Lekció: Ézs 53

Alapige: Lk 24:17-21

Énekek:
62 – Az én lelkem szép csendesen
666 – Örök élet reggele
505 – Emlékezzünk e napon
517 – Uram, közel voltam hozzád

A múlt héten – a húsvét utáni első vasárnapon – csatlakoztunk két tanítványhoz, akik Jeruzsálemből Emmausba tartottak, és akik még a húsvét napján elkezdtek távolodni a húsvéttól. Távolodásuk közben az átélt eseményekről beszélgettek és vitatkoztak, amikor Jézus csatlakozott hozzájuk. Ők nem ismerték fel a feltámadt Jézus Krisztust, mert ahogy az Írás mondja: „a látásukat mintha valami akadályozta volna.” Jézus azonban rákérdezett arra, hogy miről beszélgettek egymással útközben. „Erre szomorúan megálltak.”

Itt álltunk meg mi is, hogy azután ma együtt folytassuk velük ezt az utat, ami végül Jézus örömteli felismeréséhez – és a húsvét megtapasztalt öröméhez vezet. Mai szakaszunk a Lk 24:17-24.

¹⁷Ő pedig így szólt hozzájuk: Miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak. ¹⁸Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? ¹⁹Mi történt? – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt; ²⁰és hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. ²¹Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek.

„Mi történt?”

Jézus kérdésére szomorúan álltak meg. De nemcsak szomorúságot fejez ki ez a megállás, hanem megdöbbenést is, amire Kleopás kérdése világosan utal: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?”

Te hogy hogy nem tudsz ezekről a dolgokról, amiről mindenki tud, aki Jeruzsálemben járt. Mindenki tudott arról, hogy mi történt Jézussal, mindenki érintett volt, az is, aki Jeruzsálemben lakott és az is, aki az ünnepre érkezett zarándokként a városba. Valószínűleg Klepoás és társa ilyen ünnepi zarándoknak gondolhatta Jézust, aki az ünnep után elindult vissza haza, hozzájuk hasonlóan. „De mi történt?” – kérdez tovább Jézus

Vajon hogyan látják a történetet, hogyan fogják azt megosztani? Kiderül majd, hogy ők hogyan értékelik és hogyan látják az eseményeket. Jézus kérdése világosan erre vezeti őket. Hiszen tudjuk, hogy ugyanazt egészen máshogy mesélné el egy főpap, máshogy egy római katona, máshogy egy ünnepi zarándok és máshogy egy templomi kereskedő. Vajon mi történt? Mi is az, ami a názáreti Jézussal esett? Ők maguk csak események végét mondják ki, de azért mi egy kicsit részletesebben foglaljuk össze, hogy mi is történt.

Jézus a szolgálata harmadik évében úgy döntött, hogy felmegy Jeruzsálembe. Azt is elmondta, hogy miért megy oda: neki azért kell Jeruzsálembe mennie, mert „sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.” [Lk 9:22] Ezt legalább háromszor elmondta jeruzsálemi útja során, ennyi alkalomról egyértelműen tudósítanak az evangélisták. Volt, amikor a tanítványok óva akarták inteni ettől az úttól [vö. Mt 16:22], volt hogy nagy elszántsággal mondták, hogy menjünk mi is meghalni vele [vö. Jn 11:16]. Ha a tanítványokban ezek után is homályos elképzelések maradtak, Jézus határozottan tudta, hogy ő miért megy Jeruzsálembe, hogy ott mi fog történni vele és ennek az egész eseménysornak mi a célja és értelme. Ő végig a küldetésében maradt.

