Lekció: Mk 15:20-32

Alapige: Mk 15:33-41

Énekek: 22. 490. 493-494. 497. 517.

Az észak-afrikai misszió történetéből maradt fenn az alábbi történet:

Egy misszionáriusnő azt a vezetést kapta, hogy látogassa meg azoknak a nomád araboknak a sátrait, akik városuk környékén laktak. Az egyik sátor előtt egy mély szomorúságba és aggódásba merült asszony állt. Belépve egy arab kisfiút látott a gyékényen feküdni betegen, lesoványodva, nyilvánvalóan tüdőbajban szenvedett. Megkérdezte az édesanyját: Mondhatok neki egy történetet? Miután az asszony bólintással beleegyezett, letérdelt a fiú mellé és elkezdte mesélni az Úr Jézus történetét, hogyan szenvedett és halt meg a bűnösökért. Elmondta, hogyan verték meg, hogy koronázták meg töviskoszorúval, hogy vezették ki Jeruzsálem városából, hogy szegezték a keresztfára és hagyták meghalni. Elmagyarázta egyszerűen, hogy Ő a mi bűneinket viselte és most a mennyben van, hogy helyet készítsen azoknak, akik Benne hisznek.

A fiú lehunyt szemmel feküdt, de a történet vége felé kinyitotta a szemét, és úgy tűnt, hogy valami érdeklődést mutatott a történet iránt.

A misszionáriusnő elment és másnap visszatért. Amikor újra elmondta a történetet, hangsúlyozta azt a tényt, hogy Jézus Krisztus vére a fiú bűneiért is folyt, és érvényes őrá is a bűnbocsánat, ha Jézus Krisztust a szívébe fogadja.

Ez alkalommal a fiú nagyobb érdeklődést mutatott, és úgy tűnt, hogy az arca felderült az elbeszélés végén.

A harmadnap a misszionáriusnő úgy gondolta, valami újat kell vinnie az elbeszélésbe, ezért Jézus Krisztus születéséről beszélt. Éppen a helyet kezdte leírni, ahol Jézus született, amikor a beteg fiú felemelte a karját és azt mondta: Ne ezt! Beszéljen nekem a keresztről és a bűneim bocsánatáról!

És elhangzott újra a csodálatos történet.

Amikor a misszionáriusnő negyednap visszatért, az asszonyt nagyon szomorúan, könnyek között találta; a fiú már nem volt ott a gyékényen a sátorban. Megkérte az édesanyát, mondja el, hogyan halt meg a fiú. Az anya elmondta, amikor látta, hogy a fia haldoklik, elhívta a mohamedán imámot, aki eljött és hangosan olvasni kezdte a Koránt a haldokló kisfiúnak. Az édesanya zokogva mondta, hogy nagy megdöbbenésére a fiú ekkor felemelte vékony kezét, és ezt kérte: Ne ezt! Beszéljen nekem a keresztről és a bűnök bocsánatáról!”

Ma Jézus halálára emlékezünk. Márk evangéliumából olvasom üzenetünk igéjét Jézus halálról, és felidézzük újra a jól ismert történetet; amit lehet, hogy valaki először hall, más meg lehet, hogy már negyvenedszer. De beszél nekünk a keresztről és a bűnök bocsánatáról. Mk 15:33-41

³³Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig. ³⁴Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: Elói, elói, lámá sabaktáni! – ami ezt jelenti: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? ³⁵Néhányan az ott állók közül, amikor ezt hallották, így szóltak: Íme, Illést hívja. ³⁶Valaki elfutott, és ecettel megtöltve egy szivacsot, nádszálra tűzte azt, inni adott neki, és így szólt: Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye őt? ³⁷Jézus pedig hangosan felkiáltva kilehelte a lelkét.

³⁸Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. ³⁹Amikor pedig a százados, aki ott állt vele szemben, látta, hogy így lehelte ki a lelkét, ezt mondta: Bizony, ez az ember Isten Fia volt! ⁴⁰Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték; köztük a magdalai Mária, továbbá Mária, a kis Jakab és József anyja, valamint Salómé, ⁴¹akik követték őt, és szolgáltak neki, amikor Galileában volt, és sok más asszony is, akik vele mentek fel Jeruzsálembe.

