Lekció: 2Tim 3:10-17

Alapige: Lk 24:21-27

Énekek: 343. 201. 225. 311.

Húsvét után az emmausi tanítványokat kísértük el útjukra, az ő történetükön keresztül. Megláttuk, hogy milyen hamar elkezdtek távolodni a Jézus eseménytől; megismertük szomorúságukat és csalódásukat. Láttuk azt, hogy útjukon Jézus csatlakozott hozzájuk, akit nem ismertek fel és szóba elegyedett velük.

A beszélgetésből megtudtuk, hogy mi volt a reménységük Jézussal kapcsolatban, amit úgy éreztek, hogy teljesen áthúzott a kereszt tragédiája. Ők Jézus egyszerű követői voltak, nem voltak tagjai az apostoli körnek, ezért különösen is érdekes beletekinteni az ő életükbe.

Tegnap egy testvérünk említette, hogy milyen kevés az olyan bibliai történet, amely a kevésbé kiemelt keresztyének – mondjuk a hétköznapi követők – életét, hitének alakulását mutatja be; akik nem vezetőként, apostolként élték meg a hitüket, a kudarcaikat vagy éppen a Jézussal való találkozásukat. Az emmausi tanítványok ilyenek voltak: Jézus egyszerű követői, akik közül csak az egyiknek a nevét ismerjük meg, azt is majdhogynem mellékesen.

A múlt héten odáig jutottunk el velük, hogy mi volt a reménységük Jézussal kapcsolatban. Így fogalmazták meg:

Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek.

Innen folytatjuk a történetet. Alapigénk a Lk 24:21-27

²¹Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. ²²Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, ²³de nem találták ott a testét; eljöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. ²⁴El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták. ²⁵Akkor ő így szólt hozzájuk: Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! ²⁶Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? ²⁷És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.

Ezek a tanítványok elmondták tehát, hogy mi volt a reménységük, amiben a történtek hatására csalódtak. Azonban folytatták valami mással is. Elmondták a húsvéti híresztelést.

Tudjuk, hogy húsvét hajnalán asszonyok mentek a sírhoz, hogy megkenjék Jézus testét, de nem találták Jézus testét, a sírja üres volt. Ezek az asszonyok azonban nemcsak az üres sírt találták, hanem angyalokkal is találkoztak, akik elmondták, hogy a sír azért üres, mert Jézus feltámadt a halálból. El is mondták az apostoloknak, akik közül János és Péter is kiszaladt a sírhoz, de ők sem látták a holttestet.

Lényegében ezek a tanítványok egyszerűen és tisztán, a valóságnak megfelelően összefoglalták a történetet. Mégis úgy gondolták, hogy Jézus halálával minden véget ért. Hiába hallották azt, hogy nem ért véget Jézus története, sőt az folytatódik az örökkévalóságban, hiszen Jézus él, egyszerűen nem hitték el; de még csak utánajárni sem voltak hajlandók.

Jézus feddése

Itt avatkozik közbe Jézus – akit még mindig nem ismertek fel – és azt kell mondjam, hogy alaposan megmossa a fejüket, amiben rávilágít arra, hogy nagyon rossz irányba tartanak. Jézus itt és most nem kíméletes velük, nagyon határozottan leleplezi őket és ha Lélek által olvassuk és hallgatjuk ezt a történetet, bennünket is sok mindenben leleplezhet.

„Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! ²⁶Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?”

Jézus szavai nem túl finomak. Jézus mindig nagy érzékenységgel közelít az emberi lélekhez, de ebbe még az is belefér, hogy keményebb és határozottabb hangot használjon. Itt ez történik. Kétféle módon jellemzi a hitetlenségüket.

1. Fordításunkban „balgák”-nak nevezi őket, ami eredetileg és szó szerint arra utal, hogy híján vannak az észnek. Eszetleneknek, ész nélkülieknek mondja őket Jézus.
2. A másik jellemzőjük pedig a „rest szívűek”, ami nem annyira a lustaságra utal, inkább közönyösségre, eltompultságra és lomhaságra.

De miért is eszetlenek és rest szívűek?

Ismerik az Írásokat

Ők ismerik az Írásokat. A múlt héten beszéltünk arról, hogy az Írások alapján várták a Messiást, hasonlóan a többi zsidóhoz. Azonban a Messiásra vonatkozó próféciák alapján csak az Írások egy részére figyeltek, más részüket figyelmen kívül hagyták. Ők csak a dicsőséges és győzelmes Messiásra vonatkozó ígéretekbe vetették a reményüket, de azokat a próféciákat figyelmen kívül hagyták, amelyek arról szólnak, hogy a Messiásnak előbb szenvednie kell, sőt áldozati halált halnia a megváltás és a megváltottak dicsőségének érdekében. Gondolhatnánk, hogy ez nem biztos, hogy az ő hibájuk, mert nem kaptak megfelelő tanítást. Még igaz is lehetne, ha nem lettek volna Jézus követői.