Így történt, hogy nem egészen egy héttel a páskaünnep előtt felült egy szamárra és Zakariás prófáciájának beteljesítésével bevonult a városba. [Zak 9:9] A városba érkező zarándokok vették a jelzést és a Krisztusnak, az Isten felkentjének megfelelő fogadtatásban részesítették, a ruhájukat elé terítették az útra, pálmaágakat – a győzelem szimbólumát – lengették és azokat is az útra terítették, hozsannázva énekeltek és ujjongtak; Jézus jeruzsálemi bevonulása egy valódi népünnepéllyé vált, azzal a várakozással, hogy eljött Izráel megváltása. Nem kérdés, hogy Kleopást és a másik emmausi tanítványt elöntötte ez a lelkesedés és várakozás. Ehhez képest Jézus a templom megtisztítása után a templomban tanított naponta, majd csütörtök este a tanítványaival elfogyasztott húsvéti vacsorát követően a Gecsemáné-kertben elfogták és megkezdődött Jézus tortúrája: kihallgatás, verés, kínzás egész éjszaka és kora reggel, majd reggel 9 órakor kivégzés, ami délután három órára véget is ért.

De hát erről mindenki tud, hiszen az egész nép szeme láttára zajlott, hogy-hogy te nem? – fogalmazza meg a kérdést Kleopás.

Kleopás csodálkozik – hogy lehet az, hogy valaki úgy kimaradhatott a Jézussal kapcsolatos történetből, hogy erről semmit se tud.

Az emmausi tanítványok esetében egészen más a helyzet, ami itt történik Jézus lelkigondozása és vezetése a hitetlenségből a hit felé, de azért elgondolkoztam azon, hogy egyébként Kleopás kérdése mennyire jól leírja azokat a társadalmakat és kultúrákat, amelyek a keresztyénség gyökérzetén nőttek fel. Hogy mindenki tudhatná mi történt – és mégis milyen sokan nem tudják. Már azt sem, hogy mi történt, arról meg hogy miért történt és miért úgy történt már nem is beszélve.

Onnan jutott ez eszembe, hogy a szünet előtt a kis hittanosaimmal a nagypéntekről tanultunk, a szünet után pedig a húsvétról – sajnos nyilván azzal kellett számolni, hogy bár be vannak íratva hittanra közülük nem sokkal fogunk találkozni az ünnep alatt. Így is lett. Azért megkérdeztem tőlük, hogy hogyan ünnepelték meg az ünnepet. Lelkesen elmesélték, aranyosak voltak, de jellemzően az ünnepet minden olyannal töltötték, aminek semmi köze Krisztushoz – sem Krisztus halálához, sem Krisztus feltámadásához, legyen az a tojáskeresés, locsolkodás és hasonlók.

Tudhatnák mi történt – talán úgy mint ismeret, mint tananyag tudják is – de nem tudják. Sokan talán el tudnák mondani azt is, hogy mi van megírva az evangéliumban, csak éppen nem több a számunkra mint egy történet a sok közül, ami lehet, hogy igaz, lehet hogy mese, de semmiképpen sem valami olyan, ami befolyásolná az életüket, pláne úgy nem, hogy az életükhöz valódi többletet adna: nem kevesebbet, mint az örök élet többletét.

Tudhatnák, de mégsem tudják. Vajon azért, mert nem mondjuk el? Bizonyára sok rosszat el lehet mondani rólunk – az egyházról – de mégis inkább valami más az ok.

Hamis, avagy félremények

Erről a más okról nagyon beszédesen árulkodik Kleopás panasza.

Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt.

Kleopás arról panaszkodik, hogy minden, ami a názáreti Jézussal történt megsemmisítette a reménységeiket. Ők másra számítottak. Ők Izráel megváltására számítottak. De mit is vártak valójában?

Ehhez nem árt ismerni, vagy újra összefoglalni mindazt, ami a Messiásra vonatkozó ígéretek alapján fűthette ezt a reménységet.

