban?
Nézzük meg először azt, hogy mi nem lesz. Ézsaiás próféta pl. a következőt mondja:
Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. – Ezt ígérte az Úr![8]
Ezt erősíti meg János a Jelenések könyvében, amikor azt írja:
eltöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.[9]
Ez az, amiről az Ige azt mondja, hogy nem lesz. Azaz megszűnik minden szenvedés, amiből a legnagyobb ellenség maga a halál.
De mi az, ami lesz? Ebben is jobb, ha az Írás szavaira hagyatkozunk és nem a fantáziánkra.
Három prófécia legyen ebben az útmutatónk. Először Ézsaiás:
Nem a nap lesz többé napvilágod, és nem a hold fénye világít neked, hanem az Úr lesz örök világosságod, és Istened lesz ékességed.[10]
Ezt egészítsük ki Zakariással:
Akkor csak nappal lesz – az Úr tudja ezt. Nem lesz külön nappal és éjszaka, világos lesz még este is.
És végül tegye fel minderre a koronát a Jelenések könyve:
Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. Nem lesz többé átok a városon, hanem az Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják őt, és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké. És ezt mondta nekem: „Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy közölje szolgáival mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie.[11]
Mégis sok nehézséggel küzdünk ezekkel a kijelentésekkel kapcsolatban. Mik ezek a nehézségek?
A láthatatlan valóság nehézsége
Az, hogy mindez, amiről olvasunk, hallunk az Igében a láthatatlan valóság részei. Csak akkor tudjuk ezt a szívünkbe zárni, ha a Lélek jelenti ki a számunkra hit által.
Amiben a hitünkben folyamatosan erősödnünk kell, sőt edzenünk kell magunkat napról napra, hogy a valóság mindig több, mint amit látunk. A valóságnak nemcsak látható része van, hanem van egy láthatatlan része, amit a Biblia kijelent már a teremtéstörténettől kezdve.
Pál a korinthusiaknak is megfogalmazza azt, amit alapigénkben a rómaiaknak, amikor azt írja:
Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.[12]
Itt is a jelen szenvedéseit állítja szembe a ránk váró dicsőséggel úgy, hogy mindez, amit látunk, testileg átélünk az csak átmeneti, amit viszont nem látunk az örökkévaló. Éppen azért nem mindegy, hogy mit gondolunk ezekről, mert amikor a látható elmúlik, az örök láthatatlan vár ránk, mégpedig vagy örök dicsőség, vagy örök kárhozat.
A reménység
Ezért befejezésül mondanék pár szót még a reménységről.
A reménység bibliai szava egy olyan igéből származik, aminek a jelentése: „vár valamire”. Amikor mi reménységről beszélünk, azt jelenti, hogy egy olyan dologra várunk, ami még nem következett be, ami a láthatatlan valóságban van elrejtve, de amit Krisztus második eljövetele nyilvánvalóvá tesz – ezért tudjuk bizonyossággal várni. Ez a reménység.
Tehát egy hitből fakadó várakozás, amit a Zsidókhoz írt levél hitről szóló nagy szakasza így vezet be:
A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.[13]
Egy teljes meggyőződéssel rendelkező várakozás ez. Tudunk-e ilyen bizonyossággal, sőt felemelt fővel várakozni?
Világos, hogy az apostol miért beszél a jelen szenvedéseiről. Mert azok el tudnak bennünket bizonytalanítani:
- kétségessé tehetnek bennünket a hitünk felől
- kétségessé tehetnek Jézus Krisztus szeretete felől
- kétségessé tehetnek a jövő dicsősége felől.
Bizony segítségre van szüksége a hitünknek? Honnan jön ez a segítség, ami megerősít?
Egyrészt Isten ígéreteiből, másrészt a Lélektől. Ezért biztat bennünket az apostol így:
Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön.
Így tartottak ki Isten szentjei a reménységükben, például Mózes, akiről azt olvassuk:
kitartott, mint aki látja a láthatatlant.[14]
Azért tartott ki, mert hit által látta a láthatatlant. Ez a reménység útja a jelen szenvedései, az elmúló láthatók között a láthatatlan felé. Ebben a reménységben segít megerősödni az, ha a böjtbe le tudunk mondani valami láthatóról, hogy jobban lássuk a láthatatlant.
Ámen.
[1] 1Kor 13:13
[2] Jn 17:15
[3] vö. Gal 6:7
[4] vö. 1Pt 4:15
[5] Zsolt 90:10
[6] Jn 16:33
[7] ApCsel 9:16
[8] Ézs 25:8
[9] Jel 21:4
[10] Ézs 60:19
[11] Jel 22:1-6
[12] 2Kor 4:17-18
[13] Zsid 11:1
[14] Zsid 11:27