Ha egymás mellé tesszük az evangéliumok leírásait Jézus haláláról, akkor azt vesszük észre, hogy Márk az, aki egyrészt a legtömörebben írja le, és minden tekintetben a legsötétebben, a legnagyobb reménytelenséget közvetítve Jézus halálának leírásával.

A többi evangélista be- becsempész a leírásba apró kis fénysugarakat.

Lukács például ír arról, hogy Jézus imádkozik a kivégzőiért, kinyilatkoztatja a kegyelmet a megtérő lator felé; ír arról is, hogy Jézus a halála előtt még így imádkozott, hogy „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” [Lk 23:46];

Máté megemlíti, hogy Jézus halálát követően korábban elhunyt szentek is feltámadtak a sírból mintegy jelként.

János pedig Jézus „Elvégeztetett!” kiáltását osztja meg, valamint a szeretett tanítvány és anyja Mária egy családba való kapcsolásáról is olvasunk.

Márknál semmi ilyesmi nincs – csak a nagy sötétség, az elhagyatottság kiáltása, az ecettel gyötrés, az Illéssel gúnyolás, maradék követőinek az asszonyoknak a távol állása. A százados Jézusról mondott nyilatkozata is inkább annak a drámáját érzékelteti: most már késő, ez az ember ugyan Isten Fia volt, de meghalt.

Márk tehát úgy osztja meg velünk a történetet, hogy arra törekszik, hogy semmilyen formában ne utaljon arra, hogy mi fog történni harmadnapon. Hogy úgy éljük át, amikor olvassuk ill. hallgatjuk, ahogy az ott levők élték át azt. Igyekszünk most – eleinte mindenképp – így figyelni erre a történetre, amiből négy mozzanatot szeretnék kiemelni röviden. Olyan négy mozzanatot, amelyben a Krisztusra mutató próféciák is beteljesedése is egyben.

Sötétség délben

Jézus halálának utolsó három órájára sötétség borította be a földet.

Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig.

Erről a sötétségről már Ámósz is prófétált könyvének 8. fejezetében:

Azon a napon – így szól az én Uram, az Úr – naplementét idézek elő délben, és sötétségbe borítom a földet fényes nappal. ¹⁰Ünnepeiteket gyászra változtatom, és dalaitokat siratóénekre. Minden derékra gyászruhát huzatok, minden fejet kopasszá teszek, olyan gyászba borítom őket, amilyent az egyszülöttért tartanak. Ilyen keserves nap lesz a végük. [Ám 8:9-10]

Jézust nem egy hétköznap végezték ki, hanem a zsidóság legnagyobb ünnepének, a páskaünnepnek az előkészületi napján. A páskabárányt azért kellett levágni, hogy a vérével megmeneküljenek az elsőszülöttek Egyiptomban minden olyan házban, ahol a bárány vére ott volt az ajtófélfákon és a szemöldökfákon. De a kivégzők még ezt sem érzékelik – másnak a gyásza lett ez a nap.

Ez a déli sötétség egyszerre fejezi ki az Atya legnagyobb gyászát, ahogy az egyszülött Fiát gyászolja, aki ártatlan áldozati bárány lett az emberiség bűneiért, és az Atya legmélyebb haragját, ahogy haragszik az emberi bűnre.

Mert valóban az Úr akarata volt, hogy a Fiú összetörjön, de mindez jóvátételi áldozat volt a mi bűneinkért [vö. Ézs 53:10].

A sötétségben minden elcsendesedett. Ha valaki átélték a teljes napfogyatkozást, tudják, hogy mire gondolok. Bár ez nem napfogyatkozás volt, hanem sokkal nagyobb jelentőségű természetfeletti esemény, de amikor a napfogyatkozáskor a hold eltakarta a napot, csendbe borult a világ is. Észre sem vesszük, hogy napközben a levegő mennyire tele van az élet hangjaival. Csivitelnek a madarak, zümmögnek a rovarok. És minden elcsendesedik. Itt is döbbent csend borult a világra.

Kiáltás a sötétben

Egyszer csak egy kiáltás hangzik a sötétség csendjében:

Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?

Jézust halljuk, ahogy Istenhez kiált teljes elhagyatottságában. Ez a második mozzanat, ami egy próféciát teljesít be. Az evangélium a 22. zsoltár kezdő versét idézi. Ebben a zsoltárban Dávid – Jézus őse – a Krisztusról prófétál, a megváltó testi és lelki szenvedéseiről, elhagyatottságáról. Jézus valószínűleg nem imádkozta végig a zsoltárt, arra nem lett volna ereje, de tudjuk, hogy a 22. zsoltár róla szól és ezt ő is tudta.