Ez a reménység egészen a pátriárkák koráig nyúlik vissza. Amikor Jákób, azaz Izráel pátriárka érezte halálának közeledését összehívatta a fiait és megáldotta őket. Ebben Júdát ezekkel a szavakkal áldotta:

Júda, téged magasztalnak testvéreid. Kezed ellenségeid nyakán lesz, leborulnak előtted atyádnak fiai. ⁹Fiatal oroszlán vagy, Júda, prédától lettél naggyá, fiam! Lehevert, elnyújtózott, mint a hím oroszlán vagy a nőstény oroszlán – ki merné fölkelteni?! ¹⁰Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló, akinek engednek a népek. [1Móz 49:8-10]

Világos az ősi áldás – Júda nemcsak Izráel királyi törzse lesz, hanem eljön az idő, amikor Júda királyi házából eljön egy király, aki az egész világ fölött fog uralkodni. Ezen belül Dávid királyi háza emelkedik ki, akire vonatkoznak az ígéretek.[vö. Zsolt 2 és 110]

Nem akarom túlrészletezni, de ahogy Isten egyre több kijelentést adott az eljövendő Messiásról – azaz Krisztusról – úgy bomlott ki egy az egész világon uralkodó király, akinek birodalma lényegében az egész földre kiterjedő és örökkétartó békebirodalom lesz. Erről szólnak a próféták, amiből most hadd emeljek ki csak egyetlenegyet Dániel próféciáját, amit így lát és oszt meg Dániel:

Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. ¹⁴Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg. [Dán 7:13-14]

Ezek voltak a remények, ami miatt olyan nagy lelkesedéssel fogadták Jézus virágvasárnapon. Ő a Messiás, aki először átveszi az uralmat a Sionon, a templomban, majd leveri ellenségeit – mindenekelőtt a megszálló rómaiakat, szellemileg pedig a romlott görögséget – a hellenizmust – majd a Sionról kiterjeszti uralmát az egész világra és akkor megkezdődik a messiás örökkétartó uralkodása a salomban – a békességben. Ők ezt várták Izráel megváltásának. Kétségtelen: erre is vonatkoznak az Izráel megváltására vonatkozó ígéretek. Jézus születésekor pedig világosan elmondta az angyal Józsefnek is, Máriának is, a pásztoroknak is, hogy a születő gyermek az ígéretek megváltója.

Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt.

Igen. De akkor hol a hiba? Akkor mégis miért kellett csalódniuk? Két lehetőség van:

1. Vagy nem a názáreti Jézus volt ez a megváltó
2. Vagy valamit kihagytak a számításból.

Vagy nem megváltó …

Világos, hogy Kleopás és társa mit gondolnak erről: Nem Jézus ez a megváltó. Ha Kleopás mondanivalóját jól megfigyeljük, akkor mit is mond el Jézusról?

{Jézus} … cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt;

Jézusról úgy beszél, mint Isten emberéről, mint egy hatalmas prófétáról, akit igazoltak a beszédei és a cselekedetei – de nem mint megváltóról, nem mint Krisztusról beszél róla.

Az már nem lehet, hiszen halálra ítélték és keresztre feszítve kivégezték. Próféta volt, aki viszont elbukott az emberi szív keménysége miatt, ahogy elbukott Keresztelő János, elbukott Jeremiás, elbukott Ézsaiás – elbuktak más próféták. Jézus halála bukás volt. Tehát Jézus nem a megváltó – gondolják ők, hiszen így panaszkodnak:

Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt.

Vagy kihagytak valamit a számításból

Ez utóbbi az igaz. Mert bár igazak azok az ígéretek, amelyek a dicsőséges Messiás-Királyra vonatkoznak, aki az egész világ fölött fog uralkodni örök békeuralommal. Ezek igazak. De a Messiásra vonatkozó ígéretek nemcsak ebből állnak és nemcsak ezt tartalmazzák. Világosak a rá vonatkozó próféciák a tekintetben is, hogy a Messiásnak szenvednie is kell, mint az Úr szenvedő szolgájának, sőt el kell vettetnie és kínhalált kell halnia. Erről szól az Ézsaiás 53 és a Zsolt 22 is, más igékkel együtt.

Mert a megváltás első lépcsője a bűnöktől való megváltás lesz. A bűnöktől való megváltás nélkül senki sem juthat dicsőségre. Pál nagyon szépen foglalja össze a kegyelmi kiválasztás láncolatában:

Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. ³⁰Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. [Rm 8:29-30]

Mindent megelőz az eleve kiválasztás és elrendelés az üdvösségre – a Krisztushoz való hasonlóságra. Ez megelőzi a világ teremtését. Az időben – vagyis abban a korszakban, amiben élünk Isten viszont bennünk is munkálkodik:

1. Az eleve elrendelteket elhívja – azaz megszólítja örökkévaló Igéjével
2. Az elhívottakat megigazítja – azaz megváltja őket a bűnöktől
3. A megigazítottakat pedig megdicsőítette.