Ismerték a próféciák teljes értelmét

Azonban ők Jézus követőiként, tanítványként ismerték nemcsak az Írásokat és a próféciákat, hanem ismerték annak teljes értelmét, mivel Jézus feltárta előttük nemcsak Isten valódi akaratát az életünkre nézve, amit a farizeusi törvénymagyarázat sok ponton eltorzított, hanem annak az értelmét is, hogy Jézusnak mi volt a földi küldetése: „hogy szolgáljon és életét adja váltságul sokakért”, [Mk 10:45] majd a harmadik napon feltámadjon. [MK 10:34]

Hallották az evangéliumot

Ezek a tanítványok hallották és ismerik az evangéliumot: Jézus sírja üres, és azért üres, mert Jézus él. Vagyis az evangélium elmondja, hogy megtörtént Jézussal mindaz, amit elmondtak a próféciák az Ószövetségben, amit Jézus is tanított saját magáról. Ráadásul ezek a tanítványok még azt is hallották, hogy ezek a próféciák igaznak bizonyultak. El is mondták, amit hallottak. És ahogy megfigyelhettük nagyon egyszerűen és tisztán, a valóságnak megfelelően mondták el – nem költöttek bele semmit, nem tettek hozzá nem is vettek el belőle:

„néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, ²³de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. ²⁴El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták.”

Úgy elmondják ezek a tanítványok az örömhírt, tisztán és a valóságnak megfelelően, hogy közben hiányzott belőle az örömhír lényege: az öröm.

Ezért esztelenek és rest szívűek és ezért feddi meg őket Jézus. De miért is a feddés? Azért, mert minden lényegeset tudnak, hogy tovább tudjanak lépni az örömhír lényege, az evangéliumi hit felé, a szívük mégis lomha hozzá. Nem közelebb akarnak jutni az örömhírhez, hanem távolodnak tőle. Nem járnak utána annak, hogy amit hallottak, amit az ószövetségi próféciák is mondtak és amit Jézus tanított valóban igaz-e.

Lényegében azért eszetlenek, mert a szívük rest.

A rest szív tünete

Mi is jellemezte ezeket a rest szívű tanítványokat?

Az, hogy nem jártak utána az igazságnak, ők az eszetlenségükre hallgattak és nem az Írásokra, valamint Jézus tanítására.

Josh MacDowell a Töretlenül című önéletrajzi könyvében elmondja azt, hogy hogyan lett Jézus Krisztus követője, hogyan jutott el az evangéliumi hitre.

A főiskolán, ahova járt, volt egy ún. „keresztyén klikk”, amely hét diákból és két professzorból állt. Ezek az emberek úgymond nyíltan vállalták a keresztyénségüket – egy olyan társadalomban, ahogy amiben ő mindenkiről azt gondolta, hogy egyébként keresztyén. De ez a társaság másmilyen volt: úgy viselkedtek, mintha a hitük megváltoztatta volna az életüket.

Rettenetesen lenézte ezt a csoportot és gúnyolta őket, nevetségessé tette őket a diáktársai előtt, akik jót nevettek Josh MacDowell viccein. Egy alkalommal odaült hozzájuk provokálni őket, és egy hosszabb párbeszéd végén az egyik keresztyén diáktársa egy kihívást intézett hozzá:

„Cáfold meg a feltámadást, és azzal megcáfolhatod a kereszténység minden állítását.”

„Cáfoljam meg a feltámadást?”

„Igen. Bizonyítsd be, hogy Jézus Krisztus nem támadt fel a halálból, és azzal olyan repedést támasztasz a kereszténység alapjain, hogy az egész rendszer összeomlik. Csak egy ötlet. De tudod, ahelyett, hogy megpróbálod hiteltelennek beállítani a kereszténység összes állítását, ezzel az egészet rövidre zárhatnád. Hitünk sarokkövét sikerülne megsemmisítened, és magadnak is sok időt és fáradságot kímélnél meg vele.”

Nos, Josh MacDowell elfogadta a kihívást és belevágott a munkába. Nagyon sok energiát fektetett bele, utánajárt, még egy európai tanulmányi körútba is belevágott, hogy ezt a kihívást megnyerje. Talán mondanom sem kell, hogy ebben a nagy munkában végül arról győződött meg:

1. Krisztus feltámadását nem tudja cáfolni
2. Krisztus feltámadásának ténye bizonyítható.

Így ezek után maga is keresztyénné lett és jog helyett a teológián tanult tovább és lett az evangélium hirdetője.

De mi volt itt a lényeg: az, hogy nem volt rest a szíve, hogy utánajárjon. És nem volt rest a szíve arra sem, hogy aminek utánajárt és amiről meggyőződött annak fényében újragondolja és újrarendezze az életét.

Nos ezt a műveletet nem végezte el az Emmausba igyekvő két tanítvány: nem járt utána annak, hogy a próféciák, Jézus tanítása és a feltámadásáról szóló tanúságtételek összhangja nem lehet véletlen, igaz – és akkor ez a világ legnagyobb örömhíre, hiszen ez az örömhír a bűnöktől való szabadságról és a halál feletti győzelemről szól.

