Alapige: Filem 8-9.14-18 

Lekció: Filem

Énekek: MonGYÁLdást

A megbocsátásról szóló sorozatunk végén meg kell küzdenünk azzal a kérdéssel: mit van, ha egyszerűen nem akarunk megbocsátani, ha nincs kedvünk hozzá? Miért olyan komoly kérdés ez? Szeretném újra hangsúlyozni azt, amire az elmúlt két alkalommal már ráirányítottam a figyelmet: nem azért, mert az a törvény, hogy ha valaki nem bocsát meg, a mennyei Atya annak nem fog megbocsátani. Néha pont így térünk vissza a „törvényhez”, ami nem tud minket megmenteni, csak kárhoztatni fog. A mi megbocsátásunk része annak a gyógyulásnak, amit az Atya kegyelme és bocsánata az életünkbe hoz.

Ezért fontos felfedeznünk azt, hogy hogyan bocsáthatunk meg hitelesen, azoknak akik megsebeztek bennünket. Szeretném nagyon megnyomni ezt a szót, hogy hitelesen, ami több puszta keresztyén szlogennél vagy elvárásnál. Sokszor küzdünk azzal, hogy nem megy, legalábbis ezt mondjuk, vagy ezekkel az érzésekkel küzdünk. Mivel azonban a megbocsátás mindig egy döntés következménye most is le kell ásnunk a szívünk legmélyére, engedni kell, hogy a Szentlélek behatoljon a szívünk legbensőbb kamrájába, mert ezek a kérdések egészen mélyen dőlnek el – és szembesülnünk kell azzal, kimondanunk azt a „nem megy” helyett, hogy nincs kedvünk hozzá, nem akarunk … mert igenis nem akarjuk elfogadni azt, hogy a kapott sebeink csak rajtunk hagyjanak nyomot; nem merjük és nem akarjuk vállalni a megbocsátással járó kockázatot, és nem akarjuk megfizetni a megbocsátás árát. A megbocsátás árát mindig az fizeti meg, aki megbocsát és nem az, aki vétkezett. A megbocsátás mindig elengedés is – az nem megbocsátás, hogy behajtom az elégtételt, utána kijelentem, hogy megbocsátottam. Nem, akkor abban nyugodott meg a szíved, hogy elégtételt kaptál – jó lenne ezeket nem összekeverni.

Ez az elengedés történt a kereszten, amikor Isten Fia meghalt értünk, és ezt jelenti Ézsaiás próféta jövendölése, amikor azt mondja:

„Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” [Ézs 53:5]

Itt is látjuk, hogy a mi megbocsátásunk árát Jézus fizette meg.

Nézzük meg ezért milyen utat kínál a Szentírás, hiszen azt az alapigazságot soha nem kerülhetjük meg, hogy megbocsátás nélkül békesség nélkül maradunk, a minden értelmet meghaladó Isten békessége elmarad mellőlünk – és ez már a pokol erőit leheli be az életünkbe.

Szeretnék végigmenni veletek egy történeten, ami a Filemon levélből rajzolódik ki a számunkra – egy történeten, ami a megbocsátásnak mint gyógyulásnak a folyamatát mutatja be. Ha valamit nem lehet a törvény szerint kezelni, az a megbocsátás. Azt csak gyógyulásként kezelhetjük, máshogy nem jutunk el a megbocsátás ajándékához úgy, mint megbocsátók … és mint akinek megbocsátottak.

Az előbb felolvasott Filemon levélből szeretnék újra felolvasni néhány verset, a 8-9, valamint a 14-18. verseket.

Krisztusban tehát egészen nyíltan megparancsolhatnám neked azt, ami kötelességed volna, a szeretet miatt azonban inkább csak kérlek … Döntésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen. Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, most már nem úgy mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred. Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem. Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel.

Ez az egész levél egy olyan megbocsátási – gyógyulási folyamatot ír le, amelyen Pál apostol végigvezet két embert, és hogyha engedünk a Szentléleknek, vezet minket is. A Filemon levél a megbocsátás levele és ezt úgy mondom, hogy maga a megbocsátás szó egyáltalán nem szerepel a levélben.

1. Az előzmény

Milyen történet rajzolódik ki ebből a levélből? Két ember kapcsolatának a története.

1.1. Filemon (a rabszolgatartó)

Az egyik szereplő Filemon, egy jómódú keresztyén, szabad polgár, aki megengedheti magának azt, hogy rabszolgát tartson.

