Igehirdető: Pap András
Lekció: Zsolt. 118
Alapige: Mt 26:30-35
Énekek: MonGYÁLdást
Gyermekkorom egyik meghatározó emléke, hogy Karácsony szent estéjén, az ajándékozás, és a vacsora után, elénekeltük az énekeskönyvben lévő karácsonyi énekek jó részét elejétől a végéig. Így aztán már kiskoromban soknak a szövegét is, dallamát is elsajátítottam Gondolom, hogy a zsidó gyerekek számára körülbelül ugyanekkora élmény lehetett az, amikor a Pászka ünnepre való előkészület egyik fontos elemeként elénekelték a 113-118. zsoltárt eleitől végig. Biztosak lehetünk abban, hogy ők is kívülről tudták ezeket az énekeket már kora gyermekkorukban.
Mai igénk első sora ezeknek a zsoltároknak az eléneklésére utal. Károli egyébként dicséreteknek fordítja azt, amit az új fordítás már zsoltár szóval ad vissza. De igazából Károli fordítása is jó, hiszen jellegüket tekintve ezek a zsoltárok Istent magasztaló énekek: Hallgassuk csak meg a 113, 115, 116, 117, 118-as számú zsoltárok elejét!
Vajon milyen folyamatok zajlottak le Jézusban, miközben énekelte ezeket a dicsőítő énekeket, tudván, hogy másnap milyen kínok várnak rá? vajon mi zajlódhatott e zsoltárok éneklése közben a tanítványok lelkében, akik ekkor már valamit már sejthettek abból, amit Jézus elmondott nekik többször is? Talán közelebb jutunk e kérdés megválaszolásához, ha mi is elolvassuk e zsoltárokat. A 118. zsoltárt már hallottátok,
most hallgassátok meg a 113. Zsoltárt!
Dicsérjétek az Urat! Úrnak szolgái, dicsérjétek, dicsérjétek az Úr nevét! Legyen áldott az Úr neve most és mindörökké! Napkelettől napnyugatig dicsérjétek az Úr nevét! Magasan fölötte van az Úr minden népnek, dicsősége fölötte van az egeknek. Ki hasonlítható Istenünkhöz, az Úrhoz, aki a magasban lakik, és a mélybe néz, az égre is, a földre is? Fölemeli a porból a nincstelent, és kiemeli a szemétből a szegényt. Az előkelők közé ülteti, népe előkelői közé. Megengedi, hogy a meddő úgy lakjék a házban, mint fiaknak boldog édesanyja. Dicsérjétek az Urat!
Ez nem egyszerűen egy Istent dicsőítő zsoltár, hanem egy olyan lelki ének, amely Jézus számára bizonyára rendkívül fontos lelki készülődéssé válhatott, hiszen ÉPPEN ARRA KÉSZÜLT, hogy szenvedése, halála árán a legteljesebb, legmélyebb értelemben MEGVALÓSÍTSA mindazt, ami itt írva van.
Hát nem éppen ez a lényege a megváltásnak, hogy Isten kiemel minket a porból a sárból (vagy ahogyan az új fordítás írja a szemétből ), hogy odaültessen minket maga mellé, minket, akik meddő életet élünk Nélküle, hogy aztán Nála teljes értelmet nyerjen az életünk?
Olvasom a 114. Zsoltárt.
Amikor Izráel kivonult Egyiptomból, Jákób háza népe az idegen nyelvű nép közül, Júda lett az Úr szent népe, Izráel a birodalma. Látta a tenger, és elfutott, a Jordán pedig meghátrált. A hegyek ugrándoztak, mint a kosok, a halmok, mint a bárányok. Mi lelt téged, tenger, hogy elfutottál, és téged, Jordán, hogy meghátráltál? Hegyek, mit ugrándoztok, mint a kosok, és ti halmok, mint a bárányok? Reszkess, te, föld, az Úrtól, Jákób Istenétől, aki a sziklát bővizű tóvá változtatta, a kovakövet forrássá!
Élcelődve kérdezi a zsoltáros a tengert, amely ketté vált Isten népe előtt az Egyiptomból való kivonulás alkalmával, s ugyanezt a kérdést teszi fel a Jordánnak is, amely a honfoglaláskor falként állt meg Izráel serege előtt.
A tengeren történő átvonulás eseménye, majd a Jordánon történő átvonulás a későbbiekben a HALÁLBÓL VALÓ SZABADULÁS, A FELTÁMADÁS JELKÉPÉVÉ IS LETT
Minden bizonnyal segített e zsoltár eléneklése Jézus Krisztusnak abban, hogy a saját halálból való feltámadására tudjon gondolni, s persze az akkori, és a mindenkori tanítványainak halállal szemben kiszolgáltatott voltára, mely éppen az ő halála és feltámadása által és következtében meg fog szűnni.
El tudom gondolni, hogy éneklés közben nézte őket szeretettel, s talán valami ilyesmit gondolt: EZ A ZSOLTÁR IS. EZEK AZ ESEMÉNY EK IS ÁLTALAM NYERNEK IGAZI ÉRTELMET, ÁLTALAM TELJESEDNEK BE MINDEN BENNEM HÍVŐ SZÁMÁRA.