Világos ebből a láncból, hogy csak azok fognak részesülni a dicsőségben, akiket megváltott a bűnöktől.

Ezért a megváltásért azonban a Krisztusnak szenvednie kell, kellett. Szóval ezek a szomorú és csalódott tanítványok kihagyták a számításból a Messiás szenvedéséről szóló ígéreteket; ők egyből a dicsőségbe szerettek volna ugrani.

Pontosan így tud az ember félreményre jutni, ami pedig éppen amiatt lesz hamissá, mert nem egész, hanem csak a fele az igazságnak.

Ez az, ami miatt oly sokan csalódnak a keresztyénségben vagy csalódnak Krisztusban. Mert olyan Krisztusba vetik a reményüket, aki csak egy fél Krisztus. Nem több mint egy pléhkrisztus, aki után legfeljebb csak a turisták érdeklődnek.

A félremény nyomora

Ezért kell beszélnünk végül ennek a félreménynek a tragédiájáról és nyomorúságáról. A félremény is bízik Krisztusban, de bizalma óhatatlanul a hitetlenség korlátaiba ütközik.

Olyan dolgok miatt bízik Krisztusban, amelyek a Biblia alapján igazak; de önmagukban nem állnak meg igazságként.

Ha valaki bízik Krisztusban, mint gyógyítóban – ez az igazság alapján áll. Jézus nemcsak földi élete idején gyógyított, hanem azután is gyógyít, hogy elküldte a világba a Szentlelket, hogy velünk legyen.

Jézus gondviselő is. Azt mondta, hogy mennyei Atyánk az ő nevéért minden szükségessel ellát minket. Persze ehhez akkor tényleg rá kellene bíznunk magunkat és nem újra és újra a saját kezünkbe venni a gondviselés kérdéseit.

Jézus Krisztus akarata a megtérés is, ezért szól az evangélium.

Ugyanakkor mégis a tapasztalataink része az: hogy van, amikor nem gyógyít ki egy betegségből, nem véd meg egy maradandó sérüléstől; megengedi, hogy anyagilag nehéz helyzetbe kerüljünk; és már olyan hosszú évek óta imádkozva valakiért, miközben bizonyságot teszünk neki – nem tér meg.

Itt ugyanazzal a kérdéssel kell megküzdenünk, amivel az emmausi tanítványok küzdöttek:

1. Jézus vagy nem az, akinek őt reméltük
2. Vagy a reménységünket nem a teljes igazságra építettük fel.

Aki egy ilyen esetben úgy dönt, hogy Jézus nem az, akinek őt remélte el fog távolodni a hittől. Ahogy az emmausi tanítványok is elkezdtek távolodni Jeruzsálemtől és a húsvéttól.

Vagy bizony újra kell gondolni a reménységünket – ahogy Jézus majd újragondoltatja a reménységüket ezeknek a tanítványoknak.

Befejezésül álljon itt Pál apostolnak egy nagyon fontos útmutatása, ami az emmausi zsákutcába jutott testvéreknek egy kijózanító tanítás:

Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. ¹⁸Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. ¹⁹Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. [1Kor 15:17-20]

Kleopás és társa Jeruzsálemtől távolodva, haladva Emmaus felé éppen ennek a nyomorúságát nyögik: hogy ők ebben az életben reménykedtek Krisztusban.

Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek.

Azt szeretném kérni tőletek, hogy a jövő hétig vizsgáljátok meg a reménységeiteket – hogy nem egy félreménység-e, ami végül éppen emiatt hamisnak bizonyul. Azt fogjuk megnézni legközelebb, hogy hogyan teljesedhet ki a reménységünk, ami nem fog hamisnak bizonyulni.