Máris kezdjük összeráncolni a szemöldökünket: ez meg hogy lehet? Egyik ember a másiknak a tulajdona? Hogy lehetséges ez, ha egyszer az evangélium azt mondja el nekünk, hogy Krisztusban „nincs szolga és szabad … hanem mindnyájan egyek vagytok a Krisztusban”.Hogyan lehetséges ez? Filemon talán nem őszinte keresztyén? Nehéz kérdés. Egy írásmagyarázó ezt így fogalmazta meg:

„Pál tanításából hallgatólagosan következik, hogy a keresztyén hit nem egyeztethető össze a rabszolgatartással. Bár a levél a rabszolgaság intézményét nyíltan nem támadja, mégis olyan környezetet teremt, melyben a rabszolgatartás csak elhervadhat és elpusztulhat. Hogy ez ilyen sokáig tartott, szomorú szemléltetése annak, a keresztyének mennyire nem látják az evangéliumból fakadó következményeket.” [D. A. Carson és Douglas J. Moo: Bevezetés az Újszövetségbe, KIA, Bp. 2007.]

Ez sajnos nemcsak erről az egy területről mondható el, hogy egyáltalán nem vagyunk igazán elszántak és következetesek a Krisztusban való növekedés területén.

Filemon életében azonban Isten készíti a változást, elég drasztikus módon azzal, hogy egy rabszolgája meglopja és megszökik, majd egy apostoli kéréssel érkezik vissza hozzá, hogy bocsásson meg neki – de ne szaladjunk ennyire előre, hanem még maradjunk egy kicsit Filemonnál.

Filemon ugyanis elkötelezett és őszinte keresztyén, ami Pál apostol elismerő és dicsérő szavaiból kiderül. Pál szeretett testvérnek és munkatársnak nevezi őt, vagyis Filemon hívő ember, aki nagyon szereti Jézus Krisztust, és kifejezetten gyakorlati módon szereti keresztyén testvéreit is. Annyira, hogy a keresztyén hívőknek egy lelki felüdülés a közelükben lenni.

Szokták mondani azt, hogy Pál milyen ügyesen szerkesztette meg ezt a levelet, ahogy igyekszik levenni a lábáról Filemont. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Pál szavai üres hízelgések és hazugságok lettek volna annak érdekében, hogy manipulálja Filemont. Ez Pál apostoltól mélységesen messze állt. Filemon valóban olyan, amilyennek Pál leírja.

De ha Filemon ilyen, akkor próbáljuk egy kicsit magunk elé képzelni ezt a gazdag embert, akinek rabszolgái vannak. Vajon nem változott-e meg a rabszolgáihoz való viszonya azok után, hogy keresztyénné lett? Nem szabadította fel őket, ez tény, de vajon ugyanolyan maradt velük kapcsolatban, mint volt? Sajnos lehetséges ez is, mert nem egyszer látom azt, hogy vannak keresztyének, akik bizonyos területekből az életükben egy jottányit sem hajlandók átengedni Krisztusnak és úgy gondolják, hogy attól ők még jó keresztyének.

Pál leírásából Filemont mégsem ilyen embernek láthatjuk. Okkal feltételezhetjük, hogy a megtérése után megváltozott a viszonya a rabszolgáihoz is. Sokkal gondoskodóbb, szeretetteljesebb és igazságosabb lett velük szemben, mint korábban volt. Ennek egész egyszerűen következnie kellett abból, hogy Filemon befogadta Krisztust, amit Pál róla adott jellemzése alá is támaszt. Igenis bátran feltételezhetjük azt, hogy a rabszolgái is észrevették azt, hogy a gazdájuk életében egy változás állt be – aminek a forrása egy Jézus Krisztus elnevezésű feltámadt személy, aki Isten.

Ha hiszünk Pálnak – én pedig hiszek –, és Filemon valóban őszinte és elkötelezett keresztyén, akkor megváltozott a viszonya a rabszolgáihoz. Még nem teljesen, a rabszolgatartás jogáról még nem mondott le, de rabszolgáinak az élete sokkal emberségesebb lett.