S amikor a 116. zsoltárt énekelték,
Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek. Körülfontak a halál kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem, nyomorúságban és bánatban van részem. De az Úr nevét hívom segítségül: Ó, Uram, mentsd meg életemet! Kegyelmes és igazságos az Úr, irgalmas a mi Istenünk. Megőrzi az Úr az együgyűeket, elesett vagyok, de ő megsegít. Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az Úr! Megmentettél engem a haláltól, szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól, az Úr színe előtt járhatok az élők földjén. Hittem, ha így szólok is: Igen elesett vagyok! Kétségbeesésemben mondtam: Minden ember hazug! Mit fizessek az Úrnak a sok jóért, amit velem tett? A szabadulásért fölemelem a poharat, és az Úr nevét hirdetem. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe jelenlétében. Drágának tekinti az Úr híveinek halálát. Ó, Uram, én a te szolgád vagyok, szolgád vagyok, szolgálóleányod fia: levetted rólam a bilincset. Hálaáldozatot mutatok be neked, és az Úr nevét hirdetem. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe jelenlétében, az Úr házának udvaraiban, tebenned, Jeruzsálem! Dicsérjétek az Urat!
és eljutottak azokhoz a sorokhoz, amelyeket így ad vissza a magyar fordítás: 1-4., majd a 8-9., és a 13., el sem lehet gondolni, hogy megrendülés nélkül tudta ezeket a mondatokat énekelni, Ő, aki tudta. hogy a pokol kínjait Neki éppen azért kell kiállnia, hogy nekünk legyen módunk attól megszabadulnunk..
S vajon mit érezhetett Jézus Krisztus, amikor a 118, Zsoltár került sorra, különösen is, amikor elérkeztek a zsoltár végéhez a mi Bibliánkban a 22-26. verssel jegyzettek?
Hiszen Ö maga idézte e Zsoltárt, utalva arra, hogy Ő az, akiről e sorok szólnak, akit megvetettek elvetettek a kor írástudói, farizeusai, vallási vezetői, s aki mégis az az Isten által az emberiségnek adott, aki az Egyház templomát, az egyes ember életének templomát egyaránt egybetartja.
Mit érezhetett Ő, aki tudván tudta, hogy mindezt Ő, és csakis Ő végezheti el, ebben a munkában SENKI nem lehet segítségére?
Bizonyára nem tévedünk, ha azt mondjuk: a legkevesebb, ami ide kívánkozik, mint jelző. FELKAVARÓ. Felkavaró lehetett e Zsoltárokat énekelni Jézus Krisztus számára.
S persze a tanítványok számára is felkavaró lehetett Jézussal közösségben énekelni ezeket a jól ismert Zsoltárokat, hiszen ha nem is értettek még sok mindent, azért sejtettek sok mindent. Nem valószínű, hogy az énekelt Zsoltároknak jézusi értelmezéséből felfogtak valamit is. Fogadkozásuk, hogy a végsőkig kitartanak mellette, és ha kell, akár vele együtt meghalnak, arra utal, a lényeget még távolról sem értették, hiszen a legfontosabbat, hogy A MEGVÁLTÁS miként megy végbe, és miért úgy, ahogyan végbe fog menni, s ahogyan ezt Jézus meg is mondta nekik, NEM ÉRTIK.
Ezért fogadkoznak, mert nem értik, hogy éppen a rabszolga halál lesz a módja a megváltásnak, s azért, mert nem értik: EZT CSAKIS EGYEDÜL VÉGEZHETI EL Jézus Krisztus Nem értik, hogy ez nem olyan valami, amihez bárki emberfia hozzá tudna tenni bármit is. Nem értik, hogy be kell következnie annak, amit az Írás mond, s amit Jézus idéz számukra ott az Olajfák hegyén: ,,Meg van írva: megverem a pásztort és elszélednek a nyáj juhai”
Nem értik, hogy milyen nagy áldás, hogy ez így van: NEM TUDUNK SEMMIT HOZZÁ TENNI A MEGVÁLTÁSHOZ, NEM TUDUNK RÁSEGÍTENI A MEGVÁLTÁSRA SEMMILYEN MÓDON.
Megmenti az embert attól, hogy a legkisebb mértékben is a magáénak hihesse a megváltatása tényét.
Láthatóan ők ( a tanítványok ) akkor még ezt egyáltalán nem értették, hiszen ha értik, nem fogadkoznak, hanem a háttérbe állnak és azt mondják,
amit a 115. Zsoltár mond:
,, Nem nekünk, Uram, nem nekünk, hanem a te nagy nevednek adj dicsőséget a te kegyelmedért és hívségedért!”
Soha nem lenne vége a lelki kínnak: Vajon eleget tettem azért, hogy üdvözüljek? Eleget imádkozom? Eleget jótékonykodom? Elég jól élek-e? Eleget adakoztam-e?
Lám, lám, egy ilyen szomorú mondat: ,,Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáknak a juhai” mennyi kegyelmet rejtenek!!!
De vigyázzunk, ne mossuk össze a dolgokat!
Az, hogy ENNEK így kellett lennie, mert a megváltás művébe nem segíthetett ,,bele2 senki, EZ a TÉNY NEM MENTI FEL A TANÍTVÁNYOKAT. AMIÉRT ELHAGYTÁK. MAGÁRA HAGYTÁK Jézus Krisztust. NEM AZ MENTI FEL ŐKET, HOGY ENNEK ÍGY KELLETT úgymond lennie, hanem éppen az a kegyelem menti meg őket e bűnük következményétől ( is ), amit Uruk néhány óra múlva kiharcolt a golgotai kereszten.
Minket sem ment fel ehhez hasonló gondolat, érvelés!!!