Jézus abban a sötétségben a teljes elhagyatottságot élte át – lényegében a pokol gyötrelmét. Valóban alászállt a poklokra.

Az a Jézus, aki mindig Atyjának nevezte Istent, aki ilyen kapcsolatban volt vele, amit egyik imája így tükröz:

 „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, …” [Jn 11:41-42]

A kereszten semmi sem maradt ebből a bensőséges kapcsolatból. Miért is kellett ezt Jézusnak átélnie? Hol van az Atya, aki azt mondta Jézusról

Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. [Mt 3:17, Mt 17:5]

A mennyei Atya teljes haragja nehezedik Jézusra a kereszten, ahogy azt Pál apostol kifejezi:

Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. [2Kor 5:21]

Jézusnak ez a kiáltása az a kiáltás, amit nekünk már soha nem kell átélnünk, ha hiszünk benne, hiszen azért szállt alá a poklokra, hogy nekünk már ne kelljen, mert helyet készített nekünk a mennyben.

Ecettel itatták

A harmadik mozzanat az ott állók részéről adott reakció, amikor hallották Jézusnak ezt a kiáltását.

Néhányan az ott állók közül, amikor ezt hallották, így szóltak: Íme, Illést hívja. ³⁶Valaki elfutott, és ecettel megtöltve egy szivacsot, nádszálra tűzte azt, inni adott neki, és így szólt: Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye őt?

Ez is mind a gúny és a gyalázat része. Jézus kiáltását szándékosan félreértve úgy értették, hogy Illést hívja, akiről azt tartja a zsidó legendárium, hogy a bajba jutottak megsegítője. Azért, hogy tovább nyújtsák Jézus szenvedését savanyú bort itattak vele. Itt is az történik, amit Dávid prófétált a Krisztusról a 69. zsoltárban:

Részvétre vártam, de hiába, vigasztalókra, de nem találtam. Ételembe mérget tettek, szomjúságomban ecettel itattak. [Zsolt 69:21-22]

Az emberi gonoszság kontrasztja ez a bűntelen jósággal szemben. Nem gondolom, hogy feltétlenül látnunk kell saját magunkat ebben a lelketlenségben – de azt mindenképpen észrevehetjük, hogy Jézust az emberi bűn teljes részvéttelensége vette körül a kereszten. Senki sincs a kereszt közelében az övéi közül, ahogy az utolsó mozzanatában is rámutat Márk.

A távol álló asszonyok

Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték;

Tudjuk, hogy – valószínűleg néhányan közülük Jézus anyjával és Jánossal a szeretett tanítvánnyal – közelebb jöttek, de Márk kifejezetten erre helyezi a hangsúlyt: távolról figyelték. Ez a mai utolsó prófécia a Krisztusról, szintén Dávid királytól eredően:

Szívem hevesen dobog, erőm elhagyott, szemem világa sincs már velem. Szeretteim és barátaim félreállnak, mert csapás ért, rokonaim is elhúzódnak tőlem. [Zsolt 38:11-12]

Jézus teljesen magára maradt, elhagyatva emberektől és Istentől. Végül hangosan kiáltva kilehelte a lelkét.

Márk csak ennyit láttat velünk. A teljes reménytelenség leírása. Vajon miközben kihűl a test, van-e bármilyen további reménység? Van-e ebből továbblépés? Nos, Márk ezt akarja érzékeltetni – hogy átéljük Jézus halálának ezt a teljes sötétségét; ahonnan már semmilyen remény nincs. Nincs, ami mindezt visszafordíthatná. Nincs senki, aki bármilyen reménysugarat látna – a százados is már csak Jézus halála után tudja kimondani: Ez az ember Isten Fia volt.

Minél inkább át tudjuk élni a Nagypéntek sötétségét, annál hatalmasabb erővel tör be életünkbe a Húsvét világossága. Mert halál nélkül nincs feltámadás, a Nagypéntek sötétsége nélkül nincs a Húsvét világossága. Találkozunk Húsvétkor, hogy Isten Fiának halál feletti győzelmét ünnepeljük.

Ámen.