1.2. Onézimosz

Ebben a kapcsolattörténetben a második szereplő Onézimosz. Ő viszont rabszolga – és nem keresztyén. És mint a levél utalásaiból kiderül nagyon is haszontalan rabszolga. A neve egyébként azt jelenti, hogy „hasznos”, de a neve a legkevésbé jellemző rá. Nagyon is haszontalan rabszolga, aki keresi azt, hogy hogyan lóghatja el a munkát és hogyan lehetne a gazdájának belőle a legkevesebb haszna. Nem tudni, hogy rabszolgának született-e vagy szabad emberből lett rabszolgává, de bizonyára ott van benne a sértett emberi méltóság, mi az, hogy egyik ember a másiknak a tulajdona, olyan mint egy háziállat, akit lehet adni-venni, büntetésből meg lehet verni, sőt súlyosabb vétségnél akár meg is ölni büntetlenül. Szóval ez a „hasznos” nevű szolga igencsak haszontalan.

Miután azonban a gazdája keresztyénné lett megváltozott az indulata a szolgái iránt. Több figyelmet, bizalmat és megbecsülést kaptak – egyedül szolgai helyzetük nem változott meg.

Mit váltott ez ki Onézimoszból? Hasznosabbá vált, jóságra engedelmességgel, bizalomra hűséggel felelt? Nem. Miközben gazdája több jóságot sugárzott felé, ő annál komiszabbá és haszontalanabbá vált és úgy érezte eljött az idő, hogy végre ő a rabszolga, saját kezébe vegye a sorsát. Éppen ellentétes reakciót váltott ki. Ilyen a bűnös ember – ahogy enyhül a szigor, annál inkább elengedi magát. Ahogy bizalmat kap, egyből azt keresi hogyan használhatná ki azt a maga számára. Ha nem néz oda a főnök, már nem is halad olyan tempóban a munka. Ilyen volt ez az Onézimosz.

A történet úgy alakult, hogy ez az Onézimosz valamilyen kárt okozott a gazdájának, valószínűleg lopott. Azután megszökött. Hogy előbb lopott-e, és hogy azután elkerülje a felelősségre vonást megszökött; vagy a szökés érdekében lopott-e, az nem derül ki. Lopott és szökött. Ez a Római Birodalomban súlyos bűncselekménynek számított, hiszen akkoriban 60 millió rabszolga élt a birodalomban és a gazdaság nagyban az ő munkájuktól függött. Ezért nagyon keményen büntették a rabszolgaszökést, hogy ezzel is elejét vegyék annak, hogy a rabszolgák fontolgassák a szökést. Akit elfogtak, annak tüzes vassal egy nagy „F” betűt égettek a homlokába, ami jelezte, hogy szökött rabszolgáról van szó, de a gazdák többnyire nem elégedtek meg ennyivel, büntetésből megkínozták, nemegyszer meg is csonkították rabszolgáikat, de ha akarták következmények nélkül meg is ölhették a szökött rabszolgát. A törvények szerint ez várhatott volna Onézimoszra, ha elfogják.

1.3. Filemon érzései

És most egy kicsit figyeljünk a kettejük kapcsolatára. Pontosabban arra, hogy mit érezhetett a már keresztyén hitre tért rabszolgatartó Filemon, akit Onézimosz meglopott és elszökött.

Filemon valószínűleg mélyen megbántva érezte magát és rettentő dühös volt. Hiszen már nem úgy bánt a rabszolgáival, mint régen. Sokkal jobb volt hozzájuk, mint korábban. Megértőbben, kedvesebben és sokkal emberségesebben bánt velük. És ez a hála. Ilyen egy hálátlan rabszolgát mint ez az Onézimosz – kerüljön csak a kezem közé, majd megtudja, hogy milyen visszaélni a jóságommal. Én jó vagyok hozzá, ő pedig rosszal válaszol. Alig van fájóbb harag, mint a megsértett jóság haragja. Amikor valakit a jóságában sértenek meg. Mint Filemont. Ott aztán minden bosszúért kiált, amikor valaki a jósággal és a bizalommal él vissza.

Nem éltetek át soha hasonló haragot? Amikor a bizalmaddal visszaéltek? Amikor egy titkot megosztottál valakivel, aki azután azt veled szemben kihasználta? Amikor hazugságon kaptad azt, akiért az életedet is odaadnád? Amikor fűt-fát megígér, ha kölcsön kell, de miután megkapta meg sem akar ismerni? Amikor megállapodtatok valamiben és te betartottad a megállapodást, de miatta súlyos szégyenben maradtál és kárt szenvedtél? Hú de tud fájni és elönteni dühvel a sértett jóság – akkor az ember már arról is megfeledkezik, hogy jó volt.

Vajon mi lesz a hitetlen és haszontalan Onézimosszal, ha a hívő Filemon kezébe kerül? Sok jóra nem számíthat sem a törvény, sem a harag miatt.