A rest szív életünkre gyakorolt hatása

Nagyon sok ma is a rest szívű ember, aki úgy utasítja el az evangéliumot, hogy valójában nem jár utána és valami olyasmit utasít el, amiről halvány és ködös gondolatai vannak.

De még nagyobb baj, ha maguk a tanítványok, a Jézust követők a rest szívűek. Még olyanok is, akik gyermekkoruktól kezdve azok. A rest szív pedig eltávolít az evangéliumtól, annak igazságától, örömétől és erejétől.

Timóteus

Pál azt írja Timóteusnak:

¹⁴De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, De te maradj meg azokban, amiket tanultál és amik reád bízattak, tudván kitől tanultad, ¹⁵mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. [2Tim 3:14-15]

Timóteus gyerekkorától kezdve élt az istenfélelem légkörében nagymamájának és édesanyjának [vö. 2Tim 1:5] köszönhetően. Pál apostol volt az életére olyan hatással, hogy elfogadta az evangéliumot és rábízta az életét Krisztusra. Nyilván nagyon sokat segített neki, hogy ismerte az írásokat gyermekkorától kezdve. De milyen fontos, hogy az írásokat pontosan ismerjük. Mert ha rest a szívünk, akkor könnyen jutunk eltorzított információk alapján rossz következtéteskre. Mondok egy példát.

Eltorzult aranymondás

Nemrég feladtam az egyik hittancsoportban aranymondásként a Mt 4:4-et, miután Jézus megkísértésének történetét tanultuk. Tudom, hogy mindenki fejből tudja, de azért álljon itt:

(Meg van írva:) Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.

Amikor egy héttel később írásban visszakérdeztem az egyik ifjú a következőképpen adta vissza:

A kenyér nem fontos, csak Isten.

Mi történt itt? Nem az, hogy nem tanulta meg (sajnos a többség semmit nem tudott írni), hanem az, hogy ő a fejében ez már átalakult egy gondolattá, ami viszont eltorzította az eredeti üzenetet, hiszen, azt állította Jézus, hogy a kenyér nem fontos? Szó sincs róla! Csak azt, hogy lássuk meg, hogy az Isten Igéjével élés fontossága a földi életünk során ugyanolyan fontos, mint a kenyérrel élésé. De ha rest a szívünk ahhoz, hogy utánajárjunk az evangéliumi igazságnak minden így fog eltorzulni a hitünkben és ennek következtében az életünkben, és távolodunk az evangéliumtól.

A béreai zsidók

Pál apostol missziói módszere az volt, hogy először a zsinagógákban az Írások alapján tett bizonyságot Jézusról, mint Messiásról. Nem ment oda felkészületlenül, három éven át nagyon komolyan készült, hogy a Lélek által, logikusan és meggyőzően tudja elmondani. De a legtöbbször rest szívűekkel találkozott, és elutasították az evangéliumot. Volt azonban egy közösség, akikről így ír Lukács:

A testvérek pedig még akkor éjjel elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába. ¹¹Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. ¹²Sokan hittek tehát közülük, sőt még a tekintélyes görög asszonyok és férfiak közül sem kevesen. [ApCsel 17:10-12]

A béreaiak nem voltak rest szívűek, nemesebb lelkűek voltak és meglett az eredménye. Nemcsak a zsidók közül hittek sokan, hanem még a pogányok közül is sokaknak meggyőző lett mindez.

Isten az emmausi tanítványok példáján keresztül arra hív bennünket, hogy ne legyünk hozzájuk hasonlóan rest szívűek és emiatt eszetlenek.

Járjunk utána a dolgoknak. Erre adja Isten a Szentírást, erre adja Isten az igehirdetés lehetőségét, erre adja a bibliaórákat, vagy akár a személyes beszélgetések lehetőségét.

A pénteki bibliaórán olyan jó volt, ahogy a napi igékről beszélgettünk, egy testvérünk az egyik igével kapcsolatban – ami nyilván személyesen érintette őt – azt tudta mondani: ez annyira kiakasztott; milyen jó, hogy elmondta. Át tudtuk beszélni a közösségben és hiszem, hogy előbbre lépett abban.

Vagy ahogy egy férfi nemrég megkeresett egy az életét feszítő – nem kimondottan teológiai, hanem egy ún. hétköznapi kérdésben. Még szabadkozott is, hogy hát tudja, hogy ez nem olyan lényeges, hogy ezzel kellene terhelnie Istent. De éppen ez a lényeg, hiszen Ő mondja:

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. [1Pt 5:7]

És jó Isten gondolatainak a fényében átbeszélni a dolgokat, hogy azután a Lélek vezessen a megoldásra az Ige világosságában. Csak ne legyetek rest szívűek és balgák, hogy ezt a fontos dolgot kihagyjátok. Akkor sem, ha ismeritek az Írásokat, akkor sem ha kevésbé. Ne tegyétek azt, amit ezek az emmausi tanítványok tettek, amikor

1. Tudták mi van megírva az Írásokban
2. Tudták mit tanított Jézust
3. Hallották az örömhírt

És rest szívük miatt mégis örömtelenek maradtak.