2. A fordulat

Isten azonban csodálatosan viszi végbe a terveit mind Onézimosz, mind Filemon életében. Itt történik egy fordulat. A szökött Onézimosz valahogy kapcsolatba kerül a fogságban lévő Pállal. Ez a találkozás egy döbbenetes fordulatot ad az életüknek, ahogy Isten bevonja Filemon és Onézimosz kapcsolatának történetébe Pál apostolt. Méghozzá úgy, hogy Onézimosz elfogadja Jézus Krisztust Urának és megváltójának. Ez azért nem kis fordulat. Akárhonnan is nézzük Onézimosz átkerült a sötétség birodalmából a világosság világába.

No, de most mi vár rá? Nem szökhet tovább. A római törvények értelmében vissza kell küldeni őt a gazdájához, ahol vár rá a megérdemelt büntetés. A tüzes F betű, hogy rosszabbról ne is beszéljünk. Ezt érdemli. De akkor hiábavaló volt a megtérés? Nem, a megtérés nem volt hiábavaló, mert Onézimosz nem azért tért meg, hogy megússza az ideigvaló büntetést, hanem azért, hogy megnyerje az örök életet. Pál pedig törvénytisztelő római polgárként a törvénynek megfelelően visszaküldi a haszontalan rabszolgát az ő szeretett testvérének és munkatársának Filemonnak. De már nem mint haszontalan rabszolgát, hanem annál sokkal többet, mint Krisztusban szeretett testvért. Erre apellálva kéri, hogy fogadja őt vissza mint testvérét, és megint csak nagyon finoman, nagyon érzékenyen teljesen meghagyva Filemon döntési jogát kéri, hogy szabadítsa fel a rabszolgát.

Vajon mit tesz a megbántott és haragvó Filemon? A haragjának, a jogának enged, vagy Pál kérésének és Krisztus akaratának? A jogos megtorlás és bosszú útját fogja járni, vagy a megbocsátás és megbékélés krisztusi útját?

3. A kockázat

Ez az út azonban nem kockázatmentes. Egyáltalán nem az. Senki számára. A megbocsátás és megbékélés útja mindenkitől az önfeladás kockázatát igényli. Enélkül a feladás és kockázatvállalás nélkül nincs megbékélés. Amire Pál Filemont kéri, abban sok kockázat van Filemon számára, amire Onézimoszt kéri sok kockázat van Onézimosz számára, és bizony kockázat van benne Pál számára is.

3.1. Filemon kockázata

Mi Filemon kockázata? Az, hogy ha egy ilyen súlyos bűntettre meglepő módon irgalommal és bocsánattal, sőt a még mindezt felülmúló kegyelemmel válaszol – azaz még fel is szabadítja a rabszolgát – akkor vajon nem bátorítja-e a többi rabszolgáját hasonló cselekedetekre? Éppen miattuk kellene példát statuálni. De ott a dilemma: megteheti-e Isten gyermeke, hogy úgy bánik Istennek egy másik gyermekével, mintha az ő tulajdona lenne, áthágva minden isteni jogot? Filemon egyáltalán nincs egyszerű helyzetben és könnyű lenne kifogásokat találni arra, hogy miért nem teheti meg azt, amire Pál kéri.

Ilyen kifogás lehet például az, hogy már egyszer visszaélt a bizalmammal és megsebzett, azért ez nem ilyen egyszerű. Igen valóban nem ilyen egyszerű. A kérdés, hogy a gyógyulás érdekében tudja, meri-e vállalni Filemon a kockázatot azon az úton, amelyen Krisztus járt, azon az úton, amelyen Krisztus követői járnak.

3.2. Onézimosz kockázata

Természetesen a folyamat Onézimosz számára is kockázatos. Pál egy levéllel küldi vissza a törvény szerint a rabszolgát. Onézimosznak önként kell megtennie az utat visszafelé. Vállalnia kell Filemon előtt azt, hogy odaáll, bűnbánatot tart, bocsánatot kér, de ha Filemon úgy dönt, hogy megbünteti azt is vállalja. Nyilván nem lehetett könnyű az útja, még egy ilyen levéllel a kezében sem. Azért sem, mert a bűnt elkövette, a büntetés jogos. Mivel Krisztusban új életet nyert ő is bűnnek látja a bűnt és szégyelli magát miatta. De ugyanakkor számíthat az emberi igazságszolgáltatás következményeire.  Egyáltalán nem biztos, hogy Filemon hallgat Pál kérésére. Lehet, hogy még a haragjának, a sértettségének enged utat, és akkor megbélyegzés vár rá, nem visszafogadás vagy felszabadítás.

Onézimosz nem Filemon ígéretére alapozva megy haza, hanem saját hitére és engedelmességére alapozva, ami úgy bánja a bűnt, hogy ha kell a jogos következményét is vállalja. De természetesen számít a kegyelemre, mert Pál bizonyságot tesz mellette.

3.3. Pál kockázata

És végül Pál is kockázatot vállal. Ennek a levélnek a nagyon finom, utalásokkal átszőtt hangneme is ezt támasztja alá. Vajon hallgat-e rá Filemon? Nem teszi-e tönkre Onézimosz friss hitét, hogyha keresztyén gazdájától megtérése és újjászületése ellenére is a törvény szerint járó büntetést kapja?

Pál kockázatot vállal abban is, hogy hivatkozva apostoli tekintélyére bevethetné befolyását Filemonra. Filemon valószínűleg engedne is ennek. De Pál inkább mint keresztyén testvér kér, mert tudja, hogy az igazi megbékélés és az igazi gyógyulás csak szabad szívből hozott döntéssel lehetséges.

Az nem megy igazából parancsszóra, pont úgy, mint amikor két verekedő fiút a tanár vagy az edző arra utasít, hogy béküljenek ki és fogjanak kezet, ők meg nagy kelletlenül megteszik, de látszik, hogy legszívesebben folytatnák egymás tépázását. Mindenki tudja, hogy ez nem megbékülés, csak annak látszik. Pál vezetői kockázata az, hogy igenis ad szabad döntési lehetőséget azzal, hogy felmutatja a krisztusi utat, de nem vonja kétségbe Filemon jogát ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás, a megtorlás és bosszú útját járja.

Ugyanakkor, hogy megkönnyítse Filemon számára a döntést átvállalja az Onézimosz által okozott kárt. És ebben nagyon bölcs Pál apostol. Egyáltalán nem biztos, hogy Filemon él a Pál által felajánlott kártérítéssel – sőt meg vagyok győződve róla, hogy nem él – de Pál még azzal is segíteni akarja a döntését, hogy az elszenvedett kárt átvállalja, hogy Onézimosz tényleg tiszta lappal indulhasson.

Ha megfigyeljük a történetet, akkor azt látjuk, hogy a megbékélés érdekében mindenkinek vállalnia kell a kockázatot úgy, hogy nem a saját érdekét nézi, hanem a másokét. Filemonnak, Onézimosznak vállalnia kell, ahogy a harmadik személyként belépő Pál is vállalja ezt, hogy segítse ezt a folyamatot.

4. A végkifejlet

Vajon ismerjük-e a történet végét? Megbocsátott-e Filemon Onézimosznak és felszabadította-e őt? Vagy inkább a jogos büntetés és jogos bosszú útját választotta? Győzött-e Filemonban Krisztus, vagy inkább Filemon megsértett jóságának haragja győzött? Növekedtek-e ezek a szereplők Krisztusban? A Biblia nem folytatja a történetet. De mi folytassuk a történetet Antiókhiai Ignác püspök Efézusiakhoz írt levelével. Ő közvetlenül az apostoli kor utáni egyházatyák egyik kiemelkedő alakja. Ír az efézusiaknak – amelynek vidékéről Kolosséból származik Filemon és Onézimosz – egy Onézimosz nevű püspökről a következő szavakkal:

„Közben Onézimosz személyében, aki testben püspökötök, Isten nevében egész sokaságotokat fogadtam, kimondhatatlan szeretettel, akiért imádkozom, hogy őt Jézus Krisztus szerint szeressétek, és hogy mindannyian hozzá hasonlók legyetek. Áldott legyen az, aki azt a kegyelmet, hogy ilyen püspökötök legyen, nektek, rá méltóknak megadta!” [Ignác levele az efézusiakhoz I.3.]

Onézimosz nemcsak Filemon számára vált hasznossá Krisztusban, hanem az Isten Országa egésze számára hasznosnak szánta őt az Úr.

Látjátok, hogy milyen ereje és ajándéka van annak, ha a bocsánat, a megbékélés folyamata a Krisztusban eljut egy szív mélyére? Erre az útra hív minket Krisztus, aki maga bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen.

Ámen.